Vélemény - "Elkapott a futballboldogság - nagy érzés!" - 68 éves lenne Esterházy Péter
"Elkapott a futballboldogság - nagy érzés!" - 68 éves lenne Esterházy Péter
Fotó: Kéri Piroska

"Elkapott a futballboldogság - nagy érzés!" - 68 éves lenne Esterházy Péter

Takács MártonTakács Márton
2018/04/14 09:26

Esterházy Péter április 14-én lenne 68 éves. Az elmúlt héten posztumusz jelent meg "Az olvasó országa" című könyve Tóth-Czifra Júlia kitűnő szerkesztésében, amely a 2003 és 2016 között született publicisztikai szövegeit, beszédeit tartalmazza. A kötetben "A tizenhatos mélyén" címmel egy külön fejezetet kaptak a labdarúgással kapcsolatos írásai, melyeket több mint 30 oldalon át olvashatunk. Ezek ajánlásával emlékezünk az egyik legnagyobb magyar íróra.

Ez a bizonyos fejezet nyolc, a futballal foglalkozó cikket tartalmaz, melyek 2003 és 2014 között jelentek meg az Alföld, az Élet és Irodalom, a Korunk, a Népszabadság és a Nemzeti Sport hasábjain, valamint az Alibi című könyvsorozat egyik darabjában. Már a névmutató és a tartalomjegyzék is pazar olvasmány, olyan focisták szerepelnek előbbiben, mint Albert Flórián, Michael Ballack, David Beckham, Tim Borowski, idősebb Dárdai Pál, Alessandro Del Piero, Eusébio, Torsten Frings, Garrincha, Mario Götze, Pep Guardiola, Hidegkuti Nándor, Geoff Hurst, Zlatan Ibrahimovic, Kaká, Miroslav Klose, Gary Lineker, Marco Materazzi, Lionel Messi, Gerd Müller, Thomas Müller, Pelé, Lukas Podolski, Puskás Ferenc, Helmut Rahn, Arjen Robben, Ronaldinho, Rooney, Uwe Seeler, Mark Viduka, és Zinedine Zidane (hétszer).

Ebben az esetben itt érvényes Esterházy azon meglátása, amit előző publicisztikai gyűjteményében, A szabadság nehéz mámora c. kötetben olvashatunk Oravecz Imre megírta c. szövegében:

"Játékosan és a kötet szelleme szerint használható a névmutató. Új ösvényeket fedezhetünk föl a könyvben, a faluban, a „faluban”, észre nem vett összefüggéseket látunk meg, ki kinek a mije, vagy ha valaki érdekeset találunk, azonnal hátralapozhatunk, hogy mi van még róla." De erről majd később.

A "Cédulák a fürdő- és paradigmaváltás a Kádár-kor sportpályáinak horizontján, avagy gyöpén című előadáshoz" c. cikkében Esterházy elmeséli azt a történetet, melynek Kukorelly Endre író, költő a főszereplője, aki egy kispályás focimeccsen súlyos térdsérülést szenvedett, kicipelték a pálya szélére, de ott hagyták. "És akkor hirtelen döbbenten észleltük, hogy hol a Kuksi. Hogy egyszerűen ottfelejtettük a pálya szélén. Hogy azóta ott hever. Egyedül a hideg szemerkélésben, miközben a térde egyre csak dagad, dagad. 
Nem tudom az okát, de a mai napig úgy gondolok erre a semmivel sem védhető otrombaságra, mint valami derűsre, jóra, örömre. Sőt, mint valami teljesítményre. Meg, hogy ez valamilyen rejtélyes, játékos, szellemes és radikális módon a Kukorelly költői kvalitásait, sőt nagyságát
bizonyítja -"

EP_tizenhatos_Neményi_Márton.jpg Esterházy Péter olvas fel az Utazás a tizenhatos mélyére c. könyvébőlFotó: Neményi Márton

2006-ban három írása is A tizenhatos mélyén-sorozatban jelent meg. Esterházy a Süddeutsche Zeitung felkérésére írta meg Utazás a tizenhatos mélyére c. könyvét a németországi labdarúgó-világbajnokságra időzítve, de ezek a szövegek nincsenek benne abban a műben. Itt a konkrét, jelen idejű meccsek özöne adja neki a témát.

