WTCC - Dudukalo visszatérne a WTCC-be
Dudukalo visszatérne a WTCC-be
Fotó: WTCC Meida

Dudukalo visszatérne a WTCC-be

LantiLanti
2014/07/22 13:49

Alexei Dudukalo sokáig a magyar közönség egyik kedvence volt. Elsősorban viccesen hangzó neve miatt, de a szimpátiában talán kelet-európai származásai a szerepet játszott. Az öreg kontinens elmaradottabb vidékeiről csak kevesen jutnak el az autóversenyzés elitkategóriájába, így akinek sikerül, azért kicsit a régió is szorít.

Aztán egy márciusi napon egycsapásra minden megváltozott. A 2013-as év szezonnyitóján Dudukalo rettenetesen elnézte a monzai egyes kanyar előtti féktávot, elszáguldott keresztbe, miközben felöklelte márkatársát, James Thompsont. Ez volt a Lada visszatérő évének első versenye, az eset pedig még az időmérőn történt, azaz a két Granta el sem jutott a futamokig.

Rövid tanakodás után a Lada és a Lukoil úgy döntött, a 2012-es szlovákiai futamon dobogóra álló Dudukalot visszaküldi az orosz túraautó bajnokságba, helyét pedig az olajóriás egy másik protezsáltja, Mikhail Kozlovskiy vette át.

Azóta igen nagy a csend Dudu körül, próbáltam többször is interjút készíteni vele, ám a válaszok valahogy sosem érkeztek meg. Most viszont egy orosz magazin beszélgetett vele, és a 37 éves moszkvai elárulta, szívesen visszatérne a WTCC-be.

Dudukalo a Lukoil Racing Team Lada színeiben jelenleg harmadik az orosz nagytúraautó bajnokságban, Mikhail Grachev és Artem Kabakov mögött.

Milyen céljaid vannak idénre az orosz bajnokságban?

"Mikhail Grachev és az AMG Motorsport eddig begyűjtötte a maximális pontszámot minden versenyen, úgyhogy nehéz lesz vele harcba szállni. Éppen ezért inkább a csapatbajnoki címre koncentrálunk" - mondta Dudukalo a 'Formula-news.com'-nak.

Miért pont a Lukoil Lada csapatnál mész?

"2001 óta versenyzem náluk, és mindennél többet elmond, hogy egyszer sem gondolkodtam el a váltáson. Maradok, amíg ki nem rúgnak (mosolyog)."

Dudukalo_Ita_thompson_balesetTöbb bajnokságban is versenyeztél már, mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok?

"Igen, indultam már az orosz túraautó bajnokságban, de részt vettem téli pályaversenyeken is. A legemlékezetesebb viszont a WTCC-s időszak volt, illetve azt megelőzően a SEAT León Eurocup-ban eltöltött két év. A Túraautó VB egy egészen más szintet jelent, már ami a kihívást illeti. Sokkal összetettebb bajnokság, és minden rendkívül gyorsan történik. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem az ott töltött négy év alatt."

Szerinted mit tanulhatna leginkább az orosz bajnokság a WTCC-től?

"A világbajnokság számára óriási előny a televíziós közvetítés. A futamokat szinten mindenhol lehet nézni, és ettől igazán népszerű a sorozat. Ha az orosz bajnokság is helyet kapna TV-műsorban, az nagyot dobna az ismertségén."

Melyik bajnokságban szeretnél menni jövőre?

"Jó kérdés, inkább kettő könnyebbet! Egy dolog biztos, szeretnék visszakerülni a WTCC-be" - zárta Dudukalo.

A Lukoil által támogatott versenyző 2009-ben lépett ki a nemzetközi porondra, amikor rajthoz állt a SEAT León Eurocup-ban. A következő szezonban már futamot is nyert, és hatodik lett az összetettben, így 2011-ben bekerült a Lukoil WTCC-s csapatába, ahol Gabriele Tarquini mellett versenyezhetett egy SEAT-tal. 2012-ben kilencedik lett az összetettben, miután Szlovákiában megszerezte első dobogós helyezést. Ezt követte a 2013-as Monzai melléfogás.

Hozzászólások