WTCC - Morbidelli az RML fejlesztésekről
Morbidelli az RML fejlesztésekről
Fotó: WTCC Media

Morbidelli az RML fejlesztésekről

LantiLanti
2014/10/02 15:36

A Honda mellett az RML sem ült ölbe tett kézzel a két hónapos nyári szünet alatt, a TC1-es Chevrolet Cruze-okat gyártó csapat összedobott egy futómű és aero fejlesztőcsomagot, amelyet a partnerek elméletileg már Pekingben megkapnak.

Ray Mallock alakulata idén a Chevrolet jóváhagyásával, de mindenféle anyagi hozzájárulása nélkül épített hat TC1-es autót, amelyek az év elején meglepően erősnek bizonyultak. A riválisok folyamatos fejlesztési munkájának köszönhetően viszont mostanra az előny jelentős része eltűnt, így az RML-nek lépnie kellett.

Bár a fejlesztőcsomagot a csapatok már Pekingben megkapják, Gianni Morbidelli, az All-Inkl.com Racing pilótája szerint inkább csak Sanghajban lesz érezhető a hatása, mivel a logisztikai zűrzavar miatt szinte hozzá sem tudnak majd nyúlni a kocsikhoz a pekingi edzések előtt.

"Egy új geometriájú futóműről és némi aero fejlesztésről van szó, ám Pekingben ennek sok hasznát még nem fogjuk látni, mivel jelen állás szerint a konténerek csak kicsivel azelőtt futnak majd be, hogy az első edzésen felbőgnek a motorok. Arra is alig marad majd időnk, hogy kipakoljuk a felszerelést, nem hogy dolgozzunk az autókon" - vázolta a helyzetet az olasz veterán, aki továbbra is az egyetlen nem-citroenes futamgyőztes az idei évben.

Morbidelli egyébkén nem különösebben szimpatizál a kanyargós pekingi körrel.

"A Goldenport egy igen kanyargós pályának tűnik, és én sosem szerettem az ilyen helyszíneket, sőt, nem is nagyon tudtam eredményes lenni ilyen körökön. Ráadásul, érzésem szerint nem is fekszik majd igazán a Chevrolet-knek."

Több ellenfelével ellentétben az tavaly Superstars bajnok termas óta nem ült versenyautóban, de saját elmondása szerint ebből inkább előnyt próbál kovácsolni, hiszen elég sok "gőz" gyűlt össze benne a két hónapos kihagyás során. A cél egy jó idényzárás, hiszen jövőre is szeretne a WTCC-ben versenyezni.

"Még korai lenne 2015-ről beszélni, de be kell vallanom, remekül érzem magam René Münnich mellett, és boldog lennék, ha jövőben is velük folytathatnám" - zárta Morbidelli.

A második hungaroringi futam győztese jelenleg nyolcadik az összetettben, hátránya pedig 16 pont Michelisz Norbival és Tom Coronellel szemben. Azt hiszem - bármennyire is szimpatikus az olasz - a magyar nézők épp emiatt el tudnának tekinteni egy nagy Morbidelli meneteléstől.

Hozzászólások