WTCC - Fontolgatják Nagy-Suzukát

Fontolgatják Nagy-Suzukát

LantiLanti
2012/11/28 18:53

Világszerte sok százezer rajongó álma válna valóra, ha a WTCC vezetése meghozná az ismét megszellőztetett döntést, és 2013-ban végre a teljes suzukai pályán rendeznék a japán versenyt. A szurkolók mellett a csapatok és a pilóták is a GP vonalvezetést támogatnák, egyedül a helyszínre kilátogató nézőnknek kedvez a rövidített Suzuka East, mert így a két verseny során közel 50 alkalommal megy el előttük a mezőny.

A 2.2 kilométeres "keleti" verzió legnagyobb problémája, hogy olyan unalmas, mint a rádió hang nélkül. Lehet, hogy két 25 körös versenyt fut rajta mezőny, de az ég világon nem történik semmi. A szervezők viszont azzal érvelnek, hogy a helyszínen lévők alig 20-szor látnák az autókat, ha a GP pályán zajlanának a versenyek. Nálam ez a logika már első hallásra megbukott, hiszen Monza csak 14 méterrel rövidebb mint Suzuka, mégsem jutott még senkinek eszébe, hogy a Curva Grande után forduljon vissza a mezőny az Ascari sikánhoz...

A Motorsport-Total értesülései szerint most ismét felmerült annak lehetősége, hogy a teljes pályán rendezzék a japán futamokat, bár erről már tavalyi is volt szó, úgyhogy hiszem, ha látom.

"A szervezőkkel közösen meg fel fontolnunk, hogy mit szeretnénk. A lehető legtöbb kört akarjuk megadni a kilátogató nézőknek. Még nem született döntés" - mondta Marcello Lotti a Motorsport-Totalnak.

A kérdés nem elsősorban anyagi természetű, hiszen idén a WTCC hétvége betétfutama, a japán Super Taikyu sorozat a Grand Prix vonalvezetésen ment, tehát ugyanúgy ki kellett fizetni az infrastruktúrát és a sportbírókat.

"Néha nem a pénzről szól a dolog. A sportbírók egyébként is ott vannak, és elvégeznénk a munkájukat akkor is, ha WTCC a nagy körön menne" - tette hozzá Lotti.

Mindenki jobban örülne a Suzuka Grand Prix pályának, ám ettől függetlenül egyáltalán nem biztos, hogy meghozzák a kedvező döntést. Mindenesetre reménykedjünk.

FONTOS! Kérlek, állítsd be a Facebook Oldalon az értesítések küldését. Részletek ITT.

Fotó: WTCC Media

Hozzászólások