WTCC - Michelisz volt a Honda hátvédje
Michelisz volt a Honda hátvédje

Michelisz volt a Honda hátvédje

LantiLanti
2013/11/06 18:08

Michelisz_kina_r2

Mindig izgatottan várom a versenyhétvégék után, hogy Norbi mit ír saját honlapján, hogyan látta Ő belülről az eseményeket. Ennek több oka van. A Fuchs Ricsi által forgatott videók nagyszerűek, hiszen néhány pillanattal a történések után hallhatjuk bennünk Norbit vagy éppen Zengő Zolit.

Az események hevében és ráadásul néhány mondatban viszont lehetetlen higgadtan összefoglalni mindent. És bár Norbi nagyon is elérhető a média számára, én nem vagyok az a típusú újságíró (sőt, nem is vagyok újságíró :D), aki már aznap este hívogatja, amikor leszállt a gépe Ferihegyen. Ő is ember, neki is van családja, megérdemli, hogy egy kicsit kipihenje magát a versenyek és az utazás után.

Éppen ezért várom mindig izgatottan Norbi saját bejegyzéseit, hiszen ez az első lehetőség arra, hogy részletesebben is belelássunk abba, milyen volt egy adott hétvége a magyarok szempontjából.

Sanghajban egyébként kb. minden úgy alakult, ahogy az Norbi tervezte. Előzetesen a WTCC Blognak is azt mondta, úgy érzi, nehéz lesz versenyezni a Chevrolet-kel, de a második futamon talán összejöhet egy dobogó. Így lett? Így lett!

"Bár az időmérőt két lábbal a földön járva vártam, a több mint egy másodperces lemaradásunk még ekkor is erős pofon volt. Reméltem, hogy oda tudunk érni az első két sorba, de végül be kellett érnünk a hetedik hellyel. Csak az tudott vigasztalni, hogy a legjobb hondásként zártuk az időmérőt" - írta Norbi a 'michelisz.net'-en.

Norbi egyébként megerősítette azt, amit Tiago Monteiro is elmondott közvetlenül az időmérő után: a gyári hondások sem a 10-helyre hajtottak, mert túl kockázatos lett volna kísérletezni. Érdekes, hogy ennek ellenére vasárnap már a portugál és Tarquini is arról beszélt, egyértelműen a második futamos pole volt a cél. PR babe! :)

Michelisz_Chn_honda_boardman

Ha Norbi kettős érzésekkel zárta a kínai hétvégét, akkor az az első futamon történtek miatt volt. A hetedik helyről indulva sokáig a nyolcadik pozíció volt az övé, az utolsó körben viszont két helyezést is bukott.

"Bár szeretem az olyan időjárási körülményeket, amikor a versenyző képességeire és improvizációjára van bízva az eredményesség, nem találtam a helyem az autóban. Nem voltam elég gyors ahhoz, hogy a 8. helynél előrébb végezzek."

"Amiért pedig külön dühös voltam, hogy végül még ez sem lett meg, és csak tizedikként intettek le a célban. Túlságosan rámentem az előttem harcoló bolyra, és ennek következtében belassultam mögöttük. Hátulról felzárkózott rám James Thompson, aki egy váratlan manőverrel beszúrt mellém, és ezt kihasználva nemcsak ő, hanem még Tom Boardman is meg tudott előzni. Az egy dolog, hogy a futam alatt nem volt meg a kellő tempóm, de ezt a helyzetet nem kezeltem jól. Hibáztam, így meg tudtak lepni, és ez három pontomba került, ami nagyon hiányzik majd a végelszámolásnál."

Michelisz_kina_Honda_123

A második futam ezzel szemben már a Honda tervei szerint zajlott. Ebben a tervben pedig Norbira ezúttal a hátvédszerep jutott, legalább is addig, amíg sikerül lerázni az üldözőket.

"Csapatutasítás ugyan nem volt, de szóban megegyeztünk a hondás vezetőséggel, hogy ha fel tudok jönni a harmadik helyre Monteiro és Tarquini mögé, megpróbálom feltartani a mezőnyt, mert ez hatalmas segítség lenne nekik."

"Sajnos védekezés közben nem figyeltem arra, hogy ne koptassam el túlságosan a bal első gumit, szűk íveket vettem, és túlterheltem a kanyarokban. Ezért hiába kapcsoltam volna rá, hogy harcoljak a futamgyőzelemért miután Tarquiniék kiautóztak egy megnyugtató előnyt, már nem volt esélyem rá. Bár valószínűleg ha jól használom a gumikat, akkor sem tudtam volna megelőzni a gyári Hondákat, mert hasonló tempóban mentünk" - mesélte Norbi.

Ha már a zengős pilóta említette a végelszámolást: a makaói idényzáró előtt Norbi gyakorlatilag lemondhat az összetett dobogóról, Tom Chilton ugyanis 41 pontra növelte előnyét, miközben már csak 55-öt lehet szerezni. Ez bizony a matematikai esélyek közé sorolható.

Norbi ellenfele tehát az utolsó hétvégén Michel Nykjaer és Rob Huff lesz. Előbbi viszont nem indul Makaón, és mivel csak nyolc pont az előnye, nagy balhénak kell történnie ahhoz, hogy Michelisz ne tudja megelőzni.

Ami Huffot illeti, bár Sanghajban bejött Norbi elé, a tavalyi bajnok előnye mindössze egy pont, úgyhogy gyakorlatilag az dönt majd köztük az ötödik helyért folytatott meccseben, hogy ki megy jobban a legendás utcai körön. Két kilencedik és egy hatodik hely után a cél egyértelműen az újabb előrelépés lesz Makaón.

Fotó: WTCC Media

Hozzászólások