Magyar - Újra szívatón a Peugeot

Újra szívatón a Peugeot

LantiLanti
2012/08/20 11:57

Idén már a harmadik motor került be Tim Gábor autójába. A dán fejlesztő (Alternative Engineering) állítása szerint ez az új fejlesztés már jó, 1000 km megtétele után várják vissza felújításra a motort. Nos, 300km sem volt benne, mikor kilehelte a lelkét. Teljesen egyértelmű, hogy ugyan javítottak a blokkon, még mindig alacsony az olajnyomás, amit hosszú távon nem bír ekkora terhelés alatt elviselni a motor.

A hétvége pikantériája, hogy Matej Homola, aki egy ex WTCC-s BMW-vel versenyez, szintén ugyanezzel a problémával küzdött, sőt Ő már az időmérésen felrobbantotta a motorját. A motorért felelős cég nevét, gondolom mindenki kitalálja. Ugyanaz.

Gábor hétvége amúgy sem volt zökkenő mentes, a szervóval gondok voltak, amit időmérés után tudott cserélni a csapat, onnantól azonban jobb volt mint azt megelőzően. A versenyen egy szinte FIA ETCC futamot láthatott a közönség, hisz két Alfa Romeo-val és egy S2000-es Skoda Octavia-val nagyon szép csatát mutatott be a Peugeot pilótája, azonban a 7. körben kénytelen volt feladni a versenyt, eddig ment a motor.

Az új csapat nagyon jól mutatkozott be, minden olyan problémát, amit a helyszínen orvosolni lehetett, gyorsan és hatékonyan javítottak. A Peugeot idei utolsó bevetése várhatóan októberben lesz, a Hungaroring-en, addig a motor kérdést kell megoldani, vannak alternatívák, más gyártók, biztos hogy lesz megoldás.

Forrás és fotó: Tim Gábor Management

Hozzászólások