WTCC - Három klasszis

Három klasszis

LantiLanti
2012/10/12 01:51

Ritkán kerül manapság egy képre három akkora klasszis, mint aki ezen a fotón mosolyog. Yvan Muller egy hete a Francia ralin vendégeskedett, és nem bírta ki, hogy ne fotózkodjon le két világhírű kollégájával. Nem hiszem, hogy bárkinek be kéne mutatni a két úriembert, de a biztonság kedvéért:

Mullertől balra Sebastien Loeb, kilencszeres világbajnok, minden idők legeredményesebb raliversenyzője. 75 győzelem, 112 dobogós hely és 874 szakaszgyőzelem tulajdonosa, aki idén futja utolsó teljes évét a WRC-ben. Mellesleg, ha bejönnek a híresztelések, akkor egy-két éven belül akár ellenfelek is lehetnek Mullerrel, hiszen Loeb és a Citroen a WTCC-be tart.

Mullertől jobbra pedig Romain Dumas áll, aki 2010-ben az Audi gyári csapatával megnyerte a világ egyik legnagyobb autóversenyét, a Le Mansi 24 órást. A 34 éves francia ezen kívül négyszer győzött a Nordschleifén, a Nürburgringi 24 óráson, kétszer megnyerte a Spai 24 órást, és szintén kétszer lett az Amerikai Le Mans Sorozat bajnoka. Egy hete életében először állt rajhoz WRC futamon, és egyből célba is ért, 16. lett a Mini WRC-vel.

Yvan Mullernek középen szinte már szerénykednie kell azzal, hogy háromszoros túraautó világbajnok, brit túraautó bajnok,  és tízszeres Andros Trohpy jégrali bajnok. De csak szinte...

Fotó: Yvan Muller

Hozzászólások