WTCC - Megjött Mekk Elek is
Megjött Mekk Elek is

Megjött Mekk Elek is

LantiLanti
2013/09/15 22:29

FIA WTCC Macau 15-18 November 2012

Az elmúlt napok során egymást érték a bejelentések az ázsiai versenyzőkről, akik neveznek a WTCC szervezői által idén létrehozott Eurosport Ázsia Kupába. A különértékelésbe az év utolsó három fordulója során szerezhetnek pontot olyan ázsiai pilóták, akik nem az egész szezonra adták le nevezésüket.

Pénteken két olyan makaói BMW-s pilóta iratkozott fel a listára, akik már rendelkeznek WTCC-s tapasztalattal.

Henry Ho minimum négyszer nyert Makaói Túraautó Bajnokságot (a sorozat eredményei, fogalmazzunk finoman, nem valami pontosan dokumentáltak az interneten), 2006-ban pedig a japán szupertúraautó sorozatban győzött.

A WTCC-ben 2009-ben indult először, majd a következő évben és tavaly is rajthoz állt egy BMW 320si-vel. 2012-ben makaóra, a másik két szezonban pedig hazai versenye mellett a japán hétvégére is benevezett, legjobb eredményét pedig tavaly az első legendás városi pályán érte el, amikor 16. lett az első futamon.

Ho BMW-jét az Engstler Motorsport készíti fel.

Mak_Mac_BMW

A másik új nevező pedig nem más, mint személyes kedvencünk, azaz a 48 esztendős Mak Ka Lok. A rutinos makaói versenyző 2011-ben állt először rajthoz a WTCC-ben, majd tavaly ismételt, a legjobb eredmény pedig az ő esetében is egy 16. hely, amit 2012-ben a második futamon ért el.

Mak Ka Lok autóját, akárcsak az elmúlt két évben, ezúttal is makaói RPM Motorsport készíti majd fel az ázsiai versenyekre.

Fotó: WTCC Media Írta: Lanti

Hozzászólások