WTCC - Megvan Nagy Dani első győzelme az Európa-kupán!
Megvan Nagy Dani első győzelme az Európa-kupán!
Fotó: tcr-series.com

Megvan Nagy Dani első győzelme az Európa-kupán!

LantiLanti
2018/08/18 16:31

Kiváló, erőszakos és nagyon pontos versenyzéssel Nagy Dani végzett az élen a TCR Európa-kupa első asseni versenyén, a M1RA magyar pilótája a WTCR-ben is versenyző Jean Karl Vernayt, valamint a korábbi nürburgringi világkupa-szabadkártyás Kris Richardot megelőzve nyert.

Dani némi huzavona után a harmadik helyről indulhatott, ám a második kockában álló Maxime Potty elrontotta a rajtot a Volkwsagennel, így a M1RA Hyundai az első kanyarban már második volt Vernay Audija mögött.

A magyar versenyző nagy nyomást gyakorolt a franciára, majd a negyedik körben egy jó kigyorsítást követően befért mellé a Ruskenhoek sikán bejáratánál. Merész vállalkozás volt, még a kanyarlevágást megakadályozni hivatott bálát is elcsípte (kicsit meg is sérült az i30 jobb eleje), de sikerült, és a következő kanyarokban konszolidálta a vezetést.

Vernay a hajrában ugyan még próbálkozott, ám Dani egyszerűen nem hibázott, Assenben pedig anélkül kifejezetten nehéz előzni. Nagy ezzel a sikerrel belépett a legeredményes magyar autóversenyzők klubjába, hiszen első komoly nemzetközi győzelmét aratta. A sikerben óriási szerepe van a M1RA istállónak is, amely az egész hétvégén folyamatosan javítani tudott a Hyundai i30 teljesítményén.

Ami a másik magyar pilótát illeti, Tassi Attila végig benne volt a darálóban. Az elején ő is lerajtolta Pottyt, és csapattársa, Josh Files mögött a negyedik helyen autózott. Később azonban Richard megelőzte a Hyundai-jal, majd egy másik csatában pont Files tartotta fel (az igazsághoz hozzátartozik, hogy őt is lökték), és így Stefano Comini is elment mellette. Tassit végül az ötödik helyen intették le.

A listavezető Mikel Azcona kilencedik, első számú üldözője, Dusan Borkovic pedig hatodik lett, így a szerb élre állt a bajnokságban. A targetes pilóta 119 ponttal rendelkezik, míg Dani és Azcona holtversenyben a második 114 ponttal.

Az asseni TCR EK futam végeredménye:

TCRek_assemr1.jpg

Az asseni forduló második versenyét holnap 11:00-tól rendezik.

Hozzászólások