WTCC - Marcello Lotti áll a TC3 mögött
Marcello Lotti áll a TC3 mögött
Fotó: WTCC Media, Blancpain GT Series

Marcello Lotti áll a TC3 mögött

LantiLanti
2014/07/04 21:06

Tegnap este már beszámoltunk arról, hogy egy új nemzetközi túraautó sorozat van születőben, amely a tervek szerint TC3 International Series név alatt indul 2015-ben. Mára az is megerősítést nyert (a TouringCarTimes révén), hogy a kezdeményezés mögött Marcello Lotti, a WTCC korábbi megalkotója és vezetője áll, akivel 2013 végén bontott szerződést a Túraautó Világbajnokságot szervező Eurosport Events.

A WTCC szűkebb köreiben már régóta tartotta magát a hír, hogy a korábbi főnök készül valamire, mostanra pedig kezd körvonalazódni a Lotti-terv. Az olasz sportvezető már a szakítás időszakában létrehozta új cégét, a svájci központtal rendelkező ML Internationalt, amelybe több korábbi WTCC-s munkatársát is magával vitte, többek között Nunzia Corvinot és Francesco Ippolitot.

Bár az Eurosport Events hivatalos közleménye szerint Lotti közös megegyezéssel távozott, ma már tudjuk, a WTCC alapítóját valójában kirúgták, mivel a francia cég teljes, központosított irányítást szeretett volna a világbajnokság fölött. És bár a TC3 elnevezés arra is utalhat, hogy az olasz új bajnoksága a WTCC egyik előszobája lehet, valójában nagy az esély arra, hogy Lotti bosszút forral.

A túraautós hierarchiában jelenleg a TC1 jelenti a csúcsot, ezek az autók mennek a WTCC-ben. Utána következik a TC2 (és a TC2T), amely az ETCC (Túraautó Európa-bajnokság) mezőnyét adja. A TC3 egy privát alapokon felépülő, költséghatékony kategória (bajnokság) lenne, ám ez koránt sem jelenti azt, hogy kizárólag a WTCC alá pozicionálja magát. Főleg mivel Lotti szervezete semmilyen hivatalos kapcsolatot nem tart fenn az FIA-val.

Az olasz sportvezető számára Stephan Ratel műve, a GT3 a példakép, és a "nagytúraautós" kategória által bejárt út valószínűleg tökéletesen megfelelne Lottinak is. A 2005-ben létrehozott géposztály eleinte a GT1 és a GT2 mögött a harmadik vonalat testesítette meg, ám rendkívüli sikerességének köszönhetően mára teljesen meghódította a GT piacot. A GT3-as autók olcsóbbak és gyorsabbak a mint a GT2-ek (a GT1 azóta megszűnt), ráadásul sokkal több gyártó csatlakozott ehhez a kategóriához.

GT3_rajt

A siker a GT3 koncepciójában rejlik. Ratelék nagy szabadságot hagytak az autók megépítésénél, így a gyártók a legkülönbözőbb felső kategóriás és sportos autókból építhette versenygépet. A kulcs a teljesítmény kiegyenlítés, angolul Balance of Performance, amelyet a szűkítők és pluszsúlyok okos rendszerével valósítanak meg. A GT3-ban sikerült olyan pontosra csiszolni ezt a rendszert, hogy egyetlen márka sem tudott dominánssá válni.

A Balance of Performance miatt nincs értelme méregdrága fejlesztéseket végezni az autókon, hiszen ha valaki túl nagyot lép előre, azt úgyis leszabályozzák. Éppen ezért nincsenek is gyári csapatok, az autókat privát alakulatok vásárolják meg és versenyeztetik. Ma a GT3 testesíti meg a customer racing csúcsát.

A WTCC jelenlegi problémáit elnézve a TC3 International Series veszélyes ellenfél lehet, ha Lottiék olyan jól menedzselik, mint Ratel a GT3-at. A nézők ugyanis test-test elleni csatákat várnak egy túraautó versenyen, és hosszú távon nem kíváncsiak arra, hogy a pénzt szívlapáttal szóró Citroen hogyan alázza meg a komplett mezőnyt. Hosszabb távon a gyártók számára is vonzóbb lehet egy ilyen költséghatékony sorozat, a privát alakulatokról nem is beszélve.

Ha jól működik a TC3, a jövőben hogyan győzi majd meg az Eurosport Events az Engstler Motorsportot, a Wiechers-t, a ROAL-t vagy éppen Zengő Zolit, hogy érdemesebb a WTCC-ben versenyezni? Persze a világbajnoki cím értéke még mindig óriási, de ha egyszer elérhetetlenné válik a privát alakulatok számára, akkor megindulhat az elvándorlás.

Persze korai még temetni a WTCC-t, de maga a TC3 koncepció komoly konkurenciává válhat. Eredetileg a GT3 is harmadik vonalnak indult, ma pedig a nagytúraautó elitjét jelenti. Marcello Lottit ismerve ő sem éri majd be kevesebbel.

Hozzászólások