WTCC - A Lynk & Co főnöke 10 euróból 9-et marketingre költene
A Lynk & Co főnöke 10 euróból 9-et marketingre költene
Fotó: Cyan Racing

A Lynk & Co főnöke 10 euróból 9-et marketingre költene

LantiLanti
2019/04/01 20:12

Régóta húzódott már a dolog, és Barcelonában végre sikerül leülnöm Alexander Murdzevski-Schedvinnel, aki néhány évvel ezelőtt a világbajnoki címmel véget érő Volvo-projektet felügyelte, most pedig a Lynk & Co motorsportos programjának felépítését bízták rá. 

A nemrég megalapított Geely Group Motorsport vezetőjével szóba kerültek a kezdetek, és az is, a gyártók jelenleg milyen formában látnak igazán jó üzletet az autóversenyzésben. 

A világbajnoki címet hozó 2017-es év után a csoport egy évre eltűnt a nemzetközi túraautózásból, ők ugyanis arra számítottak, hogy még egy évet marad a TC1, és 2019-ben is mehetnek a Volvo S60-nal. 2018 így számukra az autó fejlesztéséről, és a márkáktól független Geely Group Motorsport felállításáról szól. 

"Az egész folyamat során egyetlen kompromisszumot kellett kötnünk: kizárólagos partnerünk, a Cyan Racing nem lehetett egyszerre az autó építője és üzemeltetője. Felajánlottuk nekik a választást, és a döntésük nem lepett meg; egy versenycsapat versenyezni szeretne" - mondta Alexander Murdzevski-Schedvin a WTC Blognak. 

A csapat emiatt kénytelen volt megválni 15 jól képzett mérnöktől, ám hála Istennek volt rájuk kereslet az európai piacon, így gyorsan találtak magunknak állást. Az alapautót a Kínában található Geely Research Institute és a göteborgi China Euro Vehicle Technology közösen fejlesztette. 

L3.jpg

A márka rövid távú célja, hogy először Kínában váljon ismerté, ahol elsősorban a fiatal, nyugati kultúra iránt fogékony vásárlókat szeretnék elérni. Nem véletlen, hogy egy olyan bajnokságban indulnak, ahol a legnagyobb nyugat-európai gyártók ellen versenyezhetnek. 

A Lynk & Co számára a WTCR már egyértelműen egy kiemelt marketingeszköz, és a motorsport részleg vezetője szerint ezért is fontos, hogy a túl drága TC1-et lecserélték a TCR-géposztályra.

"Ha a Lynk & Co 03 TCR mellé odaállítsz egy TC1-es autót, a közönség döntő többsége nem mondja meg, hogy az egyik jelentősen komolyabb technika, mint a másik. De még az újságírók sem. Pedig árban óriási a különbség a kettő között." 
"Ha kapok tíz eurót egy versenyprogramra, abból én legszívesebben 9.5-et a marketingre költenék el, és a maradék felet a kutatás-fejlesztésre. Egyszerűen azért, mert ez hozza a jelentősebb eladásokat, és nem az, hogy műszakilag fejlettebb az autónk."
"Ahelyett, hogy versenyprogram elkülönített pénzből egy drágább autót fejlesztenénk, inkább elkölteném látványos videoklippekre, aktivációra és egyéb marketing célokra. Mert ettől adunk el több autót. A legtöbb gyártó így gondolkodik. Nekik nem kell a mérnökök csatája."

L1.jpg

"Ez már nem egy utazó laboratórium, ma már nincs olyan, mint régen, hogy feltaláljuk a tárcsaféket, ami aztán átkerül szériagyártásba is. Ma már sokkal kisebb a különbség az utcai és a versenyautók között. A sport sokkal inkább reklámeszköz."
"Nekünk nem csak az a célunk a WTCR-ben, hogy legyőzzük mondjuk az Audit, hanem, hogy szórakoztassuk a közönséget, és ezáltal közelebb hozzuk őket a márkához."

