WTCC - A csapatutasítások versenye - beállt Michelisz Norbi mögé a Hyundai
A csapatutasítások versenye - beállt Michelisz Norbi mögé a Hyundai
Fotó: fiawtcr.com

A csapatutasítások versenye - beállt Michelisz Norbi mögé a Hyundai

LantiLanti
2019/05/19 20:39

Bár valódi előzésből nem láttunk sokat a harmadik zandvoorti WTCR-futamon, így is valószínű, hogy az év egyik legemlékezetesebb versenyét láttunk, ahol a csapatutasítások kapták a főszerepet. 

Vezetőségi kérésre cserélt helyet - kétszer is - Yann Ehrlacher és Thed Björk az élen, és egy ilyen akció keretében kapta meg a harmadik helyet Michelisz Norbi is, bár a két eset természete jelentősen eltérő.

A Hyundai-nál klasszikus pontmaximalizáló húzásról beszélhetünk, azaz a csapat kérésére Augusto Farfus elengedte Norbit, mert a magyar pilóta áll a legjobban az összetettben. Michelisz a versenyt megelőzően negyedik volt a bajnokságban, 39 pont lemaradással, míg a brazil a 13. helyet foglalta el, 91 pont hátránnyal.

Norbi csapattársa elől indulhatott, ám Farfus rajtja jobban sikerült, és tisztán megelőzte őt a start után. A helycserére az utolsó kör legvégén került sor, a magyar pilóta pedig megköszönte csapattársának a segítséget.

"Augustónak kéne most itt ülnie helyettem. Megérdemelte volna ezt a dobogót, de született egy olyan döntés, hogy megelőzhetem. Természetesen, amikor te vagy a szerencsés, megragadod a lehetőséget, de most csak annyit mondhatok, gratulálok a csapatnak, és köszönöm, Augusto" - fogalmazott Norbi a sajtótájékoztatón.

A két Lynk & Co-s versenyző esete viszont teljesen más volt. Pontosabban ugyanúgy indult: Ehrlacher állt előrébb a rajtrácson, de Björk indult jobban. A francia jobbra húzott, hogy védje a pozíciót, ám a svéd már mellette volt, és a két autó összekoccant, majd Björk átvette a vezetést. 

4292863b637501924b9a1a881a1d9b90.jpg

A második körben azonban a csapat arra utasította a korábbi világbajnokot, hogy engedje maga elé csapattársát. Meglehetősen érthetetlen húzás volt, hacsak nem már előre eldöntötték, hogy a futamot Ehrlacher nyeri. A Cyan Racing viszont másként magyarázta az esetet. 

A hivatalos álláspont szerint Ehrlacher kapott egy utolsó figyelmeztetést az ütközésért, amit a csapat félreértett, és azt hitték, áthajtásos büntiről van szó. 

"Azt mondták, Yann kapott egy áthajtásos büntetést, és teret akartak adni neki. Később aztán közölték, hogy tévedés történt. A probléma tehát az volt, hogy mindenki úgy gondolta, áthajtásost kapott, ami meg is lepett, mert nem tudtam, miért kapott volna. Később rájöttem, hogy a rajtnál történt ütközésért" - idézi Björköt a TouringCarTimes.

Miután kiderült, hogy csak egy utolsó figyelmeztetésről van szó, megkérték Ehrlacher-t, hogy engedje vissza Björköt az élre. Ez először nagyon feszült pillanatokat eredményezett, ám később a francia már higgadtabban látta a dolgot.

"Volt egy megállapodásunk a rajttal kapcsolatban, de nem indultam valami jól, hiszen kiforogtak a kerekeim. Thed mellém ért, és együtt érkeztünk meg az egyes kanyarba. Később elengedett, de pár kör vezetés után úgy döntöttek, mégsem volt annyira tiszta ez a rajt."
"A helyes döntést hozták. Amit adsz, azt egyszer vissza is fogod kapni. A legfontosabb, hogy a Lynk & Co ismét kettős győzelmet aratott, annak ellenére, hogy megpróbáltak lelassítani minket" - zárta Ehrlacher.  

A harmadik zandvoorti verseny végeredménye: 

r3.jpg

Hozzászólások