WTCC - Halad a Honda

Halad a Honda

LantiLanti
2012/05/30 20:52

Hosszú ideje próbáltunk már információt szerezni a Honda WTCC-s programjának állásáról, és ma végre sikerrel jártunk. Azt nem állítom, hogy kiterítették a kártyákat, de a fejlesztés jelenlegi szakaszában nem is nagyon számíthattunk erre. A lényeg, hogy az autó fejlesztése teljes gőzzel zajlik a J.A.S Motorsport bázisán, és egyelőre minden kitűzött határidőt tartani tudtak.

Így aztán az első shakedown időpontja is változatlan, július végén, augusztus elején tervezik pályára küldeni a WTCC-s Civicet. Ígéretet kaptunk arra, hogy hamarosan fotót, sőt videót is láthatunk majd az autóról, egyelőre viszont csak az a részletes rajz nyilvános, amelyet korábban már közzétettünk.

A Honda egy intenzív nyári tesztprogram után október végén Suzukában debütálhat, és a tervek szerint mindhárom ázsiai fordulón rajthoz áll. Ami a pilótákat illeti, eddig a háromszoros túraautó Európa-bajnok és kétszeres BTCC győztes Fabrizio Giovanardi, illetve a 2009-es világbajnok Gabriele Tarquini neve merült fel. A Honda az egyetlen gyártó, amely a Chevrolet mellett hivatalosan is bejelentette, hogy 2013-ben gyári csapatot indít a WTCC-ben, minimum kettő, de jobb esetben három Civic-kel.

Hozzászólások