WTCC - Ficza Feri: hibázgattam, de tanulok
Ficza Feri: hibázgattam, de tanulok
Fotó: fiawtcc.com

Ficza Feri: hibázgattam, de tanulok

LantiLanti
2016/09/21 18:42

Egy újabb ismeretlen pálya, és sok új élmény vár a hétvégén a Zengő Motorsport két fiatal pilótájára Sanghajban, ifj. Ficza Feri és Nagy Dani igyekezett is a lehetőségekhez mérten alaposan felkészülni Kínára.

Fecó a kihagyott argentin hétvége után Japánban tért vissza a mezőnybe, ahol a műszaki problémák mellett - és ezt önkritikusan be is ismerte - ő is hibázgatott.

Az első futamon egy műszaki hiba miatt csak öt kört tett meg, így nem értékelték, a másodikon pedig Danit megelőzve 18. lett.

"Úgy gondolom, nem sikerült túl jól az első ázsiai versenyhétvégém, hiszen nagyon sok apró hibám volt minden beülésnél Japánban. Ugyanakkor nem vagyok csalódott, mert ebből is tanul az ember, remélem, Kínában jobban fogok szerepelni és ezért mindent meg is teszek majd" - mondta Feri.

"Hazaérkezésem után még keményebben kezdtem edzeni, hiszen a műtét miatt meg volt kötve a kezem a felkészülésben, csupán az indulás előtt pár nappal kezdhettem el a megerőltetőbb fizikai terheléseket."

"Mint mindig, így most is úgy készültem fel a futamra, hogy, szimulátorozok és nézem a belső kamerás felvételeket, átnézem a telemetria-adatokat és a mérnökömmel is átbeszéltük ezeket, hogy legyenek támpontjaim a pályán. Bízom benne, hogy minden jól fog sikerülni."

Nagydani_ficza_jpn_16

Japánban az időmérő edzésen Dani sem érezte magát a "komfortzónájában", a versenyeken mutatott tempóval viszont más elégedettebb volt. Ő második futamon botlott bele egy műszaki hibába, és két kör hátrányból kezdhette üldözni a mezőny, a köridőket viszont biztatónak nevezte.

Kína számára is ismeretlen lesz, ráadásul a WTCC speciális pluszsúlyszabálya miatt ezúttal is a gyári Hondákkal azonos mennyiségű ballasztot kell az autóba tenniük.

"Sanghaj szerintem nem egy „Honda barát” pálya, főleg úgy, hogy a Citroeneken és rajtunk kívül mindenki 0 kg pluszsúllyal versenyez majd. Az lesz a kulcs, hogy olyan beállítást találjunk, mellyel az hosszú egyenesekben nyerünk, ám nem veszítünk túlzottan sokat a gyors kanyarokban. Izgalmas lesz, és nagy élmény menni ezen a pályán. Szimulátoron már jó néhány kört teljesítettem, minden pillanatát élveztem" - fogalmazott Dani.

A sanghaji hétvége magyar idő szerint szombat hajnalban veszi kezdetét az első szabadedzéssel, a versenyeket pedig vasárnap reggel rendezik

Hozzászólások