WTCC - Boardman: a tempó jó
Boardman: a tempó jó

Boardman: a tempó jó

LantiLanti
2013/03/29 10:11

Boardman_monza_seat

Bár a monzai hétvégén elért eredményei miatt csalódott volt Tom Boardman, a Special Tuning Racing egyedüli versenyzője, a fekete-fehér SEAT Léon WTCC tempója mégis bizakodásra adhat okot a számára. A brit a tizennegyedik helyre kvalifikálta magát az időmérőn, de végül mindkét versenyen a tizenharmadik pozícióból indulhatott, miután a Lada nem tudta elindítani James Thompson autóját a Dudukalo-val történt balesetet követően.

Az első versenyen szinte azonnal feljött tizenkettediknek, miután az egyre fokozódó esőben sikeresen megelőzte Engstler-t. Az ötödik körben D’Aste kicsúszása miatt bejött a safety car, Boardman pedig kivárt, és miután a mezőnyt újra elengedték, előrejött még két helyet.  Ezt követően a kilencedik helyért vívott küzdelemben összetalálkozott Rob Huff-al. Boardman megpróbálta kifékezni a világbajnokot, aki emiatt – a versenyen már nem először – átvágta a sikánt, így megtartotta pozícióját.

Huff ezután előre menekült, és átrágta magát James Nash-en, akit Boarman is megpróbált körbe autózni, de a brit zárni próbálta az ívet, és végül egymásba mentek, véget vetve ezzel Tom versenyének. Az eredmény egy törött segédváz és kardántengely, ráadásul az autó a pálya kellős közepén állt meg. Az első futam után azért sikerült visszaszállítani a boxba, ahol is a csapat kénytelen volt kikérni a León-t a parc ferme szabály alól, hogy a második futamra legyen esélyük azt megjavítani.

Mindössze egy perc volt hátra, amikor Boardman autója végre elkészült, és így a brit a boxutcából kezdhette meg a felzárkózást. Gyorsan utolérte a többieket, és sikerült is javítania pár helyezést. Az ötödik körre már tizenötödik volt, és Fredy Barth-ot vette célba, de annyira keményen nyomta a SEAT-nak, hogy egy rázókő megdobta és megpördült. A tizenhetedik helyre csúszott hátra, ahonnan még Monje után eredt, de már nem tudta megcsípni, és tizenhatodikként intették le, ami a nyolcadik helyre volt elég a Yokohama kupában.

“A hétvégi eredmények miatt mélységesen csalódott vagy, de a pályán, illetve azon kívül nyújtott teljesítményünkre azt hiszem nem lehet panasz. Jó volt a versenytempóm, és azzal is nagyon elégedett vagyok, ahogyan a csapat dolgozott, és összerakták az autót a második futamra. Ezekre a pozitívumokra támaszkodva megyünk Marrakesh-be, ahol remélhetőleg majd a szerencse is mellém szegődik” – mondta Boardman.

Fotó: WTCC Media

Fordítás: Lacah

Hozzászólások