WTCC - Guerrieri szerint Björk büntetést érdemelt volna
Guerrieri szerint Björk büntetést érdemelt volna
Fotó: Eurosport

Guerrieri szerint Björk büntetést érdemelt volna

LantiLanti
2017/11/01 12:54

Folytatjuk a hétvégi Japán WTCC forduló vitás pillanatainak elemzését, a Michelisz vs. Girolami ütközet után jöjjön egy újabb emlékezetes Honda-Volvo csata a nyitó futamról: Esteban Guerrieri és Thed Björk meccse, amelyben Yann Ehrlacher-nek is jutott némi szerep.

A 11 körös verseny kilencedik körének elején jártunk, amikor Björk elszánta magát a támadásra, és megelőzte az addig második Ehrlachert. Guerrieri igyekezett kihasználna a lehetőséget, és ő is bement a ladás mellé, majd sőt, az egyenes végén rettentően rövidet fékezve a svédet is le tudta nyomni. A két autó egymás mellett jött ki a hatos kanyarból, ám az egyenes elején összeértek, és a Honda keresztbe forgott a Volvo orrán.

Az argentin valahogy megfogta a kocsit, és sikerült is egyenesbe hoznia, de közben a Civic hátulja nekicsapódott az S60-nak. Björk emiatt lelassult, és be kellett sorolnia Guerrieri mögé. Az egészből persze Ehrlacher jött ki a legjobban, aki így visszaszerezte a második helyet.

Az esetet követően Guerrieri egy láthatóan sérült autóval volt kénytelen tovább védekezni, de rendkívül agresszíven terelgette le az ívről Björköt, és végül sikerült megőriznie a harmadik helyet. Mondanom sem kell, a srácok már a rádióbeszélgetések során sem ugyanúgy látták a szitut.

"Tönkretette az autóm, teljesen tönkretette az autóm! Büntetést érdemel, mert szabálytalan volt. Büntetést érdemel, mert tönkre vágta a futóművem, és a kormány is teljesen elhajlott" - mérgelődött Guerrieri

"Csak tartottam az ívem belül, ő pedig megpróbált megelőzni kívül. Nem tudom, mi történt, de egyszer csak keresztbe forgatta magát az autómon. Remélem, minden rendben" - mondta Björk a mérnökének.

A Volvo végül óvatosságra intette Björköt, mivel tartottak tőle, hogy a svéd autója megsérül a főfutamra. A listavezető egy ideig még próbálkozott, majd beletörődött a negyedik helybe. A WTCC riporterei természetesen a leintés után is faggatták a két főszereplőt. Guerrieri már a versenyek utáni sajtótájékoztatón megkapta a kérdést.

"Csak most láttam a felvételt a telefonomon: az autóm 90 fokos szöget zárt be az övével, amikor Thed nekem jött. Egészen odáig ez egy jó kis meccs volt, próbáltam óvni a gumikat, és megelőzni Yannt. Kihasználtam a meccsüket a negyedik-ötödik kanyarban. Utána szoros volt, de nem necces. Egymás mellett fordultunk, és enyém volt az ideális ív, mivel kívül nagyobb a tapadás, ráadásul én lettem volna belül a következő kanyarnál. Ő viszont nem akarta elvenni. A futam után odajött hozzám, és elismerte, hibázott, de mérges vagyok, mert lehettem volna második, és úgy még többet segíthettem volna a csapatnak. Egyébként szerencséje van, hogy álltam a gázon, és egyenesbe tudtam hozni az autót, különben biztosan megbüntetik, és nem is szerez pontot. Szerintem ez több volt, mint versenybaleset" - mondta az argentin.

Mivel Björk egyik futamon sem fért be az első háromba, a sajtótájékoztatóra nem kapott meghívást, a WTCC All Access magazin riportere viszont őt is kifaggatta. Mi mást mondhatott volna, mint bárki, akit külső íven próbálnak megelőzni: kellett a hely kanyarkijáraton.

"Ilyen a túraautózás. Jónak éreztem az autómat, és örültem, hogy (Guerrieri) mögöttem van, de amikor megelőztem Ehrlacher-t - aki kiválóan ment - elém került. A következő kanyarban igyekeztem visszaelőzni, és akkor értünk össze először. Határon voltam, de nem állt szándékomban nekimenni, viszont túl szoros lett a helyzet, mivel abban a kanyarban az aszfalt teljes szélességére szükség van. És szerintem ezt Estebannak is tudnia kellett. Úgyhogy kemény volt, utána pedig Esteban biztosra ment, hogy ne tudjam megelőzni. Ennyi történt" - vázolta a saját verzióját Björk.

A futam leintése után emlékezetes képsorokat rögzítettek a kamerák, Guerrieri és Björk meglehetősen dühös arckifejezéssel állt egymással szemben, miközben a Honda csapatmenedzsere, Dario D'Esposito próbálta nyugtatni őket, és egyszersmind igazságot tenni köztük.

Björk állítólag elismerte felelősségét, de ha megnézzük a felvételeket, tényleg nehéz igazságot tenni. Egyrészt kétségtelen tény, Guerrieri volt az ideális vonalon, hiszen a következő kanyarban övé lett volna a belső ív. Másrészt viszont teljesen normális, hogy Björk autója a kigyorsításnál kifele sodródik, és vannak kételyeim azzal kapcsolatban, hogy a svéd tudott-e volna helyet hagyni. Az megint más kérdés, hogy akart-e. Nem egy pilótától hallottam már, hogy ha valaki külső íven próbál előzni, az kijáraton ne sok jóra számítson, hiszen ha ütközés van, a belső íven érkező pilóta mindig védekezhet azzal, hogy ő csak a fizika törvényei miatt sodródott kifele.

Száz szónak is egy a vége, szerintem ez egy tipikus "két kicsi kecske" effektus volt, mindketten nagyon akarták a pozíciót, kellően felhúzták egymást korábban, és egyikük sem akart engedni. A nem akarásnak pedig kontakt a vége.

Hozzászólások