WTCC - Loeb: az első perctől jó volt

Loeb: az első perctől jó volt

LantiLanti
2013/07/30 17:08

Loeb_arc

Néhány héttel a WTCC-s program hivatalos bejelentése után az első tesztre is sor került a Citroennél, a kilencszeres ralivilágbajnok Sebastien Loeb Val de Vienne-ben tesztelte az új S2000-es C-Elysée-t. Ezt követően várakozásairól és az első élményekről is mesélt a Túraautó Világbajnokság hivatalos honlapjának.

Ez volt az első teszted az igazi WTCC-s autóval. Mennyire különbözött az átépített WRC-től, amivel korábban mentél?

"Nem volt olyan hatalmas az eltérés, az átalakított WRC autóban is jól éreztem magam. Most pedig már az első pillanattól kezdve magabiztos voltam. Természetesen sokat javult az autó, hiszen a csapat rengeteg dolgot fejlesztett. Meglepett, és elégedettséggel tölt el, hogy mennyire kedvező volt az autó egyensúlya és irányíthatósága."

2011-ben, amikor bejöttek az 1.6 turbós motorok, a Chevrolet 5000 kilométert tesztelt a szezon előtt. Nálatok is megvan már a pontos tesztprogram?

"Pontosan nem ismerem a terveket, de az biztos, hogy eleget tesztelünk majd. Nem tudom, hogy meglesz-e az 5000 km. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Citroen már évek óta fejleszt egy 1.6 turbós motort a raliban. A mostani kicsit más lesz, hiszen az új szabályoknak köszönhetően nő a teljesítmény, de az alap azonos."

Már korábban is bizonyítottál a pályán, de inkább hosszútávú versenyeken indultál. A WTCC viszont ezekhez képest olyan, mint a 100 méter a maratonhoz viszonyítva. Sprinternek vagy hosszútávozónak tartod magad?

"Szereztem tapasztalatot GT autóval és a Porsche Szuperkupában is, de igaz, hogy főleg endurance versenyeken indultam. Ennek ellenére egyértelműen a sprintfutamokat szeretem jobban."

Celysee_test

A WTCC-ben elég kevés időd lesz megtanulni a pályákat. Aggaszt ez valamennyire?

"Valóban, a szabadedzések alatt nehéz lesz megszoknom az új helyszíneket, ezért jelenleg is dolgozunk egy olyan megoldáson, ami segítheti a tapasztalatszerzést. A pályák nagy része ismeretlen számunkra, ezért remélem, hogy a szezonkezdet előtt lehető legtöbb olyan helyszínen tudunk majd tesztelni, ahova a WTCC ellátogat."

Szoktad nézni a WTCC futamokat, és figyeled a riválisokat?

"Őszintén, elég ritkán fordul velem elő, hogy van időm leülni TV-zni, de amikor csak tehetem megnézem a versenyeket. Van jó néhány tapasztalt pilóta a WTCC-ben, akik közül sokat ismerek is, de majd akkor lesz igazán tiszta képem róluk, hogy egymás ellen fogunk versenyezni."

Kilenc egyhuzamban megszerzett világbajnoki cím után sokan azt várják, hogy a WTCC-t is meghódítod. Jelent ez valamennyi plusz terhet?

"Tudom, sokan azt várják, hogy bajnok legyek csak mert olyan sokszor nyertem a rali vb-n. Ám ezen a szinten már nem könnyű a váltás, nézzék csak meg Kimi Raikonnen esetét. Elment ralizni, de még futamot sem nyert, aztán visszatért az F1-be, és most ismét a legjobbak közé tartozik. Ez egy hatalmas kihívás lesz számomra, de mindenképpen versenyképes akarok lenni. A legjobb tudásom szerint teszek majd mindent, de azt nem tudhatom, hogy ez mire lesz elég. Nagyon nehéz lesz az első pillanattól kezdve az élbolyban menni, mert jelen pillanatban kb. annyira vagyok tapasztalt, mint Yvan Muller tizenéves korában."

Mit szólt a navigátorod, Daniel Elena, amikor megmondtad, hogy a WTCC-s autóba nem lesz hely számára melletted?

"Igazából ezt azelőtt is tudta. De a viccet félretéve, már régóta beszélgettünk erről, és nem volt túl csalódott. Szerintem ha akarta volna, lett volna hely számára a Citroen Racing WTCC csapatnál, de neki most új szenvedélye van. Egy Dél-Franciaországban nagyon népszerű játékra, a pétanque-ra kattant rá, ami kicsit a bowlshoz hasonlít."

Fotó: WTCC Media

Írta: Lanti

Hozzászólások