"Hirtelen kérdésre azt sem tudnám megmondani, épp melyik meccset nézem, attól függ, délután van-e vagy este, meleg van, ennyi biztos, olykor elbóbiskolok, álmomban csöngetek picit, fölriadván nem tudom, hanyadik félidőben vagyunk, összefoglalót látok-e, vagy - de nem is érdekel. Nem teszek föl kérdéseket. Nézek. Csak az ember néz focimeccset. 

... Csak a futballról van szó, és ha nem arról van szó, akkor is arról van szó. Nincs menekvés. Mintha megőrült volna az emberiség, de az agyakban biztos történhetett kis elváltozás, mert bármilyen témáról - a paletta, mondjuk, az atomerőművek műszaki leírásától az orális szexig terjed - legfeljebb két lépésben Torsten Fringsnél köt ki."

Természetesen a német válogatott kap központi szerepet a szövegekben, az Utam a vb-döntőig címet viselőben is, amely a fejezet talán legjobb darabja:

"(a szurkolói csoda) A svéd meccsen lehetett igazán megszeretni, szándékosan így mondom, Klinsmann csapatát. Fiatalok voltak, játékosak s könnyedek, és ekkor azt hittem, végérvényesen lehorgonyoztam náluk (ti. ha nincs magyar csapat, márpedig évtizedek óta nincs, akkor sodródik a becsületes magyar néző, hol ide húzza az ő szíve, hol oda, a szívnek pedig, mint jól tudjuk, nem lehet parancsolni), magabiztosan vártam hát az argentinokat, amikor is öt perc után azt kellett megállapítanom, hogy semmit nem érzek a nehézkes, darabos németes németek iránt (hol a Klose-Podolski-csillogás?, csak a Friedrich becsületes erőlködése látszik), ezzel szemben a kecsesen határozott, kulturált argentinok... És ez egészen így ment a 82. percig, amikor Borowski zseniális csúsztatása nyomán Klose zseniálisan 'a hálóba továbbította a játékszert' - és belőlem kitört a szurkolói állat! Mit érdekelt engem az állítólagos argentin kulturáltság, én nem vagyok elfogult, legyenek tőlem kulturáltak, de hát gyilkosok, látjuk és emlékszünk, mindig is azok voltak, előre fiaim, előre aranylábú gyerekek, mintha Podolski Puskás volna, Ballack meg Hidegkuti! Elkapott a futballboldogság - nagy érzés!

(a női csoda) De te pedig te mért drukkolsz az argentinoknak? Mert van tengerük. A németeknek is van. Lehet, de az hideg!"

EP_Zöld_Pardon_origo.jpg Esterházy Péter a Zöld Pardonban nézi a foci-vb-t 2006 nyarán. A kép bal sarkában Németh Gábor, íróFotó: origo.hu

"De azt azonnal és hevesen utáltam, ahogy az olaszok elleni meccsen már rögtön az elején fütyülni kezdtek, ha olasz ért a labdához. Ezt egyszerűen provincializmusnak tartom, kisszerűnek. Terjed a provincializmus a világban. Továbbra is a németeknek drukkoltam, de kicsit rosszkedvűbben. Jussunk be a döntőbe... Micsoda országos felfordulás lesz, ünnep és fiesta és nagyképűség és hangoskodás... És akkor az jutott eszembe ott kedd este, a hosszabbítás elején, rendben, nem állok át az olaszokhoz, kidrukkolom nektek a döntőt, de ott aztán vége! Ellenetek fordulok, mi-t változtatok, azt akarom, hogy a döntőben ne ti nyerjetek. Amíg ezt én szépen kihandliztam a sorssal, az olaszok nyertek. Így aztán tovább drukkoltam a németeknek, talán még soha nem voltak ilyen rokonszenvesek, és ehhez az is hozzátartozott, hogy ott veszítettek."

Esterházy német válogatott iránti elfogultságáról a legjobb történetet a kitűnő futballújságíró és szépíró Gazdag József megható nekrológjában olvashattuk 2016 júliusában, a néhai Magyar Nemzetben: "Együtt néztük a 2014-es német–argentin vb-döntőt. 'Tudomásul veszem, hogy nem a németeknek szurkolsz – hajoltál oda Gittához –, egyúttal jelezném: ez a mi családunkban válóok.' Szigeti nevetett, Götze berúgta."

