WTCC - Egymásra mutogatnak a versenyzők a BoP kapcsán
Egymásra mutogatnak a versenyzők a BoP kapcsán
Fotó: fiawtcr.com

Egymásra mutogatnak a versenyzők a BoP kapcsán

LantiLanti
2019/05/18 20:54

Úgy tűnik, idén is Zandvoort lett a BoP-balhé helyszíne, az első futamot követően ugyanis elkezdtek egymásra mutogatni pilóták a teljesítmény kiegyenlítés kapcsán.

Egész pontosan abban a kérdésben, hogy melyik csapat vagy márka mikor és hogyan próbálja meg tudatos teljesítmény visszafogással befolyásolni a BoP alakulását.

Aki lemaradt volna róla, Zandvoort előtt a TCR technikai osztálya visszaadta a szezon elején elvett 2.5% motorerőt a Lync & Co-nak, illetve ezzel párhuzamosan 10 kilóval megemelte az autó alapsúlyát. A hollandiai első időmérő edzésen aztán a kínai márka hét tizedet vert a mezőny összes több tagjára, ami láttán a döntéshozók azonnal visszaállították a szlovákiai BoP-t.

A Lync & Co ennek ellenére is kettős győzelmet aratott Zandvoortban, ám a harmadik helyezett Mikel Azcona végig szorongatta Yvan Mullert, és Thed Björk sem tudott ellépni. 

Nem sokkal a leintés után az hyundaios Nicky Catsburg engedte ki a szellemet a palackból, amikor egy nyilatkozatában arra utalt, szerinte a Lynk & Co tudatosan visszafogta a teljesítményét a Szlovákiaringen.

"Én csak a tényeket nézem. Szlovákiában a leggyorsabb Lynk & Co 1.5 másodpercre volt mögöttem, most pedig kilenc tizedre vagyok tőlük, ami együtt 2.4 másodperc" - mondta Catsburg a TouringCarTimes-nak.
"Ez megmagyarázhatatlan. Pontosabban megmagyarázható. Ez egyszerűen túl sok, és kárt okoz egy BoP által szabályozott bajnokságban. Szerintem jó döntés, hogy elvették tőlük a plusz motorerőt. Amúgy azt hiszem, anélkül is övék lett volna a pole, úgyhogy valami játék megy a háttérben. Nem jó érzés ekkora hátrányban lenni."

5852f2faabfa92f8e0bcc3c7eb0beeda.jpg

Arra a felvetésre, hogy Mullerék nem tudtak ellógni Azcona elől, Catsburg úgy reagált, pontosan ismeri a Cyan Racinget, hiszen 2017-ben versenyzett náluk. Okos emberek dolgoznak ott, akik bajnokságot akarnak nyerni, és akik egy ilyen érzékeny helyzetben biztosan nem akarták, hogy a versenyzőik agyonverjék a mezőnyt.

Bár nem közvetlenül a holland felvetéseire válaszolt, indirekt módon mégis azokra reagált Thed Björk, aki szerint pont az ellenfelek járatják a bolondját a szabályalkotókkal. 

"Tavaly ugyanitt a Hyundai-jal sehol sem voltunk, és amit most látok, az meglep. A pole pozíciót 1:44.1-es idővel szereztem meg, miközben a tavalyi legjobb idő 1:43.9 volt. Akkor a Honda 1:44.0-t ment, most pedig egy másodpercre vannak az elejétől? Miért? Pedig kicsivel még könnyebbek is, mint tavaly" - idézi Björköt a TouringCarTimes.
"Az egyenesben ugyanaz a végsebességünk, mint a Hondának, Szlovákiában pedig az összes többi csapat gyorsabb volt nálunk. Most meg lassabbak. Szóval mi történik? Csak kérdezem, mert én nem igazán értem; csak a saját versenyemre összpontosítottam."

A korábbi világbajnok hozzátette, nem izgatja, hogy elvették a +2.5% motorerőt, mert szerinte a Lynk & Co holnap anélkül is harcban lesz a rajtelsőségért. Bár ki tudja - teszi hozzá - lehet, hogy vasárnapra csodás módon felgyorsulnak néhányan. 

Björk egyébként kitartott korábbi nyilatkozata mellett, és leszögezte, a Szlovákiaringen borzalmas volt az autó tapadása, ám erre Zandvoortban megoldást találtak, és ennek köszönhető a gyorsulás jelentős része. 

Hozzászólások