WTCC - Michelisz: a tesztkorlát csak egy vicc volt
Michelisz: a tesztkorlát csak egy vicc volt
Fotó: Zengő Motorsport

Michelisz: a tesztkorlát csak egy vicc volt

LantiLanti
2014/07/04 11:23

Nem is olyan régen itt a WTCC Blogon is megjelent Gabriele Tarquini Spa-Francorchamps-ban elhangzott mondata, amelyben az olasz a tesztkorlátozás lehetőségét vetette fel. A Honda veteránja arra utalt, hogy a Citroen óriási költségvetése miatt annyit és ott tesztel, ahol csak akar, így a többi márka csak úgy tudná ledolgozni hátrányát, ha franciák lehetőségeit korlátok köré szorítják.

Az év eleji 2-2,5 másodperces különbség ugyan jelentősen csökkent a C-Elyséek és a többi típus között, ám a kifejezetten technikás pályákat leszámítva Mullerék még mindig jó egy másodperccel a mezőny előtt állnak, amit nem lehet tapasztalattal, fifikás beállításokkal vagy nagyon bevállalós versenyzéssel ellensúlyozni.

Michelisz Norbitól azonban most megtudtuk, ez a bizonyos mondat egy sajtóbeszélgetésen hangzott el, és sokkal kevésbé volt komoly, mint ahogy azt később a nemzetközi média beállította.

"Ez a tesztkorlátozás inkább csak viccesen vetődött fel. A spai sajtóbeszélgetésen valóban Tarquini vetette fel, és aztán William (De Braekeleer, a Honda Motor Europe motorsport főnöke) is csatlakozott hozzá, de csak a poén kedvéért, nem komolyan" - mondta a WTCC Blognak Norbi, aki maga is jelen volt az eseményen.

Sőt, a Zengő Motorsport pilótája szerint inkább a Hondát hátráltatná egy ilyen döntés, hiszen konzerválná a jelenlegi erőviszonyokat.

"A lemaradásunk alapvetően nem abból származik, hogy miután elkészült az autónk, kevesebbet teszteltünk mint a Citroen, hanem, hogy jó fél évvel később készült el a Civic mint a C-Elysée. A mi első autónk január közepére lett kész, és ha onnantól kezdve összeszámoljuk a tesztnapokat, szerintem nem sokkal maradunk el tőlük."

"A tesztkorlátozásnak akkor lenne értelme, ha ismét új autókat kéne építeni, és ez elejét venné, hogy bárki meglépjen. Jövőre viszont nem változnak a műszaki előírások, így a tesztnapok szabályozásával csak befagyasztanák a jelenlegi állapotot" - zárta Norbi.

Azt már én teszem hozzá, hogy Tarquininek egy dologban igaza van: ha a Citroen költségvetése jövőre is jelentősen magasabb lesz mint a Hondáé, akkor tényleg nehéz megmondani, hogyan kerülhet közelebb a franciákhoz a japán márka. Ha a Honda nem akar szégyenben maradni, a 2014-2015-ös téli felkészülésre komolyabb összegeket kell szánni, hiszen egyelőre úgy tűnik, az évközi fejlesztésre kevés esély van a WTCC-ben.

A fejlesztéshez pedig tesztelni kell (csak így lehet kipróbálni az új alkatrészek hatékonyságát), ami az egyik legköltségesebb feladat az autósportban.

Hozzászólások