WTCC - Björk örül Mullernek, Micheliszt nem izgatja
Björk örül Mullernek, Micheliszt nem izgatja
Fotó: fiawtcc.com

Björk örül Mullernek, Micheliszt nem izgatja

LantiLanti
2017/11/30 11:44

Nagy felzúdulást keltett itthon a WTCC rajongók között, mikor a Volvo bejelentette, az év utolsó versenyén a négyszeres világbajnok Yvan Muller veszi át Nestor Girolami helyét, hogy megpróbáljon minél többet segíteni Thed Björknek a VB-címért folyó küzdelemben.

A francia versenyző tavaly jelentette be visszavonulását, majd a télen elfogadta a Volvo ajánlatát, és a svéd márka tanácsadója valamint fejlesztőpilótája lett. Több teszten részt vett, ott volt például a monzai kollektív gyakorláson is, Katarban pedig versenybe száll, és megpróbál segíteni munkaadójának a világbajnoki címek besöprésében.

Az összetettet 6.5 pont előnnyel vezető Björk örül a rekordbajnok érkezésének, mert szerinte Muller nélkül messze nem tartanának ott, ahol most járnak.

"Rengeteget adott a csapatnak mind a téli tesztek során, mind az autó beállításánál. Ismeri a kocsit, a csapat pedig úgy döntött, kihasználja ezt a kártyát, és meglátjuk, mi történik. Ilyen egyszerű az egész. Boldog vagyok, hogy úgy döntött, vállalja velünk a közös munkát. Egy olyan világbajnokságon vagyunk, ahol ő hihetetlenül tapasztalt és sikeres. Nélküle sokkal tovább tartott volna eljutni oda, ahol most vagyunk, ahol most én vagyok. Így, hogy versenybe száll az oldalunkon, talán még egy lépést tehetünk majd előre" - fogalmazott Björk.

A magyar szurkolók osztatlan elégedetlenséggel fogadták a négyszeres világbajnok rehabilitálását, aki aktív pályafutása során a kifejezetten kemény versenyzők közé tartozott. Michelisz Norbival is volt pár necces szituja a pályán, a rajongókban pedig még mindig élénken él a 2016-os katari hétvége, amikor Muller elengedte (bár ezt azóta is tagadja) Monteirót, aki így megelőzte Norbit az összetett harmadik helyért folyó csatában.

A magyar pilótát viszont különösebben nem hatja meg, hogy a Volvo a WTCC legeredményesebb versenyzőjét veti be ellene, sőt, legutóbbi Facebook-posztja alapján inkább büszkeséggel tölti el ez a fegyverkezési verseny.

"Semmit nem változtat a helyzetemen vagy a hozzáállásomon. Igazából csak sajnálom Néstort, aki remek munkát végzett idén. Nem tudom, pontosan mi áll a döntésük hátterében, de hogy őszinte legyek, nem is nagyon érdekel" - mondta Norbi.

A várva várt katari hétvége csütörtökön 16:30-kor indul az első szabadedzéssel.

Hozzászólások