WTCC - John Filippi új csapathoz igazol
John Filippi új csapathoz igazol
Fotó: fiawtcc.com

John Filippi új csapathoz igazol

LantiLanti
2017/02/02 10:52

John Filippi rákapott a hangulatkeltésre, a korzikai születésű pilóta néhány napja jelentette be, hogy 2017-ben a Túraautó Világbajnokságon versenyez majd, nemrég pedig azt is nyilvánosságra hozta, hogy biztosan új csapat színeiben tér vissza. A konkrétumokat viszont egyelőre titokban tartja.

A még mindig csak 21 éves francia az elmúlt három évet a Campos Racingnél töltötte, 2014-ben egy TC2T-s SEAT Leónnal indult a Yokohama kupában, 2015-ben és 2016-ban pedig egy TC1-es Chevrolet Cruze-t vezetett.

Tavaly összesen kilenc pontot szerzett, amivel 17. lett az összetettben és ötödik a függetleneknek kiírt WTCC Trophyban. Kétszer is sikerült elcsípnie a fordított rajtrácsos pole-t, de Argentínában a tizedik helyig csúszott vissza, Kínában pedig kiesett a nyitó futamon.

A WTCC Blog már a nem sokkal a katari szezonzáró után úgy értesült, Filippi elhagyná a Campos csapatot, másfél hónapja pedig azt hallottuk, a Sebastien Loeb Racinghez kerülhet, ahol egy Citroen C-Elysée-vel versenyezhet.

A legfrissebb bejelentés alátámasztani látszik ezt az értesülést.

"Boldogan jelenthetem be, hogy hétfőn egy új csapattal írtunk alá szerződést. A hét vége felé fogjuk nyilvánosságra hozni" - írta Filippi a Twitteren.

A francia pilóta posztjából ez is kiderül, hogy 2017-ben is az online autóalkatrész forgalmazással foglalkozó francia OSCARO cég támogatja majd a Túraautó Világbajnokságon.

Foto_filippi_17

Hozzászólások