WTCC - Michelisz: defekt és zúzás - FP2
Michelisz: defekt és zúzás - FP2

Michelisz: defekt és zúzás - FP2

LantiLanti
2013/05/18 13:05

Michelisz_Aut_defekt

A második szabadedzés is a Chevrolet fölényét hozta, Yvan Muller továbbra is verhetetlennek tűnik a Salzburgringen, Rob Huff viszont kiválóan megy a SEAT-tal. Magyar szempontból jól indult az edzés, Michelisz Norbi sokáig az ötödik hely környékén állt, féltáv után viszont sajnos megtörte kicsit a Hondát.

Körülbelül 11 perc volt még hátra a szabadedzésből, amikor Norbi füstölgő kerekekkel kiegyenesítette az első sikánt, és sajnos az autó jobb elejével a gumibálát is leverte. Már elsőre látszott, hogy nem vezetői hiba történt, később ki is derült, hogy egy bal első defekt tehetett a kicsúszásról. Norbi az edzés hátralévő részét a boxban töltötte, és 12. lett.

Az utolsó percekig úgy tűnt totális Chevrolet fölényt hoz az FP2, ám végül csak totális Yvan Muller fölény lett belőle. A háromszoros világbajnok ezúttal fél másodpercnél is többet adott a mezőnynek, és egyelőre nehezen elképzelhető, hogy egy körön bárki is képes legyen megverni őt a hétvégén. James Nash (Bamboo) lett a második legjobb chevys (3.), megelőzve a mindig vidám Tom Chiltont (4.) az RML-nél.

Az FP2 másik hőse Rob Huff volt, aki láthatóan egyre jobb barátságot köt a SEAT-tal. A címvédő ugyan közel hat tizedet kapott korábbi csapattársától, de az egész mezőnyben elismert Oreca motorral az összes többi Chevrolet és a gyári Hondákat is megverte.  Mindezt úgy, hogy a leggyorsabb körén nem is kapott szélárnyékot.

"Az autó egyre jobbnak és jobbnak tűnik, és természetesen a hungaroringi hétvége az önbizalmunkat is megdobta kicsit. Tavaly enyém volt a pole és az első futamot is megnyertem itt, úgyhogy a pályán is jól érzem magam. Valóban szélárnyék nélkül futottam a legjobb körömet, viszont előtte állítottunk az autón, és egy jobb szettet tettünk fel. Tavaly a Chevroletnál azt tapasztaltuk, hogy 4-5 tizedet jelent itt a szélárnyék. A pálya utolsó szektorában, a kanyarokban viszont már akadály is lehet, ha túl sokat szélárnyékozunk, úgyhogy meg kell találni a helyes arányt" - mondta Huff az Eurosportnak.

Huff_aut_seat

A címvédő mögött ismét Pepe Oriola volt a második legjobb SEAT-os (7.), a márkaverseny harmadik helyezése pedig megint Marc Bassenggé lett, aki 13.-ként zárt.

A gyári Hondák javultak valamennyit az első edzéshez képest, de még túl sokat veszítenek a motorerő hiánya miatt. Gabriele Tarquini a végén feljött az ötödik helyre, Tiago Monteiro pedig nyolcadik lett.

A Ladát ismét elérte a balszerencse. Szinte hihetetlen, de megint James Thompson autójával akadtak gondok, a brit egyetlen percre sem tudott kijönni a boxból. Kozlovszkij 20. lett.

A BMW-s csapatok pedig talán már most a salzburgi forduló végét várják, legjobbjuk, Franz Engstler 10. lett; őt Tom Coronel (11.) és Mehdi Bennani (14.) követte a márkarangsorban.

A második szabadedzést egy rövid időre félbe kellett szakítani, mert Michelisz Norbi autója feldöntött egy gumibálát, Yvan Muller pedig megforgott az első sikánban. Említést érdemel még, hogy Norbi mellett Hugo Valente is defektet kapott.

A salzburgringi FP2 végeredménye:

Salzburgring_FP2

Az időmérő edzés 15:00-kor kezdődik Salzburgban.

Fotó: WTCC Media, Zengő Motorsport

Hozzászólások