Esterházy Péter: "Gondold meg, hogy csak az ember néz meccset" | Hosszabbítás

"A számomra fontos, eddig fontosnak bizonyult terrénumokat, a futballt, irodalmat, matematikát ez köti össze, a játék, én legalábbis így fogom föl." ( Esterházy Péter: Ha fülelünk) Egy esztendeje, 2016. július 14-én hunyt el Esterházy Péter, az egyik legnagyobb magyar író. Esterházy a labdarúgásról is úgy írt, ahogy előtte senki más.

A németek búcsúzásával az olaszok elleni vb-döntőben a Marco Materazzit lefejelő Zinedine Zidane lett Esterházy új témája még ugyanebben a cikkében. 

"Mert most csak Zidane-ról lehet beszélni, és nincs kedvem Zidane-ról beszélni. Hogy mit mondtak neki, és hogy milyen emberi az egész. Igazi dráma, hogy jenőzzek. Azt hittük (kicsoda?), hogy egy isten, de ő is csak ember (sőt, brrr, 'emberből van'). De szerintem ez olyan, mint a Goethe náthája. Az is nagyon emberi, csak hát a Goethe taknya nem szól semmiről. A Zidane lefejelése sem, úgy értve, hogy nincs mit beszélni rajta. Aztán mégis beszélünk. Mert zavarba ejtően nem vagyunk eléggé dühösek rá. Csak az eszünk dühös. Érdekes, helytelen helyzet. Kajánul talán még örülünk is, hogy megválasztották a torna legjobbjának (kajánul, merthogy a szavazó újságírók még a hosszabbítás előtt szavaztak). Meg, azt hiszem, nem akarjuk tudomásul venni, hogy Zidane ellopta magát tőlünk.

A belga Jean-Philippe Toussaint Esterházy Péterrel közösen írt egy könyvet, melynek címe: Zidane melankóliája/Toussaint reménye, amelynek a 2006-os vb-döntőn látott Zidane a főszereplője. Erről szól a Változtassuk meg a világot c. cikke, az itt szereplő gondolatokról tavaly már írtunk a francia aranylabdásról szóló köszöntőnkben.

Zinedine Zidane csodálatos élete | Hosszabbítás

2017. június 23-án 45 éves a labdarúgás történetének egyik legnagyobb 10-ese, Zinedine Zidane. Játékosként olyan volt, mint az "Amélie csodálatos élete" című film főszereplője, Amélie Poulain, jobbá tette az életünket.

A Kántor-napló (2012) c. írásában saját meccsnézési szokásairól számol be nekünk. 

"Ehhez képest nulla poetry, kizárólag nyugdíjas élvezkedés nézőként azt kívánni, hogy egy izgalmas futballmérkőzés mintegy ne érjen véget. Vagy az a mélyen megvetendő, alamuszi vágyakozás, hogy legyen hosszabbítás. Egyáltalán az esztétizáló meccsnézés...! Többször ostoroztam már, nem hittem, hogy én is itt végzem. Pedig a Barcelonának szurkolni lényegében ezt jelenti. A legszebbet választani, a szépek szépét, nem pedig a 'mieinket'. Nincsenek már mieink: ez a helyzet. Amely így sivár."

"Csak a foci" - Esterházy Péter és a labdarúgás | Hosszabbítás

"A dolog lényege az, hogy a foci valóságos dolog. Foci közben biztosan vagyunk." ( Esterházy Péter: Fancsikó és Pinta) A kortárs magyar irodalom legnagyobb alakja, a csütörtökön elhunyt Esterházy Péter a labdarúgásról is úgy írt, ahogy előtte senki más. Idézetekkel igyekszünk bebizonyítani ezt.

Szívszorító sorokat olvashatunk az egyik unokájával való focizásáról ("Tegnap az egyik unokámmal - fociztunk, az túlzás, labdával töltöttük az időt, avval a számára meglepő korlátozással, hogy csak lábbal érhetünk hozzá."), és a fiairól is.

"Belenyugodtam a fiaim focitlanságába. Kezdetben zavart ennek a testi megnyilvánulása. Másféle izmokhoz szoktam otthon hozzá, mi mindnyájan fociztunk. Most már nem csak megbékéltem, de tudom szépnek látni egyik fiam vízipólótól megerősödött vállait, elbűvölően széles hátát vagy a másik követhetetlen sportolási szokásoknak (sziklamászás?) köszönhető inas, csontos erejét, szigorú testét."

