WTCC - Michelisz dobogó, és sok minden más
Michelisz dobogó, és sok minden más
Fotó: WTCC Media

Michelisz dobogó, és sok minden más

LantiLanti
2014/08/03 22:19

Michelisz Norbi idei legjobb eredményét hozta, Rob Huffnak köszönhetően dobogóra állt a Lada, Pechito Lopez révén pedig először fordult elő a TC1 bevezetése óta, hogy valaki mindkét futamot megnyerte egy hétvégén. A hangulat pedig leírhatatlan volt, úgyhogy köszönjük Argentína!!!

Maga az első futam egyébként igen eseménytelenre sikerült, ám Norbi második helye ezt teljes mértékben feledtette velünk. A zengős pilóta remekül kapta el a rajtot, két gyári Citroent is megelőzött (Yvan Muller és Sebastien Loeb), sőt az első kanyarban még Lopezt is megközelítette. Az argentin foghatatlan volt, a másik két C-Elysée pedig nagyon hamar lerendezte a szintén eléjük "pofátlankodó" Tiago Monteirot, így volt ok az aggodalomra.

Ám Norbit ezen a napon még egy Citroennel sem lehetett megverni. Muller ugyan a hajrában feljött, de mindennél többet elmond a magyar pilóta teljesítményéről, hogy a négyszeres világbajnok a 13 kör során egyszer sem tudott igazán támadási helyzetbe kerülni. Lopez mögött így miénk lett a második hely, ami Michelisz legjobb TC1-es eredménye, és egyben idei második dobogós helyezése. Legutóbb tavaly a Hungaroringen végzett ennyire elől.

A második futamon nagy csatákat vívott, többször is benne volt a darálóban, egy-két koccanást is begyűjtött, majd végül hetedik lett.

Norbi összességében 15.-ször állt dobogóra, amivel beérte Jordi Genét, és 12. az örökranglistán. Az első helyen Muller áll 103 dobogós helyezéssel, és a jelenleg aktív pilóták közül csak, Rob Huff, Gabriele Tarquini, Tiago Monteiro, Tom Coronel valamint James Thompson előzi meg Micheliszt.

Muller ezúttal is gyarapította dobogós helyeinek számát, ám a két harmadik hely azt jelenti, hogy 20 ponttal nőtt a lemaradása Lopez mögött, és négy fordulóval a bajnokság vége előtt már 60 pont az argentin előnye.

Lopez_kozonsegLopez egyszerűen fantasztikus volt. Az első futamon jól rajtolt, és hibátlanul ment végig (azért jó volt látni, hogy nem tudott nagyon elhúzni Norbitól), a másodikon pedig elképesztően ügyesen helyezkedett, és rövid időn belül csak arra figyelt fel az ember, hogy már a két márkatárs előtt van, pedig mögülük indult. Onnantól kezdve mintha kottából játszott volna, sorra előzgette a Hondákat, és végül Huffot is lenyomta az egyenesben.

Idei teljesítményét látva teljesen megérdemelt, hogy ő lett a TC1-es éra első dupla győztese, és bajnokhoz méltó ünneplést kapott földijeitől. Hangulatban a termasi verseny felért a hungaroringivel, és az ilyen futamokra nagy szüksége van a WTCC-nek.

Óriási élmény volt még látni a Lada és Rob Huff remeklését. Az angol még a bemelegítő körön adott gyors interjúban is azt mondta, tudja, hogy nem elég erős az autója... Aztán több mint a táv felén keresztül vezetett, és végül egyedül Lopez tudta megelőzni. A Grantának nagyon jót tett a 35 kilós súlycsökkentés (amit fejlesztésekkel értek el), Rob Huff pedig ismét bizonyított.

Huff_lada_termasA Lada története első dobogós helyezését érte el, egy elég kilátástalanul indult szezonban. Az év elején még 2.5 - 3 másodperc volt a hátrányuk, és bár erőből továbbra sincsenek ott az élbolyban, kis szerencsével már képesek nagyot alkotni. Még mindig emlékszem, ahogy a Lada egy csapatvezetője a Hungaroringen azt mondja: "nagyon kellene idén egy dobogó", majd jött a hosszú csend, amiből érezni lehetett, nem sok esélyt lát rá. Kb. egy órája viszont Huff épp Franz Engstlerrel járt táncot a dobogón...

Nagyon kellett ez neki, a Ladának, és a WTCC-nek is.

Míg az oroszoknak bejöttek a fejlesztések, a Hondának annyira nem. Az a Michelisz Norbi volt a legjobbjuk, aki még az újítások nélküli autóval ment, a gyári Civicek pedig még a Ladával sem bírtak el a második futamon. Messze nem volt ez egy gyönge hétvége a japán márkának, de a gyári csapat ezúttal kikapott Norbitól és a Zengő Motorsporttól.

A Chevrolet-kről most sok jót nem lehet írni, a +20 kiló pont elég volt arra, hogy az RML autókat kivonja a forgalomból, már ami a dobogóért folyó küzdelmet illeti. Nincs is ezzel semmi baj, valahol ez a ballasztrendszer lényege.

Az első futam végeredménye:

Termas_r1A második futam végeredménye:

Termas_r2Az összetettben Lopez előnye 60 pont Mullerrel szemben, Michelisz pedig egy ponttal, de megelőzte Tom Coronelt, és feljött a hatodik helyre.

Hozzászólások