WTCC - Michelisz és a második futam rajtja
Michelisz és a második futam rajtja
Fotó: Eurosport

Michelisz és a második futam rajtja

LantiLanti
2015/09/14 13:37

Michelisz Norbi számára csodálatosan kezdődött, de kicsit borúsan zárult a japán WTCC hétvége. A magyar pilóta az időmérőn megszerezte a pole pozíciót, megtörve a Citroën 11 hétvégén át tartó veretlenségi sorozatát, majd az első futamon másodikként ért célba.

A második versenyt a tizedik helyről kezdhette, ám már a rajtnál megpecsételődött a sorsa, hiszen több versenyzővel is ütközött a sűrűjében. Az élő közvetítésben elsőre csak a Mehdi Bennanival történt találkozás látszott, ám lelassítva úgy tűnik, José Maria Lópeznek is nekiment.

A futam után természetesen többüket is kérdezték az esetről, ám egyelőre nehéz tisztán látni, pontosan mi történt az első kanyar féktávjánál.

"Átlagos volt a rajtom, rengetegen tömörültek körülöttem, és elég sok mozgás történt előttem. Igyekeztem elkerülni az ütközést, de sajnos szélesre csúsztam, ahol Mehdi Bennani jött, és összeütköztünk. Azt hiszem, a 16.-17. hely környékén lehettünk" - mondta Norbi a sajtótájékoztatón.

Egyelőre nem tudni, az ütközésnek volt-e bármilyen köze hozzá, ám néhány körrel később Norbi kiállt a versenyből, mert a Honda Civic motorja vészüzemmódba kapcsolt.

"Valaki nagyon durván nekem jött hátulról a második futam első kanyarjában. Felbosszantott, és elég dühös lettem, mert nem értem, hogyan lehet így belemenni valakibe. De ilyen a versenyzés" - értékelt López.

"Először azt hittem, Norbi volt az, de aztán azt mondta, nem ő jött nekem" - tette még hozzá a világbajnok az Over the Line-ban.

"Azt tudom, hogy Pechito jött nekem, de szerintem őt is meglökték hátulról. Nekem úgy tűnik, ez egy elég intenzív eseménysor volt, ami előfordul néha" - tette hozzá Sebastien Loeb szintén az Over the Line-ban.

Az ütközés negyedik résztvevője, Mehdi Bennani érdemben még nem beszélt az esetről, a Sebastien Loeb Racing sajtóanyagában csak annyit mondott, volt egy baleset a második futam elején. A közvetítése során mutatott képekből valóban nehéz okosnak lenni, ám az Over the Line magazinban előkerült egy felvétel, ami kívülről szemlélve elég beszédes. Íme! Az említett rész 4:17-nél kezdődik.

A képsor többszöri megnézése után nagyon úgy tűnik, mintha Norbi elfékezte volna magát az egyes kanyarban. Szó sincs róla, hogy Bennani ne hagyott volna neki helyet, féktávon pedig elég jelentősnek tűnik a sebességkülönbség a magyar versenyző és a három rivális között.

Jelen állás szerint tehát úgy fest, a zengős pilóta elfékezte magát, meglökte Lópezt, aki emiatt nekiment Loebnek. Közben Norbi Bennanival is ütközött, aki megpördült, és visszaesett. Kicsivel később López a Loebbel történt kontakt következtében kapott defektet, ami véget vetett a versenyének. Még egy dolog: a felvételen jól látszik, hogy a két Citroën már azelőtt összeért, hogy Norbi nekik ment volna, és ahogy azt Bende Imi nagyon helyesen kiemelte, elképzelhető, hogy ez befolyásolta a sebességüket.

Addig azonban, amíg nem hallunk vagy olvasunk egy alapos "elemzést" Michelisz Norbitól, jobb, ha nem hozunk végleges ítéletet, hiszen többször átéltük már, hogy kívülről az események néha másnak látszanak, mint ahogy valójában történtek. Reméljük, Norbi a blogbejegyzésében elmagyarázza, pontosan hogyan volt.

Hozzászólások