WTCC - Elutasították Borkovic fellebbezését
Elutasították Borkovic fellebbezését
Fotó: WTCC Media

Elutasították Borkovic fellebbezését

LantiLanti
2014/10/01 10:02

AZ FIA nemzetközi fellebbviteli bírósága elutasította Dusan Borkovic Termas de Rio Hondo után beadott fellebbezését, így jó két hónappal a verseny leintése után hivatalossá vált a második argentínai futam végeredménye.

Mint ismeretes, a szerb pilóta a nyolcadik helyen ért célba az említett versenyen, amivel négy pontot szerzett, ám az utólagos technikai ellenőrzésen kiderült, a Chevrolet hasmagassága nem felel meg a szabályokban előírtaknak, így a felügyelőtestület a kizárás mellett döntött.

Borkovic csapata, a Campos Racing azonban a spanyol szövetségen keresztül fellebbezést nyújtott be, mivel véleményük szerint egyértelműen bizonyítható, hogy egy balesetben sérült meg a Cruze fenéklemeze, és kizárólag emiatt került a megengedettnél közelebb a talajhoz.

A tárgyalásra múlt hét pénteken (szeptember 26) került sor Párizsban, és az FIA testülete fenntartotta a felügyelők által hozott döntést. A hivatalos indoklás szerint a fellebbezést benyújtók nem szolgáltattak olyan bizonyítékokat, amelyek egyértelműen arra utalnának, hogy a szabálytalanságnak bármilyen köze lenne a fenéklemez megsérüléséhez.

A döntés értelmében Borkovic véglegesen is elvesztette idei harmadik pontszerző eredményét. A második termasi futamon Mehdi Bennani lépett előre a nyolcadik helyre, James Thompson lett a kilencedik a Ladával és Tom Coronel örökölte meg az egy pontot érő tizedik helyezést.

Hozzászólások