WTCC - D'Aste raliversenyt nyert

D'Aste raliversenyt nyert

LantiLanti
2012/12/11 16:52

Nem csak idehaza szokás az ünnepek előtt raliversenyt rendezni; az olaszoknak is megvan a maguk Mikulás ralija, ami ráadásul egy négyfordulós téli bajnokság első állomása is egyben. Egy különleges sorozatról van szó, amely a Rally Circuit Series névre hallgat, légyege pedig, hogy ismert olaszországi versenypályákon rendeznek ralifutamokat. Az elsőre Magioneben került sor, ahol egy Lotus Exige Cup 260 volánja mögött Stefano D'Aste győzött.

A Yokohama kupa idei harmadik helyezettje régóta jó kapcsolatot ápol a márkával, tavaly náluk versenyezve nyerte meg a GT4-es Európa-kupát. D'Aste és navigátora, Miriam Marchetti, nem volt könnyű helyzetben, hiszen az ellenfelek között WRC autók (Skoda Fabia, Ford Focus) is akadtak, ám a pályaversenyzős tapasztalat kisegítette a korábbi privát bajnokot. A PB Racing színeiben D'Aste végül 2 perc 38 másodperces előnnyel győzött a Donetto / Donetto páros előtt, akik történetesen egy Focus WRC-vel indultak. Pedig nehezen indult számokra a verseny, mivel az első gyorsaságin gondjaik támadtak a bal oldali ajtóval.

A csapat számára külön örömöt jelentett, hogy a másik Lotus is remekül muzsikált, a Simone Marchetti / Erminio Monoriti kettős másodikként végezhetett volna, ha nem kapnak egy 40 másodperces büntetést. Így is a negyedik hely lett az övék.

"Minden hibátlanul ment, nagyon élveztem a dolgot, és örülök, hogy tovább dolgozhattam a Lotus Exige fejlesztésén. A magionei kaland igazából a mérnököm, Marco Calovolo ajándéka volt, akivel a WTCC-ben is együtt dolgoztunk, és akivel rengeteg megoldást kipróbálunk. Ez a rali ismét megmutatta, hogy milyen versenyképes a Lotus Exige, még akár nagynevű WRC-ket is képes megverni. Ráadásul sokkal kevesebbe kerül" - fogalmazott D'Aste.

Az olasz pilótának annyira megtetszett a rali és a pályaversenyzés ezen érdekes keveréke, hogy a komplett bajnokságba benevezett. A következő fordulót január 12. és 13. között rendezik Varanoban.

FONTOS! Kérlek, állítsd be a Facebook Oldalon az értesítések küldését. Részletek ITT.

Fotó: Stefano D'Aste

Hozzászólások