WTCC - MacDowall harmadik, de meddig?
MacDowall harmadik, de meddig?

MacDowall harmadik, de meddig?

LantiLanti
2013/07/04 21:47

MacDowall_torott_porto

Alex MacDowall sajnálhatta a portói időmérőn elkövetett hibát, mely következtében a 22 éves versenyzőnek nem sok esélye maradt a pontszerző helyekért harcolni.

A brit pilóta Q1 tizedik percében egy különösen gyors körön volt, amikor rontott, és a korlátnak csapódott, komoly károkat okozva Chevrolet Cruze-ban. Az eset miatt a brit a vártnál hátrébbről, mindössze a 21. helyről indulhatott a vasárnapi futamokon.

„Már a baleset előtt is párszor súroltam a falat néhány kanyarban. Ez kicsit megdobta az autót, aztán a következő kanyarba nem a legjobb íven érkeztem, egy kicsit elsiettem, a következő kanyarban elvesztettem a kocsi hátulját és nekicsapódtam a falnak. Sok javítani való volt az autón, de a csapat fantasztikus munkát végzett, egészen hajnali fél négyig fent voltak, hogy újra versenyképes állapotba hozzák”  - mesélte MacDowall.

Az első futamon végül egy abszolút 14. és egy privát értékelésbeli hatodik helyet sikerült szereznie, melyek Hugo Valente verseny után kapott büntetésével 13. és ötödik helyre módosultak. A második futamon a Bamboo versenyzője abszolútban a 17., a privátok között pedig a kilencedik helyet végzett úgy, hogy a kilencedik sorból rajtolt.

„Nagyon nehéz egy ilyen utcai pályán előzni, még akkor is, ha az előtted lévők lassabbak nálad. A csapat időmérőt követő hihetetlen erőfeszítése után nem volt értelme kockáztatni.”

„Még mindig harmadikak vagyunk a privát értékelésben, de nem mondogathatjuk folyton ezt, Argentínában csökkentenünk kell a lemaradásunkat.”

Fotó: WTCC Media

Írta: Marton László

Hozzászólások