WTCC - D'Aste: nem kizárt, hogy visszatérek
D'Aste: nem kizárt, hogy visszatérek
Fotó: WTCC Media

D'Aste: nem kizárt, hogy visszatérek

LantiLanti
2014/11/21 15:20

A WTCC fennállása során idén fordult elő először, hogy Stefano D'Aste teljes egészében kihagyott egy szezont, és egyetlen versenyen sem állt rajhoz a világbajnokságon. A laza stílusáról, vicces tűzállóiról és a "veeery-veeery" kifejezés tökélyre fejlesztéséről ismert olasz nagyon hamar közönség kedvenc lett idehaza, így sokan hiányolták az idei mezőnyből.

Bár nem néztem utána a dolognak, de alighanem D'Aste mutatta be a legtöbb csapatváltást a WTCC tízéves történelme során, igaz szinte kizárólag két csapat között ugrált ide-oda. 2005-ben és 2006-ban a Proteamnél kezdett, majd 2007-re a Wiechershez igazolt, ahol privát bajnok lett. 2008-ban visszatért a Proteamhez, de a következő évet már ismét a németeknél töltötte, és ezt az oda-vissza váltást 2010-ben és '11-ben is eljátszotta.

A 2011-es év speciális volt számára, hiszen a WTCC szezon indulásakor ülés nélkül maradt, így a GT4-es bajnokságban indult, ahol összesen hat futamot nyert meg. A szezon közepén viszont három hétvégére lehetőséget kapott a Wiecherstől, amit ki is használt. 2012-ben Michelisz Norbi és Pepe Oriola mögött harmadik lett a Yokohama kupában, majd tavaly elhagyta a nienburgi alakulatot, megvásárolta Norbi BMW-jét, és PB Racing néven saját istállóval indult.

A TC1-es szabályok idei bevezetése komoly költségnövekedést és autóhiányt eredményezett a WTCC-ben, így D'Aste is ülés nélkül maradt. Az utóbbi időben az olasz Lotus kupa beindításán dolgozott, ám fél szemmel a Túraautó Világbajnokságot is szemmel tartotta.

"Nagyon jól sikerült az első Lotus kupa szezon, eredetileg 6-7 autó eladását terveztük, de végül 15-öt szállítottunk le, és jelenleg is gyártás alatt van öt, hiszen folyamatosan érkeznek a megrendelések. Az első évben bebizonyosodott, az autó rendkívül gyors, gyorsabb, mint a legtöbb kupás technika, például a Renault Clio Turbo" - mondta D'Aste a WTCC Blognak.

DAste_Arg_BMW

Az olasz pilóta azonban még mindig csak 40 éves, ami a túraautózásban nem kor; messze nincs még itt a visszavonulás ideje. Saját elmondása szerint nagyon hiányzik neki a VB.

"A WTCC az életem része lett, ezért nem volt könnyű megélni, hogy idén nem indulhattam. Szerencse, hogy a Lotus kupa fejlesztésével és szervezésével annyi munkám akadt, hogy nem nagyon maradt időm ezen gondolkodni. De nagyon hiányzik a WTCC."

D'Aste nemrég ismét bizonyította, semmit sem lassult az elmúlt év során, és ha kap egy megbízható autót, abból biztos kézzel kihozza, amit ki lehet. Valentino Rossi, Ken Block, Tony Cairoli, Jorge Lorenzo és Daniel Sordo társaságában ő is ott lesz az egyre népszerűbb Monza Rally Show-n (november 28-30), és nemrég erre a versenyre tréningezett.

"2014-ben most először ültem versenyautóban, egy S2000-es Skoda Fabiával indultam. 14 év után vezettem újra összkerékhajtású kocsit, és mindössze 12 km-t tesztelhettem előtte, de ennek ellenére remekül sikerült a verseny. Vizes pályán jó pár WRC autót megelőzve megnyertem az első szakaszt, és végül a kategóriában győztem, az abszolútban pedig negyedik lettem, majdnem 10 WRC előtt. A monzai versenyen viszont már egy Citroën DS3 WRC-vel megyek, a DMax Team színeiben."

És hogy mit tartogathat számára jövő? Konkrétumokat még nem tud mondani, de egy biztos, nagyon szeretne visszatérni a WTCC-be, és erre most van is némi esély.

"Van néhány jó lehetőségem a 2015-ös WTCC szezonra, így ez lehet az egyik opció, viszont vár még rám pár tárgyalás az érintett csapatokkal. Emellett továbbra is rengeteg munka van a Lotus kupával, ám az lenne a legjobb, ha kettőt együtt csinálhatnám, és jövőre visszatérhetnék a világbajnokságra" - zárta D'Aste.

Az olasz 2012-ben futotta legjobb évét a WTCC-ben, akkor hetedik lett az összetettben, és két futamot is megnyert. Salzburgi győzelmét, amikor az utolsó pillanatban Rob Huff defektet kapott előtte, és még Tom Coronelt is sikerült megelőznie, sosem fogjuk elfelejteni.

Hozzászólások