Esterházy Marcell: "Elég jól tudok sírva futni 5-6 kilométert" | Hosszabbítás

Tesis a világ című sorozatunk harmadik részében - egy Liverpool-drukker zenész és egy Arsenal-szurkoló szerkesztő után - egy képzőművész, Esterházy Marcell szerepel. Esterházy Péter idősebbik fia gyerekkorában vízilabdázott, 2003-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán, majd Marseille-ben és Párizsban élt több, mint tíz évig.

A karácsonyi okoskodás, avagy a teher  (2013) c. cikkéből megtudhatjuk, hogyan találkozott először a labdával, majd a labdarúgással. 

"A labdára emlékszem, nem a játékra. 1955 húsvétjára kaptunk apánktól egy igazi bőrlabdát. Fűzőst természetesen, akkor talán még ki sem találták a szelepest. A fűzőnél kellemetlenül ütött a labda, mezítláb emelgettem, költőien úgy mondanám: veresre dekáztam a rüsztöm. De ez nem focizás volt, csak labdázás, focizni nem lehet egyedül. 
Az első valóságos emlékem 1956 nevezetes őszéről való, a harmadikosok bevettek maguk közé játszani. Először ott is egyedül próbálkoztam, ügyeske lévén, cselezgettem a laklik közt, amíg meg nem untak, s labdástul föl nem borítottak. Ültem a csobánkai por magányában az iskolaudvaron (a mondat mutatja, hogy még most is sajnálom magam), passzolj, pisis, vetette oda aztán egy nagy. Akkor még nem tanultuk, mi az a betűrím. Attól kezdve igyekeztem passzolni, ha ideje vala a passzolásnak. 
A vége felé azután megint elrontottam. Ha nem is az utolsó meccs volt, de már mentem kifelé ebből a játékból (mért, benne voltál??. kérdezné az öcsém), amikor valamilyen jótékonysági tornán bevettek a Honvéd-öregfiúkba (az említett öcs [p] jóvoltából); a megszokottnál annyival gyorsabb volt a játék, hogy jobbnak láttam mindig azonnal továbbpasszolni, ha vala, ha nem vala ideje a passzolásnak. De akkor odajött vala a rokon, átölelt, biztatott, ne féljek, ez csak játék. Ezt a "csak"-ot soha nem értettem, úgyhogy továbbra is rémülten alibiztem."

A kötet utolsó focis írása A szív: avagy az eltűnt idő nyomában (2014), melyben a négy Esterházy testvér rovinj-i vb-nézéséről szóló mondatok szerepelnek. 

"Négy őszes öregúr tartott a festői Rovinj felé... Mindent a meccseknek rendeltünk alá, sört, tengert, kalamárit (ebben a sorrendben, és újra elölről)... Nadeakkor kinek fogunk mi itten drukkolni, kiért élünk-halunk, és így tovább, lendületesen?... Setéten nézett a négy meglett magyar ember maga elé. Az elvileg a futballhoz értőre pillantottunk, mi, maradékok. Nos, Marcika?! Senkinek, hajtotta le az mélabúsan a fejét. Senkinek, az baj. Megöregedtünk. A belgáknak, próbálkozott a harmadik számú testvér, de ő mindig is ilyeneket szokott mondani, Na igen, az igazi belgák."

És ahogy fentebb említettük, a névmutatóban szereplő rengeteg labdarúgó is előhív újabb és újabb focis történeteket, itt most egyet idéznénk pluszban. Az E-színesek 5/4, A liechtensteini nagynéni (2004) c. írásban EP azt a Vaduzban élő nagynénjénél tett látogatását meséli el, amikor rokona "szerzett jegyet a Liechtenstein-Anglia futballmeccsre... Úgyhogy amikor megláttam tőlem alig hét-nyolc méterre az isteni Beckhamet (vajon olvasta a Fancsikó és Pintát?), akkor elpirultam, leizzadtam... Les!, sikoltott föl ekkor a jobbomon a liechtensteini nagynéni, mi van, bíró, elvesztetted a sípod? Liebe Tante, te tényleg tudod, mi a les? Mért, talán nem volt les? De, az volt."

Az idei oroszországi foci-vb lesz az első labdarúgó-világbajnokság Esterházy Péter halála óta. Vagyis nélküle. És ez már mindig így lesz. "Az elég jó utolsó mondat volna, hogy a mindiget javítom örökkére."


Hozzászólások