WTCC - Csütörtökön tesztel a Lada
Csütörtökön tesztel a Lada

Csütörtökön tesztel a Lada

LantiLanti
2014/03/11 08:43

Lada_takaro_alatt

Néhány napon belül sor kerül a TC1-es szabályok szerint épített Lada Granta első valódi, pályán tartott tesztjére, a WTCC Blog az orosz csapat egyik tagjától úgy értesült, csütörtökön rendezik a shakedownt Franciaországban, a magny-cours-i körön.

Előtte azonban még néhány alkatrésznek sürgősen a helyszínre kell érkeznie, és jelenleg ezen dolgoznak. Egyik emberük éppen úton van, repülővel megy Szamarába, ahova Togliattiból kiviszik a szajrét. Az úriember haza sem megy, marad a reptéren, és még aznap ugyanazzal a géppel repül is vissza, hogy időben megérkezzenek az alkatrészek.

Pörgős napjuk lesz, az biztos, ám semmi sem jelenthet annál nagyobb motivációt, mint hogy hamarosan kigurul a pályára az a gép, amelyen tavaly nyár óta dolgoznak. Információink szerint a teszt után fotókat is közölnek majd.

Fotó: Lada Sport Lukoil

Hozzászólások