WTCC - Chevy uralom, Norbi 5. az FP1-en
Chevy uralom, Norbi 5. az FP1-en

Chevy uralom, Norbi 5. az FP1-en

LantiLanti
2013/05/18 10:22

Chilton_aut_chevrolet

A várt eredményt hozta ez első salzburgi szabadedzés, a három legjobb időeredményt Chevrolet-k érték el, amelyek még mindig a komplett mezőny előtt járnak motorerőben. Yvan Muller négy tizedmásodpercet adott a többeknek, csapattársa, Tom Chilton pedig szintén lendületesen kezdte a hétvégét egy második hellyel. A harmadik időt Alex MacDowall érte el a Bamboo Chevrolet-vel, aki tavaly is egész jól ment itt, hatodik lett az első versenyen.

A Chevrolet-k közül James Nash (Bamboo) és Michel Nykjaer találta meg legnehezebben a tempót, ám utolsó körével az angol a hatodik helyre lépett fel, a dán pedig nyolcadikként zárt. Nykjaertől több is várható, hiszen nagyon szereti ezt a pályát, 2008-ban még a Lacettivel itt nyerte meg az ETC kupát (ETCC elődje).

A Hondások között Michelisz Norbi volt a leggyorsabb a teljes 30 perc során, a Zengő Motorsport pilótája az ötödik helyen zárt, közel hét tizedes lemaradással Muller mögött. Norbi pontosan azt tette, amit néhány napja a WorldTouringCars-nak nyilatkozott, hosszú etapokat teljesített, hogy lássák, hogyan bánik a Civic a gumikkal. Az FP1 elején például egy hat körös sorozatot futott, ami a versenytáv fele.

A gyári autók egyelőre igencsak elmaradtak Norbitól, Tarquini 11., Monteiro pedig 14. lett.

Meglepően jól ment viszont Rob Huff a SEAT-tal. Az angol pilóta negyedikként zárt, és arra is maradt ideje, hogy leközvetítse az egyik felvezető körét, amit éppen Michelisz mögött tett meg. A második legjobb seat-os Pepe Oriola lett a hetedik helyen, de ő már majdnem kilenc tizedet kapott. Talán sikerült elkapnia a fonalat Marc Bassengnek, akik ezúttal harmadik lett a SEAT-ok között, és 12. az abszolútban.

A Lada Granta ismét bizonyította, hogy a gyors pályákon számolni kell vele, James Thompson sokáig az első öt környékén lófrált, végül 10. lett. Mikhail Kozlovszkij tanulta a Salzburgringet, 17 kört tett meg és 21.-ként zárt.

A BMW pedig továbbra is szinkronban mozog a Ladával, ha Thompsonék jók, akkor Coronelék lassúak, és fordítva. Most az előbbi pár érvényes. Természetesen most is a holland volt a leggyorsabb a hátsókerekes autók közül, de a kilencedik hely sovány vigasz. Persze tudtuk előre, hogy a Salzburgring hosszú egyenesei ismét kidomborítják majd a 320 TC gyenge pontját, a hiányzó motorerőt. Mehdi Bennani lett a második (13.), Franz Engstler pedig a harmadik (15.) legjobb BMW-s.

Darryl O'Young turbóhiba miatt egyetlen kört tudott megtenni.

Voltak érdekes pillanatok is az FP1-ben. Tom Chilton autójáról például leszakadt egy elem, ami telibe verte Huff szélvédőjét. A leintés után pedig a sportbírók alig bírták összeszedni az első sikánban letört visszapillantókat. Yvan Muller kettővel jártul hozzá a gyűjteményhez, de Chilton, D'Aste és Oriola is szűkre vette kicsit a fordulót.

Az salzburgringi első szabadedzés végeredménye:

Salzburgring_FP1

A salzburgi WTCC hétvége 11:45-kor folytatódik a második szabadedzéssel.

WTCC Media

Hozzászólások