Ez egy, a korábbitól jelentősen eltérő felfogás. A múltban a gyártók azért építettek versenyautókat, hogy azzal a pályán győzzék le riválisaikat, és így is bizonyítsák a vásárlók előtt mérnöki illetve gyártási képességeiket. Ma azonban egy-két kiemelt bajnokságot (Formula 1, WEC) leszámítva a motorsport is "csupán" egy marketing eszköz, amely kapcsolatot teremt a közönség és a márka között. 

És ha egy gyártó kellően figyelemfelkeltő, szórakoztató módon van jelen a bajnokságban, úgy is komoly marketingeredményeket érhet el, hogy a pályán nem ő a leggyorsabb, nem ő nyeri a bajnokságot vagy a legtöbb futamot. Persze az sem árt, de nem létkérdés. 

Egy ideje már zajlik ez a trendváltozás az iparágban; ennek köszönhető, hogy a legtöbb autógyárnál a versenyzésre elkülönített forrásokat nem a kutatás-fejlesztési büdzséből, hanem a marketingköltségekből kanyarítják le. 

alexander_murdzevski_schedvin.jpg

A Lynk & Co főnöke szerint ez az új felfogás nagyobb stabilitást és hosszú távú gondolkodást tehet lehetővé. Mindannyian emlékszünk például a Citroënre, amely a túl jól ismert szlogennel csukta be maga mögött az ajtót: 'már minden célunkat elértük.' Értsd ezalatt: már mindenkit bucira vertünk, így a jövőben nem származik jelentős előnyünk abból, ha ezt megismételjünk. 

"Ha egy gyártó kellően felhívja magára a figyelmet egy bajnokságban, és annak közvetlen hatása van az eladásokra, akkor folytatni fogja. Nem csak 2019-ben, de az azt követő években is szeretnénk autókat eladni, és ha ez a rendszer működik, a folyamatosan költeni fogunk."

Murdzevski-Schedvin egy nagyon fontos igazságot is hozzátett: az autósport a komplett szórakoztatóiparral áll versenyben az emberek figyelméért. 

"Ma egy családnak  már  rengeteg lehetősége van, hogy eltöltse a szabadidejét. Igen, kimehetnek egy autóversenyre, de elmehetnek például egy élményparkba, és akkor még nem beszéltünk a rengeteg virtuális szórakozásról. Az autósportnak ezekkel kell versenyeznie. Olyan történeteket kell bemutatni, amik megfogják az emberek fantáziáját." 
"Ma már nem elég azt mondani, hogy a versenyeink ezen vagy azon TV-n mennek. Az emberek egészen máshogy jutnak információhoz, sokkal többet használják a telefonjukat és a közösségi médiát." 

A Lynk & Co-nál hisznek abban, hogy a motorsport egy jó eszköz erre, és emiatt "hosszú évekre" terveznek a bajnokságban. 

L2.jpg

Murdzevski-Schedvin a Lynk & Co 03 TCR-re kiszabott BoP számok láttán úgy fogalmazott, akár panaszkodhatnának is, de valójában ez egy hatalmas dicséret mind az utcai modell, mint a versenyváltozat számára.

"Ott vagyunk egy olyan bajnokságban, ahol a legjobb európai márkák mennek. Például a Volkswagen Csoport, amely olyan erős ráhatással van mindenre, hogy az utóbbi időben teljesen átformálta Le Mans és a ralikrosszt. És mi kapjuk messze a legtöbb súlyt. Álljunk meg egy pillanatra. Szóval egy alig pár éve létrehozott kínai márka autója úgy ráijesztett mindenkire, hogy beszartak. Ez elég szép elismerés."

A bajnokság lelke szerinte is a jól kidolgozott, és folyamatosan finomított BoP, ám egy picit tart a Volkwagen Csoporttól, amely három márkával van jelen a TCR-ben (Volkswagen, Cupra, Audi), és emiatt komoly súllyal rendelkezik. Éppen ezért nagyon reméli, hogy a WSC-nél és az FIA-nál nem adják be a derekukat a nyomásgyakorlásnak. 

Hozzászólások