WTCC - Mariani: biztosan hívjuk még Norbit
Mariani: biztosan hívjuk még Norbit
Fotó: Honda Racing (David Noels)

Mariani: biztosan hívjuk még Norbit

LantiLanti
2014/12/02 17:51

Bár a 2014-es WTCC szezon már véget ért, múlt héten pályafutása egyik nagyon fontos pillanatát élte át Michelisz Norbert, a magyar pilóta ugyanis először kapott tesztlehetőséget a Honda gyári csapatánál. A JAS három napon keresztül tesztelt Spanyolországban, ebből kettő Gabriele Tarquinié egy pedig Norbié volt.

A magyar versenyzőtől elsősorban azt várta a csapat, hogy információkat gyűjtsön az év során tervezett és legyártott új alkatrészekről, hogy a Honda eldönthesse, milyen irányba érdemes tovább menni a fejlesztésekkel.

Norbi a tesztet követően a WTCC Blognak úgy nyilatkozott, nagy megtiszteltetésnek tartja a lehetőséget, de számára az lenne az igazi elismerés, ha újra is visszahívnák, hiszen az azt jelentené, hogy a Honda szakemberei elégedettek voltak a munkájával, és hozzá tudott tenni valamit a Civic fejlesztéséhez.

Éppen ezért megkerestük JAS Motorsport első emberét, és megkérdeztük, hogyan értékeli az összetettben idén negyedikként záró magyar pilóta munkáját, illetve számíthat-e Norbi újabb meghívóra a tél során.

"Norbi nagyszerű és fontos munkát végzett az aragoni teszten, és nagyon elégedettek voltunk a ténykedésével. Jó hatással volt a csapatra, és minden olyan feladatot elvégzett, amivel megbíztuk. Egészen biztos, hogy a tél során még fogjuk hívni tesztelni, és igényt tartunk a munkájára" - fogalmazott Alessandro Mariani a WTCC Blognak.

Szóval, most már Norbi is elégedett lehet... :)

A Honda egyébként legközelebb december 15-18 között tesztel majd Jerezben, arról azonban egyelőre még nincs információnk, hogy ott számítanak-e a magyar pilóta munkájára.

Hozzászólások