WTCC - Ficza Feri: megvan az új Michelisz?
Ficza Feri: megvan az új Michelisz?
Fotó: Zengő Junior Team

Ficza Feri: megvan az új Michelisz?

LantiLanti
2014/09/16 11:26

A kérdés úgy ahogy van rossz, hiszen egyelőre még a "régi" Michelisz Norbi sem veszett el, sőt, a háromszoros WTCC-s futamgyőztes és korábbi privát bajnok pilóta pályafutása egyre csak felfele ível. Ettől függetlenül aki egy kicsit is járatos a sportok világában, az pontosan tudja, az utánpótlással nem elég akkor foglalkozni, amikor az arany generáció (jelen esetben aranyember) már kiöregedőben van.

Éppen ezért bár Michelisz Norbiban még simán benne lehet akár 15-20 jó év a Túraautó Világbajnokságon, a Zengő Motorsportnál már készülnek azokra a napokra, amikor valakinek át kell vennie Magyarország legnépszerűbb sportolójának helyét. Vagy még jobb esetben, valakinek fel kell lépni Norbi mellé.

Többek között ezzel a célzattal jött létre két éve a Zengő Junior Team, amely először az ETCC-ben (Túraautó Európa-bajnokság) később pedig az újjáélesztett SEAT León Európa-kupában állt (áll) rajthoz. Ifj. Ficza Feri már második szezonját tölti a "kiscsapatnál", és úgy tűnik, a nagy tehetségnek tartott szekszárdi pilóta életében idén jött el az áttörés. Nem mintha eddig nem lettek volna sikerei.

A még mindig csak 18 éves Feri bizonyos szempontból egészen más utat járt be eddig, mint Michelisz. Édesapja, id. Ficza Ferenc nem kevesebb mint 11 bajnoki címet nyert a kilencvenes évek során és a kétezres évek elején a magyar gyorsasági bajnokságban, így a zengős versenyző éppen csak, hogy nem egy versenyautóban született. Ilyen családba érkezve magától értetődő volt, hogy Ferike is kormányt kap a kezébe, mihelyst elengedi a cumisüveget.

Öt évesen már gokartba ült, és egyből látszott, van hozzá érzéke. Az első évben negyedik, a másodikban második lett, 2005-ben és 2006-ban pedig megnyerte a Kadet 60-as géposztályt. 2007-ben a Rotax Mini Max kategóriában összetett harmadikként zárt, majd a család egy bátor döntésre szánta el magát, 12 évesen versenyautót adott Feri kezébe.

A Ficza-familián belül nem csak a tehetség, de a technika is apáról-fiúra szállt, a Zengő Junior Team pilótája azzal a Honda Civic-kel (égi jel a jövőre nézve? :D) kezdte el tanulni az autóversenyzés trükkjeit, amivel korábban még édesapja ment. Két évet húzott le a Gyorsasági OB különböző kategóriáiban, 2009-ben pedig két hétvége erejéig a Suzuki Kupába is belekóstolt.

Ficza_suzukiEgy fiatal pilóta fejlődéséhez kellenek a márkakupák, ahol sokkal kisebb szerep jut az autók közti különbségeknek. Feri 2010-ben már csak a Suzukira koncentrált, annyira, hogy végül bajnok lett az RCM Motorsport színeiben. Olyan neveket vert meg, mint Bárkovics Zoltán, Tim Gábor vagy éppen a most már szintén SEAT-ozó Bús Edina. Ezen a ponton került először párhuzamba Feri és Norbi pályafutása, hiszen WTCC-s versenyzőnk életében is a suzukis bajnoki cím volt az első komolyabb autós siker (2006-ban).

Ezzel a győzelemmel egyébként 14 évesen Feri lett minden idők legfiatalabb magyar bajnoka, és ezt a rekordot mind a mai napig tartja.

Bizonyos szempontból azonban Feri nem volt olyan szerencsés helyzetben, mint Michelisz Norbi. A himesházi pilóta ugyanis egy olyan időszakban robbant be a magyar autósportba, amikor valósággal virágoztak a márkakupák. Norbi így a Suzukiból a Renault Clio, onnan pedig a SEAT León kupába léphetett fel.

2011-ben viszont már nem volt se Clio, se SEAT, így Feri maradt még egy évet a Suzukinál, a tavalyi legyőzöttek pedig ezúttal visszavágtak. Tim Gábor lett a bajnok, Bárkovics Zoltán a második, Ficza Feri pedig a harmadik. Mivel a Gyorsasági OB-n továbbra sem volt előrelépési lehetőség, maradt a nemzetközi porond, ahova 2012-ben sikerült is kilépni.

Ficza_alfa_ETCCFeri az Unicorse csapathoz került, amely James Thompson korábbi Alfa Romeo 156 WTCC versenyautójával indult az újjáélesztett ETCC-ben. A még mindig csak 15 éves tehetség hatásos belépővel nyitott, élete első EB futamán dobogóra állt Monzában, harmadik lett. Az alig több mint 100 lóerős Suzuki után nagy ugrás volt a közel háromszor olyan erős Alfa, de Feri szorgalmasan tanult, és két forduló után ötödik volt a kilencfős S2000-es mezőnyben.

Azt sajnos sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha a hátralévő két hétvégét is teljesítheti, mivel a Szlovákiaring után megszakadt az együttműködés az Unicorse és Ficza Feriék között. A 2013-as év viszont már ismét az ETCC-ben találta őt, a Zengő Junior Teamnél és egy régi kupás SEAT Leónban. És itt a második kapcsolódási pont Feri és Norbi pályafutása között, sőt egyből kettő: Zengő Zoli és egy külföldi SEAT-os bajnokság.

Ficza_zaszlo_zengoMichelisz ugyanis 2008-ban egy ugyanilyen autóval és ugyanúgy a Zengő Motorsportnál mutatkozott be a nemzetközi porondon, egészen pontosan a SEAT León Európa-kupában, amit - ki ne tudná - a második évében meg is nyert. Feri egyébként tavaly nyolcadik lett az EB-n a kupás kategóriában, viszont egy fantasztikus hétvégével zárta az évet, Brnoból egy győzelemmel és egy második hellyel távozott.

Ezzel pedig el is jutottunk a harmadik és talán legfontosabb kapcsolódási ponthoz, merthogy második SEAT-os szezonjában Ficza Feri harcban van az összetett elsőségért az Eurocup-ban. Hivatalosan jelenleg pontazonossággal áll a második helyen Stian Paulsen mögött, mivel úgy tűnik, a Zengő Junior Team fellebbezett a spa-i második futamon kapott 1 másodperces büntetés ellen.

Ficza_seat_fentrolAmint láthatjátok, akad némi párhuzam Michelisz és Ficza eddigi pályafutása során, és reméljük, egyre több lesz a jövőben. Feri idén rendkívül éretten, kellő agresszivitással megy a SEAT Kupában, és ezt nem én mondom, hanem maga Michelisz Norbi. Egy biztos, ha jövőben Zengő Zolinak bármilyen okból kifolyólag versenyzőre lesz szüksége a WTCC-ben, házon belül megoldhatja a "problémát".

Ja, és még egy közös pont: Feri sem segít sokat a külföldi kommentátorokon; Michelisz után az Ő nevében is biztosan beletörik majd pár nyelv. Egyelőre odáig jutottunk, hogy "Ferenk Fickának" szólítják, de kíváncsi vagyok, néhány újabb győzelem után ez merre fejlődik tovább.

Hozzászólások