WTCC - Misyulya, a Lada csodagyereke
Misyulya, a Lada csodagyereke

Misyulya, a Lada csodagyereke

LantiLanti
2014/02/10 16:11

Misyulya_arc

2013 elején még azt sem tudta, milyen ízig-vérig versenyautóban ülni, idén pedig már a WTCC-ben is kipróbálhatja magát. Nikita Misyulya (magyarosan Nyikita Miszjulja) nem akármilyen lehetőséghez jutott a Lada Granta Kupa megnyerésével, idén tesztelhet, sőt egy hétvégén versenyezhet is a Túraautó Világbajnokságon futó autóval.

Kisebb fajta tündérmese, amit az orosz pilóta az elmúlt egy év során megélt, hiszen 2013 előtt maximum a közúton taposta a pedált, saját bevallása szerint a szabályok szigorú betartása mellett.

"2013-ig csak utcai autót vezettem, szigorúan betartva a közúti előírásokat. A motorsport addig csak egy távoli és elérhetetlen álomnak tűnt. Ám egy családi jó barát, Alex Dolmatov összehozta számomra ezt a fantasztikus lehetőséget" - mesélte Misyulya a 'Vkonline'-nak.

Mint kiderült, nem volt rossz ötlet esélyt adni a 23 éves orosznak, hiszen első évében azonnal bajnoki címig jutott a Lada Granta Kupában. Ám nem csak Nikita története érdekes. Csapata, a MIR-CSKA szintén az utolsó pillanatban állt össze, Dolmatov 2013 márciusában vásárolta meg a komplett alakulatot 2.5 millió rubelért (16 millió forint).

Misyulya_lada_granta_kupa

Misyulya már a csapatán belül is komoly ellenfeleket kapott, a 2004-es Lada Kupa győztes Alex Pawlowski és az autókrossz Európa-bajnok Sergey Kvashin egészítette ki a MIR-CSKA triót. A legénység egy hónap alatt csodát művelt, hiszen a moszkvai idénynyitón Misyulya egy futamgyőzelemmel és egy harmadik hellyel debütált.

"Az egész szezon olyan gyorsan elszaladt, mintha egyetlen pillanat lett volna. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy bajnok vagyok. Mindez azonban nem sikerülhetett volna legnagyobb példaképem, őrangyalom, támogatóm és a csapat egyik mozgatórugója, az édesapám, Pavla Misyulya nélkül. Köszönöm, Apa!" 

"Teljesen megfertőzött az autósport. A közeljövőben szeretném kiélvezni a fődíjat, amit a Granta Kupa megnyeréséért kaptam, hogy rajthoz állhatok a WTCC egyik hétvégéjén" - zárta Misyulya.

Arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy a fiatal orosz pilóta melyik futamon lehet ott, ám kézenfekvő megoldásnak tűnik a oroszországi verseny, június 8-án a Moscow Raceway-en. Azt a pályát már jól ismeri, és a hazai közönség is örülne egy második orosz pilótának.

Misyulya_ralix_skoda

Szintén kérdéses, hogy egy TC1-es vagy a tavaly használt TC2-es Grantával kap-e lehetőséget. Az viszont már eldőlt, hogy Misyulya rövid távon nem a túraautósportban folytatja, hiszen megállapodott a német Volland Racinggel, akikkel a Ralikrossz Európa-bajnokságon szerepel majd egy Skoda Fabiával.

Fotó: Lada Sport, Jan Rafoss (erc24.com)

Hozzászólások