WTCC - Csuti Laci első tesztje
Csuti Laci első tesztje

Csuti Laci első tesztje

LantiLanti
2013/04/03 13:01

RCM_teszt_suzuki

Túl van az idei első teszten a Suzuki Swift kupába idén visszatérő Csuti Laci, a magyar WTCC közvetítések szakkommentátora. Az RCM Motorsport versenyzője három év kihagyás után vág újra bele az aktív versenyzők életébe, és ahogy egy korábbi beszélgetés során a WTC-nek elárulta, komolyan veszi a dolgot, nem csak autókázni szeretne egyet a mezőnyben.

Laci az RCM több pilótájával együtt hétfő este érkezett meg a Szlovákiaringre, ahol Kovalovszky Róbert (na jó, inkább Kova Robi :D) csapatfőnök vezetésével kedden egész nap rótták a köröket. Laci mellett az istálló új, ultrafiatal, mindössze 13 éves igazolása, Tassi Attila, illetve a tavalyi bajnokságban hatodik Köller István ment Dióspatonyban, valamint egy vendégpilóta, Takáts Ákos is csatlakozott a társasághoz. Csuti Lacinak a teszt elsősorban a három éves rozsda lerázásáról szólt, ami nagyjából sikerült is. Persze nem is Laciról lenne szó, ha nem lett volna így is picit elégedetlen.

"A keddi tesztnap jól indult, nagyon hamar visszajöttek a korábbi érzések, és jól volt újra az autóban ülni. Fokozatosan növeltem a tempót, és sikerült Takáts Ákoséhoz hasonló köridőket menni, ami azért nem rossz jel, hiszen ő az elmúlt évek során is versenyzett, tavaly például negyedik lett a Suzuki kupában. A nap második felében aztán elkezdtünk telemetriázni, Robival megnéztük, hogy hol lehetne még tovább javulni, de sajnos nem sikerült annyit gyorsulnom, amennyit szerettem volna, úgyhogy felemás hangulatban zártam a tesztet"  - mondta Laci a WorldTouringCarsnak.

Az RCM Motorsport következő tesztjére információnk szerint vasárnap kerül sor, amikor Laci ismét volán mögé ül, hogy folytassa a felkészülést a nagy visszatérésre.

Fotó: RCM Motorsport

Hozzászólások