WTCC - Hogy lesz ebből 2014?
Hogy lesz ebből 2014?

Hogy lesz ebből 2014?

LantiLanti
2013/06/05 17:21

SEAT_aut_cup_racer

Marcello Lotti, a WTCC általános menedzsere többször is kifejtette, hogy nem enged, és nem is lát okot az engedésre, azaz 2014-ben mindenképpen bevezetik az új technikai szabályokat a WTCC-ben. Sőt, nemrég odáig merészkedett, hogy kijelentette, ha jövőre összejön 16 új autó, akkor átmeneti évre sem lesz szükség, egyből nyugdíjba küldik a jelenleg futó S2000-eseket.

Nyilván Lotti úr rengeteg olyan információ birtokában van, amelyekről mi semmit sem tudunk, ám a közvélemény számára egyelőre meglehetősen kevés az optimizmusra okot adó jel. A sokat emlegetett gyártók közül a Citroen, a Renault, a Subaru és a KIA is mélyen hallgat, de aki mostanában beszélt, az sem mondott sok reménykeltőt.

A SEAT a Salzburgringen hivatalosan is bemutatta az új generációs León verseny változatát, amelyet az FIA tisztviselői átvizsgáltak, majd kijelentették, már most 95%-ban megfelel a 2014-es szabályok jelenleg ismert kitételeinek. A SEAT Sport vezetője viszont gyorsan lehűtötte a hangulatot.

"Őszinte leszek, mert sokan sok mindent beszélnek. Jelenleg úgy állunk, hogy ha holnap megkapnánk a zöld jelzést, akkor sem készülnénk el 2014-re. A következő hat hónap nem elég idő arra, hogy végezzünk a fejlesztéssel. Ha minden teljes gázzal működne, ha lenne egy fantasztikus szponzor, amely ezt akarná, akkor talán más lenne a helyzet."

"Időre van szükségünk, hogy megfelelő körülmények között tesztelhessünk, és erre a tél nem igazán alkalmas. Jelenleg úgy tűnik, 2015 lehet a legkorábbi időpont" - mondta Jaime Puig az Autosport magazinnak.

Szóval négy hallgatásba burkolózó márka mellett van egy ötödik, amely csak egy atom szponzor esetén látja megvalósíthatónak a 2014-es bemutatkozást.

18868_Honda_unveils_Castrol_as_its_title_WTCC_sponsor

Eddig arról beszéltünk, hogy a Honda és a Lada már elkötelezte magát az új szabályok mellett, de most a japánok háza tájáról is aggasztó hírek érkeztek. A mindig őszinte Andrea Adamo, a JAS Motorsport főtervezője beszélt röviden a jelenlegi helyzetről.

"Nem igaz, hogy a gyártók már minden olyan információ birtokában vannak, ami ahhoz kell, hogy elkezdhessenek dolgozni a 2014-es autókon. Az új szabályokat továbbra sem ismerjük, és emiatt érdemben nem tudtunk dolgozni az új autókon" - mondta Adamo a WorldTouringCars-nak.

Márpedig ha június elején így állnak a Hondánál, akkor igencsak kérdéses, hogy miként lesz ebből új versenyautó 2014-re. És ha a Honda is halaszt egy évet...

Fotó: WTCC Media, SEAT Sport

Hozzászólások