WTCC - Eric Néve: a Peugeot elérte célját a WTCR-ben
Eric Néve: a Peugeot elérte célját a WTCR-ben
Fotó: fiawtcr.com

Eric Néve: a Peugeot elérte célját a WTCR-ben

LantiLanti
2018/12/10 13:45

Két győzelem, egy pole pozíció és hat dobogó - saját várakozásait is felülmúlta a 2018-as WTCR szezonban a Peugeot 308 TCR-el induló DG Sport istálló. 

A belga alakulat a francia márka támogatását élvező Aurelien Comet-tal, és fizetős, de szintén tehetséges Mat'o Homolával vágott neki az idei évnek, a szakmai vezetést pedig a Chevrolet korábbi gyári csapatfőnökére, Eric Nevé-re bízta. 

Csak az utolsó pillanatban érkeztek meg a frissen fejlesztett versenyautók, így az év első néhány versenyén kicsit még láthatatlanok voltak a DG Sport - Peugeot-k, Zandvoortban viszont megszületett az első dobogó, majd az első győzelem is, Comte révén. 

A 308 TCR fejlesztésében is résztvevő francia innentől kezdve szinte minden hétvégén dobogóra tudott állni, Homolára pedig Vila Realban mosolygott rá a szerencse: a szlovák pilóta kiváló versenyzéssel nyerte meg a fordított rajtrácsos futamot. 

A szezon zárultával Eric Néve-et kérdeztük a kihívásokról, a pilótákról, és a lehetséges jövőről.

Egy egészen új helyzetbe kerültél idén. Korábban irányítottál egy gyári csapatot, aztán a WTCC tanácsadója lettél, most pedig egy többék-kevésbé független alakulathoz kerültél. Mesélj a tapasztalatokról és a kihívásokról!

"A DG Sport Competitiontól kaptam egy csapatvezetői felkérést, akik két Peugeot-t indítottak idén a WTCR-ben. A csapat felépítése nagyon profi volt, éreztem az emberekben a motivációt, hogy szeretnének valami komoly eredményt elérni. Ez jól passzolt az én mentalitásomhoz is" - mondta Néve a WTC Blognak.

45019803_2036861363062127_2115374678653534208_o.jpg Középen, fehér ingben Eric Nevé. (Fotó: DG Sport Competition)

"Négy évet töltöttem el tanácsadóként, és jó volt visszatérni az események sűrűjébe, és újra érezni az adrenalint. A csapat kiváló mentalitása és az embereim odaszántsága nagy segítséget jelentett."
"Ami a kihívásokat illeti. Egyrészt kevés időnk volt felkészülni, mivel az autókat a szezonkezdet előtt egy héttel, a barcelonai teszten vehettük át. Nem volt könnyű ilyen rövid idő alatt a legjobbat kihozni a csapatból, az autókból és a pilótákból. Ráadásul a csapatnak meg kellett szoknia, hogy egy FIA által felügyelt bajnokságban megyünk."

Bár hivatalos gyári csapatok nincsenek a WTCR-ben, mindenki tudja, hogy az autógyárak kisebb-nagyobb mértékben ott állnak szinte minden csapat mögött. Összefoglalnád, nektek milyen partneri kapcsolatotok volt a Peugeot-val?

"A DG Sport csapatot a Peugeot Store választotta ki, amely a Peugeot Sport kereskedelmi ága. Feladata a versenyalkatrészek és kiegészítők forgalmazása. Azért erre a csapatra esett a választásuk, mert ők nyerték a TCR Europe Trophy-t a tavalyi év végén. Az együttműködés részeként magas színvonalú alkatrészellátásban részesültünk, és komoly támogatás állt mögöttünk a versenyek helyszínén. Ezen kívül a fejlesztőmérnöki oldalról is kaptunk segítséget."

03718005_JML_3008.jpg

Két viszonylag fiatal versenyzőt igazoltatok a szezonra, és mindketten nyertek futamot. Hogyan értékeled az ő 2018-as fejlődésüket?

"Mat'o Homola és Aurélien Comte is megállta a helyét az év során. Aurélien elég sok tapasztalatot hozott magával, hiszen ő fejlesztette a Peugeot 308 Cup és TCR változatát is. Mat'o pedig olyan nehéz pályákon tudta megmutatni a gyorsaságát, mint Marrakesh, Vila Real vagy Makaó."
"A szezon során Aurélien sokat fejlődött abban, hogy minél többet ki tudjon hozni az új gumikból egy körön, ami kulcsfontosságú az időmérőkön. Ezen kívül most már sokkal jobban teljesít nyomás alatt is. Mat'o folyamatosan kihívás elé állította a mérnökét, hogy megtalálják az ő stílusához leginkább passzoló beállítást, és ezzel sok érdekes kérdést vetett fel a set up kapcsán."

Mint a jelenlegi promóter korábbi tanácsadója, hogyan látod az első WTCR szezont? Mik voltak a bajnokság erősségei, miket kellene egy kicsit újragondolni?

"Érdekes volt újra a résztvevői oldalról látni a munkájukat. Sokat segítenek az indulóknak, mind a bajnokságban való részvétel, mind a promóció szempontjából. A csapatokat bővel ellátják fontos információkkal, például a közvetítési számok, vagy a helyi aktiváció tekintetében. A csapatok koordinálását is rendkívül profin végzik, és sokat segítenek a következő versenyre való felkészülésben."
"Azt viszont el kell mondani, hogy egy-két hétvége között a logisztika igen nehéz helyzet elé állította a csapatokat, de ezekben a szituációkban rendkívül segítőkész volt a promóter. Ott van például Japán, amikor korábban megkaptuk az autóinkat, hogy legyen időnk megjavítani őket a Kínában történt nagy baleset után."

29662379_1729064603841806_2683447234151941551_o.jpg Fotó: DG Sport Competition

Tudom, hogy minden bejelentésnek megvan a maga ideje, de mondanál pár dolgot a 2019-es tervekről? Amennyit most lehet. A pletykák szerint nem biztos, hogy a Peugeot visszatér a bajnokságba jövőre.

"A Peugeot 2018-ban azért támogatta a csapatot, hogy megmutassuk a 308 TCR képességeit, és ezzel növeljük a Peugeot Store bevételeit. Ez a stratégia bevált, a Peugeot nemrég legyártotta a 25-ös sorszámú kasztnit, az autóikat pedig elégedett ügyfelek használják. 2019-ben éppen ezért már nincs erre szükség."
"A DG Sport, a bajnokság promótere és jómagam keményen dolgozunk azon, hogy 2019-ben is Peugeot-kal legyünk ott a rajtrácson. Remélem, az idén elért jó eredmények segítenek abban, hogy felszabadítsunk némi forrást a jövő évi programra. Ebben a szezonban sikerült felülmúlnunk Peugeot által kitűzött célt. Az volt a feladat, hogy nyerjünk pár futamot, de mi emellett szereztünk egy pole-t, és jó néhány dobogót. Ennek köszönhetően a 308 TCR a figyelem középpontjába került, és sikerült növelnünk az eladásokat" - zárta Nevé. 

Kicsit egyszerűbben fogalmazva: a WTC Blog úgy tudja, a Peugeot-nak nincs ellenére, ha egy privát csapat szeretne a WTCR-ben versenyezni, de jelen állás szerint ők ezt nem akarják támogatni. Néve, a DG Sport és az Eurosport Events ezt az álláspontot szeretné megváltoztatni. 

Hozzászólások