WTCC - Még két sárkány Makaóra
Még két sárkány Makaóra

Még két sárkány Makaóra

LantiLanti
2013/10/08 13:58

Dias_lacetti

Kettőzött erővel támad Makaón a China Dragon Racing, a kínai sárkányok a suzukai (és sanghaji) két autó mellett még két Chevrolet-t csatasorba állítanak az idényzáró hétvégén. A két Cruze LT mellett két még korábbi fejlesztésű Lacettit neveztek be az Ázsia Kupába, amelyet két makaói pilóta vezet majd.

Az egyik Lacettiben viszontlátjuk Célio Alves Dias-t, aki tavaly mutatkozott be a WTCC-ben, szintén Makaón, és a második futamon 15. lett, miközben Merszei és Filipe Souza mögött harmadikként zárt az akkor még nem létező szívó 2.0 literes kategóriában.

A negyedik autóban ezúttal egy abszolút WTCC-újonc ül majd, Lan Kan Sam a makaói pályát ugyan nagyon jól ismeri, ám a világbajnokságon most először áll majd rajthoz.

A két Curze-t változatlanul Filipe Souza és Ng Kin Veng fogja vezetni, ők egyébként Sanghajban is rajthoz állnak. Fura kimondani, de ezzel Makaón várhatóan a China Dragon lesz a legnagyobb létszámú csapat a WTCC-ben.

Badaraco

Ha már itt tartunk, nézzük, hogyan áll az Eurosport Ázsia kupa. Kicsi felfordulást jelent, hogy a szabály szerint minden olyan ázsiai versenyző eredménye beleszámít a bajnokságba, aki nem egész szezonra nevezett, azaz Suzukában többek között a negyedik Hondával induló Takuya Izawa, a Wiechers Sportnál vendégeskedő Yuke Taniguchi és az Engstler Motorsporthoz beugró Masaki Kani is lopta a pontokat a szívó 2.0 literes autók elől.

Ők azonban idén várhatóan már nem térnek vissza többször, úgyhogy az eredményeiket ennek tudatában kell kezelni.

Suzukában az első futamon Izawa nyerte az Ázsia kupát, Taniguchi és a 2.0 literes Chevrolet Cruze-t vezető Jeronimo Badaraco előtt. A második versenyen Masaki Kano volt a legjobb Franz Engstler 1.6 turbós BMW-jével, Taniguchi lett a második, Badaraco pedig ismét begyűjtött egy harmadik helyezést.

Két futam után tehát Taniguchi áll az élen az összetettben 16 ponttal, egy pont lemaradással Kano mögötte a második, majd Izawa következik 13 ponttal. Ők azonban Sanghajban és Makaón már nem indulnak, úgyhogy valójában Badaraco vezet, három ponttal Ng Kin Veng előtt.

Fotó: WTCC Media

Hozzászólások