WTCC - Huff: Moszkva olyan, mintha esőben mennénk
Huff: Moszkva olyan, mintha esőben mennénk
Fotó: WTCC Media

Huff: Moszkva olyan, mintha esőben mennénk

LantiLanti
2014/06/04 16:30

Rob Huff számára kiemelkedően fontos lesz a hétvégi Moszkvai WTCC futam, a Lada ugyanis nem titkoltan azzal a szándékkal szerződtette idénre a 2012-es világbajnokot, hogy James Thompson mellett ő szállítsa a jó eredményeket az orosz márkának.

Huff igyekezett is az eddigi futamokon, a Paul Ricardon például ötödikként intették le, ám az ezer sebből vérző Granta erősen bekorlátozta a lehetőségeit. Ám most következik a Lada hazai versenye, ahol valahogy mégis csodát kéne tenni, annak ellenére, hogy érdemi fejlesztések nem történtek az autón.

Sőt, Salzburgban Huff belekerült egy rajtbalesetbe, úgyhogy a moszkvai hétvége előtt még újjá is kellett építeni az autóját.Ennek ellenére a korábbi Chevrolet pilóta hisz a csodában.

"Rendkívül izgatottan utazom Oroszországba, hiszen mindig nagy élmény egy helyi márkát képviselni, bárhol is legyen az ember" - mondta Huff.

"A moszkvai egy igen összetett pálya, kifejezetten csúszós, annyira, hogy néha már olyan érzés, mintha esőben vezetnénk. Ez ráadásul elég durva felületű aszfalttal párosul, tehát intenzív gumikopásra lehet számítani."

A csapat hétfőn a helyszínen kezdett el dolgozni a két megsérült Ladán, és három nap alatt sikerült kipofozni őket. Szerencséjük volt, mert ahol Max Maximenko a WTCC Blognak fogalmazott, a vártnál kevésbé tört a a két Granta.

"Mindössze három nap alatt helyrehozta a csapat az autókat, ami ismét bizonyítja a srácok elszántságát és profizmusát."

Már csak az a kérdés, a TC1-es Lada mennyire lesz ütőképes hazai pályán, hiszen nem ártana némi motivációt adni a főnökségnek.

"A korábban már említett tényezők miatt zűrös körülmények lehetnek, amiből eddig jól jöttünk ki. Remélem sikerül ismét izgalmas versenyeket összehozni" - zárta Huff.

A moszkvai hétvége szombat reggel magyar idő szerint hétkor kezdődik az első szabadedzéssel, amelyet élőben, magyar kommentárral követhettek nyomon a hosszabbitas.hu odalon.

Hozzászólások