WTCC - Ezért kerül többe a WTCR, mint a WTCC és a TCR IS
Ezért kerül többe a WTCR, mint a WTCC és a TCR IS
Fotó: tcr-series.com

Ezért kerül többe a WTCR, mint a WTCC és a TCR IS

LantiLanti
2017/12/08 10:05

Jelentősen emelkednek a nevezési díjak 2018-ban a klasszikus túraautózás topkategóriájában, a WTCC és a TCR International összeolvadásából létrejövő WTCR sorozatban közel kétszer annyiba kerül majd a nevezés, mint amennyit a fent említett két bajnokságban fizetni kellett 2017-ben.

A Túraautó Világbajnokságon egy privát alakulatnak autónként 39.000 eurót kellett kicsengetnie, a TCR IS-ben pedig ugyanezért 40.000-et kértek el. Ezzel szemben a WTCR-ben minimum két autót kell indítani, és ezért 150.000 eurónak kell elhagynia a kasszát, ami autónként 75.000 eurós nevezési díjat jelent.

A bajnokság promótere szerint azonban a csapatok többet kapnak majd a pénzükért, mint eddig, és elmondása szerint senki sem tartotta irreálisnak a megemelkedett költségeket.

"Úgy döntöttünk, minden csapatot ugyanazon a napon informálunk WTCR megalakításáról. A következő 24 órában szinte az összes TCR IS istállóval és gyártóval kapcsolatba kerültem, és mindenhonnan pozitív válaszok érkeztek" - mondta Francois Ribeiro.

"Előre elmondtuk nekik, hogy a WTCR drágább lesz, mint a TCR International. Ennek oka, hogy három versenyt rendezünk egy hétvégén, illetve az FIA nevezések díja is növekszik, hiszen magasabb szintű szakmai háttérre van szükség, hogy a sportszakmai és műszaki egyenlőséget biztosítani tudjuk.  Ezért cserébe viszont profi színvonalat kapnak majd, amely új szintre emeli a szponzoraik számára a megjelenést."

Bár a nevezési díj a WTCC-s csapatok számára is jelentősen nő majd, Ribeiro szerint összességében olcsóbb lesz nekik az új bajnokság, hiszen a TCR autók versenyeztetési költségei számottevően alacsonyabbak. A TC1-es érában a függetleneknek csak a motorbérletért 300.000 eurót kellett kifizetniük, míg a TCR-ben a komplett autó nem kerülhet 130.000 eurónál többe.

"A WTCC-s csapatoknak elmondtam, ez a bajnokság olcsóbb lesz számukra, mint a Túraautó VB, viszont a megszokott megjelenési szintet tudjuk majd biztosítani. Ahogy mondtam, egyetlen rossz szót sem hallottam eddig a jövő évvel kapcsolatban."

A TCR bajnokságból érkező csapatok a korábbinál jobb és átláthatóbb szervezésre számíthatnak, illetve az Eurosport jóvoltából komoly televíziós hátteret kapnak a megnövekedett nevezési díjért cserébe. Ami a WTCC-s istállókat illeti, ők pedig végre kiléphetnek a gyártók árnyékából, és főszereplőkké válthatnak a bajnokságban. Ahogy korábban is említettem, a Túraautó VB-t eddig a leginkább a gyári nevezések tartották el, ami éves szinten 300.000 eurót jelentett gyártónként. A megemelt nevezési díjjakkal ezt a hiányt próbálják valahogy eltüntetni.

Hozzászólások