A világ egyik legnagyobb autóversenyén indulhat az Audi WTCR-pilótája

shadow

Óriási durranással indíthatja az évet Frederic Vervisch, az Audi gyári támogatott túraautó pilótája lehetőséget kap a január végi Daytona 24 óráson.

A belga pilóta a GTD (GT3-as) kategóriában indul majd egy Audi R8 LMS-el. Négy csapattársa közül a szintén támogatott Kelvin van der Linde neve lehet ismerős, hozzájuk pedig a sportautó veterán Ian James és a tizenéves Roman de Angelis csatlakozik. 

Az autót az WRT csapat készíti majd fel, amely idén márkán belüli riválisnak számított a WTCR-ben, hiszen Vervisch a másik audis alakulatnál, a Comtoyou-nál versenyzett. A projekt 'Audi Sport experience WRT Speedstar' név alatt fut majd, a pénzügyi hátteret pedig az Audi Canada adja.

A 32 éves belga számára sem a GT3, sem az endurance-versenyzés nem lesz ismeretlen, sőt, a WRT-vel is rengeteget dolgozott már együtt. Vervisch 2013 ás 2016 között elsősorban GT-bajnokságokban indult; ötször  vágott például neki a Spa 24 órásnak, igaz, csak a legutóbbi két alkalommal ért célba.

Az elmúlt három évben állandó résztvevője volt a Nürburgring 24 órásnak is, legjobb eredményét idén érte el, amikor 7. lett a Team Phoenix színeiben. Daytonában viszont még sosem versenyzett.

"Rövid lesz a téli szünetem, mert némi versenyzés vár rám az Egyesült Államokban. Valami Daytona, vagy mi... Igen, az! Ott leszek Daytonában a Rolex 24 óráson az Audi Canada és a WRT színeiben!!!!" - írta Vervisch a közösségi oldalán. 

A szokásos verseny előtti tesztet, a 'Road Before the 24'-t január 4-6 között rendezik Floridában, a Rolex 24 órás időpontja pedig január 24-27.