WTCC - Mariani: nem használtuk el az összes jókert
Mariani: nem használtuk el az összes jókert
Fotó: WTCC Media

Mariani: nem használtuk el az összes jókert

LantiLanti
2015/04/29 18:27

A Nordschleife tesztnapon a nagyközönség előtt is bemutatkozott a Honda legújabb fejlesztése, az új első karosszériaelem, ami amellett, hogy az új Type-R dizájnvilágával ruházza fel a TC1-es Civicet, remélhetőleg jelentős előrelépést is hoz aerodinamikai szempontból.

A Honda a tél során az összes rivális márkánál többet tesztelt, és számos újítást fejlesztett ki, ám a jóker-szabály miatt (egy évben csak adott mennyiségű homologizációhoz kötött alkatrész változtatható) nem tudták az összeset bevetni a termasi és a marrakeshi futamon.

A Hungaroring előtt kezdődött azonban az új jóker-periódus, a gyártók újabb három módosítási lehetőséget kaptak, így a japán márka további fejlesztéseket állíthat csatasorba a magyar pályán. Ezekről beszélgettük a gyári program mögött álló JAS Motorsport csapatfőnökével.

"Ahogy azt korábban is ígértük, a TC1-es a Civic a Hungaroringen éri a teljes 2015-ös specifikációt, hiszen a magyar versenyre további újításokat hozunk. Két területet érintenek a jelentős változtatások, az egyik az aero-csomag, a másik pedig a futómű. Mindkét esetben jókert használtunk fel, de nem lőttük el az összes lehetőségünket" - mondta Alessandro Mariani a WTCC Blognak.

Nem nehéz kiszámolni, hogy ezek szerint valószínűleg két jókert használt el az olasz istálló, és egy jelentős változtatási lehetőség még maradt a 2015-ös évre.

Tarquini_nordsch_teszt_2

Az idénynyitó két hétvége nem a várakozásoknak megfelelően alakult a Honda számára, Tiago Monteiro termasi harmadik helyét leszámítva a japán márkának nem sok oka lehetett az örömre. Az első két hétvégén még valamennyi márka azonos súllyal versenyzett, és ebben a felállásban igen jelentős Citroën fölény mutatkozott. Vajon a Honda fejlesztései változtathatnak az erőviszonyokon?

"Nehéz megmondani. Az biztos, hogy az összes olyan teszten közel jártunk a Citroënhez, ahol a teljes fejlesztési csomaggal mentünk. Sikerült valamennyi 2014-es problémára megoldást találni, és javult az autó viselkedése is. Ennek ellenére Termasban és Marokkóban, több okból kifolyólag, a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtottunk."

"A budapesti hétvége után okosabbak leszünk, bár a kompenzációs súlyok árnyalják majd a Citroënnel való összehasonlítást" - tette hozzá Mariani.

Az általános szurkolói vélekedés szerint kulcsfontosságú lesz a hungaroringi verseny a Honda számára, hiszen ha itt sem tudnak versenyre kelni a Citroënnel, akkor egy újabb nehéz szezon elé néznek a WTCC-ben.

A fanatikus Citroën-rajongókat leszámítva szerintem senki nem örülne nagyon ennek a forgatókönyvnek.

Hozzászólások