WTCC - Futamgyőzelmeket akar a Bamboo
Futamgyőzelmeket akar a Bamboo

Futamgyőzelmeket akar a Bamboo

LantiLanti
2013/02/14 12:33

MacDowall_Coleman_mak

Néhány órája a Bamboo Engineering bejelentette, hogy James Nash leigazolása után megtalálták a megfelelő pilótát a második Chevrolet Cruze-ba is, méghozzá házon belül: meghosszabbították Alex MacDowall szerződését. A silverstone-i csapat vezetője, Richard Coleman tehát egy tisztán angol párost rakott össze, ráadásul idén nem lesz klasszikus fizetős úrversenyző az istállónál. Tavaly Pasquale Di Sabatino, azt megelőzően pedig Yuki Tanigucsi lógott ki picit a sorból, ezúttal viszont szakítottak ezzel a hagyománnyal.

"Óriási a különbség, ha két hasonló képességű versenyződ van. Ha megnézik Alex teljesítményét a tavalyi év második felében, különösen az időmérőkön, akkor láthatják, hogy egyre erősebb lett. Brazíliában ötödikként zárt, aztán Amerikában hatodik lett, majd Japánban negyedik az időmérőn. Tudom, hogy minden rendben lesz vele" - idézi Colemant az 'Autosport'.

A Bamboo jelentős fejlesztéseket tervez technikai részlegén, mivel komoly céljaik vannak. Coleman szerint a csapat új párosával akár a Honda gyári csapatával is felvehető a verseny.

"Az összképet nézve a Honda biztosan előttünk jár majd egy lépéssel, de lesznek olyan pályák, ahol a Chevrolet lesz a legerősebb autó, különösen a szezon elején. Alex mellett szerintem Nash a bajnokság egyik leginkább alulértékelt pilótája, ezért úgy látom, abszolút futamgyőzelmek elérésére is lesz lehetőségünk" - zárta a csapatvezető.

Coleman vezetésével a Bamboo Engineering 2009-be született meg a széteső Tempus Sport romjain, melyet korábbi RML alkalmazottak hoztak létre. A csapat 2010-ben debütált a WTCC-ben, először Chevrolet Lacettikkel, majd 2011-től Cruze-okkal. Az elmúlt két szezonban ugyan ütős technikával mentek, ám az eredmények elmaradtak, elsősorban a közepes pilótafelállások és a tapasztalatlanság miatt. 2010-ben Darryl O'Young negyedik lett a privát bajnokságban, egy évre rá csak egy hatodik hely sikerült, tavaly pedig MacDowall ötödik helyezése jelentette a csúcsot.

Futamgyőzelme még nincs a csapatnak, sőt dobogón sem állt még bamboos versenyző, bár 2011-ben Zolderben O'Young nagyon közel járt hozzá, negyedik lett. A Nash-MacDowall kettős viszont magasan az istálló eddigi legütősebb párosa, és ismerve a WTCC jelenlegi helyzetét, nem irreális futamgyőzelmeket várni tőlük.

Fotó: WTCC Media

Hozzászólások