WTCC - A kanyargós részen szenvedett a Lada

A kanyargós részen szenvedett a Lada

LantiLanti
2013/05/03 08:07

Thompson_Svk_Lada

Az idei első két hétvége biztatóan alakult a Lada Sport Lukoil számára, hiszen a balszerencsés momentumok ellenére a Granta láthatóan gyors és versenyképes volt. A szlovákiaringi forduló azonban már koránt sem volt ennyire sikeres. Végre egyik Lada sem tört ugyan össze, ám top10 is csak elérhetetlen célnak tűnt az oroszok számára. James Thompson idén először nem jutott be a Q2-be, és a pontszerző helyet sem tudta megközelíteni a futamok során.

Az adatok elemzését követően kiderült, a Granta különösen a második, kanyargós szektorban veszített sokat Szlovákiában. Az egyes és a hármas szektorban az ultra erős Oreca motornak köszönhetően Thompson csak néhány tizeddel maradt el az élbolytól, a középső részen azonban 1-1.5 másodpercet kapott.

“Kemény hétvégén vagyunk túl. Háromból két szektorban elég közel volt az időnk az élmenőkéhez, de pont a leghosszabb, technikás kanyarokkal tűzdelt részen veszítettünk sokat. Szerencsére találtunk néhány beállítást, ami segített, és ezt jól mutatta a warm-up-on elért negyedik helyem is” mondta Thompson.

A 14. helyről indulni egyáltalán nem könnyű feladat a Szlovákiaringen, hiszen a pálya nem a tiszta előzési pontjairól híres. Thommo az első versenyt 13.-ként a másodikat pedig a 14. helyen fejezte be.

“Ha jobban sikerült volna az időmérő, akkor biztos, hogy a versenyen is gyorsabb lehettem volna. A helyzet az, hogy a középmezőnyből indulva elég nehéz előzni. De az autó alapvetően jó volt vasárnap. Az első szektorban biztató tempót tudtam menni, és versenyben voltam a többiekkel. Remélhetőleg a magyarországi fordulón ismét a legjobb tízben leszünk” - tette hozzá az angol.

Thompson_Svk_arc_muvesz

A magyar pálya lesz az első a Lada számára, ahonnan már vannak tapasztalataik, 2012-ben ugyanis itt mutatkozott be a Granta S2000-es változata.

"Némi előnyt jelent számunkra, hogy tavaly versenyeztünk ezen a pályán. Már akkor is gyorsak voltunk, és a fejlesztéseknek köszönhetően szerintem most még jobb eredményekre számíthatunk. Magabiztosak vagyunk a hétvége előtt" - folytatta Thompson.

"Alig várom, hogy kipróbáljuk az új beállításokat, amelyeket a Szlovákiaringen találtunk. Nem könnyű tökéletesen belőni az autót, de elég egyértelmű irányokat találtunk a telemetria elemzés során" - tette hozzá Mikhail Kozlovszkij.

Ami Szlovákiában nem működött, az a Hungaroringen is gondot okozhat, de Viktor Sapovalov bízik abban, hogy megtalálták az orvosságot a problémára.

"A Hungaroringen is  vannak elnyújtott kanyarok, de sokat dolgoztunk az autó egyensúlyán, hogy kiküszöböljük a Szlovákiában tapasztalt gondokat. Magyarországon végre tesztelhetjük az új ötleteinket" - zárta a Lada Sport Lukoil csapatfőnöke.

A hungaroringi hétvége szombat reggel 9-kor kezdődik a WTCC mezőnye számára a fél órás első szabadedzéssel.

Fotó: WTCC Media

Fordítás: Lacah

Hozzászólások