WTCC - Borkovic: pontszerzés két hónap után
Borkovic: pontszerzés két hónap után
Fotó: WTCC Media

Borkovic: pontszerzés két hónap után

LantiLanti
2014/06/25 16:59

Műszaki hiba, motorcsere, hátrasorolás, splittertörés - mindez kevés volt ahhoz, hogy elrontsa Dusan Borkovic spai hétvégéjét. A 207 cm magasra nőtt szerb ezúttal az összeszedettebb formáját hozta, és a szezon egyik nagy félzárkózását bemutatva pontot szerzett Belgiumban.

A gondok szombaton az időmérő edzés második szakaszában kezdődtek, ahova egy sima hatodik hellyel masírozott be Borkovic. Az egyetlen Q2-es gyors körön viszont már érezhetően gyengélkedett a Campos Chevrolet, délutánra pedig kiderül, motort kell cserélni a Cruze-ban. Ez a művelet mágnesként vonzza magával a hátrasorolásos büntetést, azaz a szerb egy 21. rajthelyre számíthatott a vasárnapi első futamon.

Ő azonban előnyt kovácsolt a hátrányból, és egy látványos felzárkózással tette emlékezetessé az első menetet. A második körben már a 11. volt, majd ugyan elmelegedtek az első gumik, de a végén még maradt ereje lenyomni Tom Chiltont és Ma Qing Hua-t, azaz a két pontot érő kilencedik helyen intették le. Április 20-a és a második franciaországi verseny után sikerült újra a top10-ben végeznie. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a spanyol szerelők a start előtt fedeztek fel némi olajfolyást a motoron, amit a rajtrácson kellett megszüntetni.

"Figyelembe véve, hogy motort kellett cserélni az autómban, és csak a 21. helyről rajtolhattam, nem lehetek elégedetlen. A legjobbat hoztam ki magamból, és sikerült hosszú idő után újra pontokat szereznem, aminek nagyon örülök" - mondta Borko az első futamról.

A második verseny viszont messze nem alakult ilyen szerencsésen, pedig ezúttal már az időmérőn kiharcolt 11. helyről indulhatott. Két kör után azonban egy pályaelhagyásnál letört a Chevrolet elejéről a splitter, utána pedig irányíthatatlanná vált az autó, így Borkovic-nak ki kellett állnia.

"A tempóm megvolt hozzá, hogy akár a hetedik helyig is feljöjjek, de mit tehet az ember. Ilyen egy világbajnokság. Egész jól startoltam, és két körön keresztül Loeb mögött mentem. Kétszer is megpróbáltam megelőzni, de lecsúsztam a pályáról az egyik kanyarban, és megsérült a splitter. Utána képtelenség volt kanyarodni az autóval, ezért ki kellett állnom."

Borkovic a spai kettővel 17-re növelte pontjai számát az összetettben, amivel a 13. helyen áll Rob Huff előtt és Ma Qing Hua mögött.

Hozzászólások