Magyar - Monje a bajnok

Monje a bajnok

LantiLanti
2012/06/24 12:22

Az első imolai ETCC futam megnyerésével Fernando Monje lett a S2000-es kategória Európa-bajnoka. A spanyol versenyzővel senki nem tudott ellenkezni, a dízel SEAT megint verhetetlen volt. Bla bla, sokat beszéltünk már erről, ennek így nem sok értelme van. Ahogy adásban is mondtam, ha jövőre is maradnak a gázolajtemetők, akkor hülye lesz bárki is benzines autóval rajthoz állni. Főleg több mint 4000 eurós nevezési díjjal.

Sajnos az év utolsó futamára nem maradt magyar induló az ETCC-ben. Tim Gábor és az RCM Motorsport távolmaradása a meglepőbb, hiszen itt a Túraautó Hírblogon is megírtuk, hogy a dánok végre hoztak egy működő motort a Peugeot 407-hez, és úgy tűnt, a végigszí*ott tavasz után most megmutatják, mire képes az autó. Ennek ellenére úgy döntöttek, hogy a három sikertelen verseny után nincs értelme a negyediken rajthoz állni, inkább az ősszel szeretnének elindulni néhány futamon a német ADAC Procar sorozatban, ahol szintén a régi S2000-es szabályrendszer van érvényben.

Az XFX Unicorse pedig anyagi okokból marad távol az imolai hétvégétől. A csapat eredeti költségvetése két jelentős forrásból állt össze. Információink szerint a nagyobbik részt a csapat tette bele, de a versenyző (pontosabban menedzsmentje) is beszállt az anyagi terhek viselésébe. Ifj. Ficza Ferencék a szlovákiaringi verseny után úgy döntöttek, nem folytatják az etcc-s kalandot, ezzel viszont hiány keletkezett a költségvetésben. A salzburgringi futamra a csapat még összeszedte a szükséges anyagi forrásokat, Imolára viszont elfogyott a kolbász. Pedig pilóta Filip Sladecka személyében lett volna. Ám az Alfa Romeo 156 sem fog a garázsban pihenni jövő tavaszig. A kötelező felújításig még van benne néhány versenykilométer, amit szeretnének kiautózni a kocsiból; nekik is az ADAC Procar lehet a végállomás.

Ami jövőt illeti, több olyan hír is érkezett, hogy lesz folytatása a többfutamos ETCC-nek, bár konkrétumok egyelőre nincsenek. Hallottunk négy- és hatfutamos elképzelésről is, részletek viszont az ősz előtt nem várhatóak. A két magyar csapat viszont azzal tervez, hogy jövőre is mennek az eb-n, az RCM Motorsport például egy saját tulajdonban lévő kupás SEAT-ot is csatasorba állíthat 2013-tól. Addig viszont sok benzin lefolyik még a versenymotorok torkán, ám ha lesznek újabb információink, azt azonnal megosztjuk Veletek.

Hozzászólások