Coronel: A szervezőknek egy célja van, hogy feladjuk

shadow

Napokon belül kezdetét veszi a 2019-es Dakar rali, ahonnan idén sem hiányozhat a WTCR állandó poénfelelőse; Tom Coronel ezúttal is ikertestvérével, Timmel, valamint egy majdnem teljesen saját építésű autóval vág neki Peru legvadabb tájainak.

A holland testvérpár már sok mindent kipróbált a Dakaron, korábban versenyeztek egyszemélyes buggy-val, egymást segítve, tavaly viszont egy új projektbe vágtak bele: vásároltak Amerikából egy kétszemélyes Jefferies Baja buggyt, amit idénre kicsit átreszeltek.

"Tavaly februárban úgy döntöttünk, saját kézbe vesszük a dolgot, és megítélésünk szerint jól sikerült. Hamarosan kiderül Dakar-álló-e a cucc. A szervezők egyet akarnak: hogy feladjuk, de mi felvesszük a kesztyűt" - mondta Tim. 
"A kasztnit leszámítva mindent mi építettünk. Ettől lesz izgi a dolog, hiszen most már nem mutogathatunk egy csapatra vagy az autóra, ha valami elromlik. Tavaly egy olyan géppel versenyeztünk, amit műszakilag sem ismertünk igazán, most viszont minden egyes vezeték helyét pontosan tudjuk, hiszen mi tettük oda" - tette hozzá Tom. 

Tavaly nem sikerült célba érniük, így az idényt azzal kezdték, hogy összeállítottak egy hosszú listát a szükséges fejlesztésekről. 

"Ez egy Jefferies buggy, Coronel Dakar tejszínhabbal. Egy olyan autót akartunk, ami más, mint a többi, és ez sikerült is. Mi így szeretjük, Coronel-stílusban. Meglenne a pénzünk, hogy kibéreljünk egy gyári fejlesztésű autót, de abban hol lenne a szenvedély? A gyári támogatott versenyzőknek minden elő van készítve, az teljesen más. Mi a saját utunkat járjuk, mert így szeretjük a Dakart" - folytatta a WTCR-ben is versenyző Tom. 

A Dakaron az első számú cél minden esetben a célba érés, Coronelék viszont nagyon bíznak a továbbfejlesztett autóban, és idén szeretnének bekerülni az első húszba.

A 2019-es Dakar hétfőn rajtol, és a Szalay Balázs - Bunkoczi László páros személyében magyar résztvevője is lesz. 

coronel1.jpg