TOP 10 - 10 top 10 a '10-es évekből: a legemlékezetesebb férfi teniszmeccsek
10 top 10 a '10-es évekből: a legemlékezetesebb férfi teniszmeccsek
Fotó: Europress/AFP

10 top 10 a '10-es évekből: a legemlékezetesebb férfi teniszmeccsek

Németh DánielNémeth Dániel
2019/12/28 10:43
A végükhöz közelednek a 2010-es évek, így az Eurosport/Hosszabbítás szerkesztőségében úgy döntöttünk, másképp nem is tekinthetnénk vissza a mögöttünk álló tíz évre, mint tíz darab tízes listával, amelyekben összeszedjük a kedvenc sportos pillanatainkat a '10-es évekből. Vért izzadtunk, de összegyűjtöttük a tíz legemlékezetesebb férfi teniszmérkőzést is.

Ha az évtized elején tippelnünk kellett volna, kik fogják uralni a 2010-es évek teniszét, nem valószínű, hogy kapásból rávágtuk volna a Federer-Nadal-Djokovic hármast. Akkoriban még szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy mind a hárman versenyképesek lesznek a harmincas éveikben - miközben Federer már inkább a negyvenhez közelít - mégis így alakult, sőt, még a következő évtizedben is élvezhetjük a játékukat. Hogy mennyire kiváltságosak vagyunk nézőként, a listán szereplő jobbnál jobb mérkőzések is bizonyítják.

John Isner-Nicolas Mahut, Wimbledon, 2. forduló, 2010 [6:4, 3:6, 6:7(7), 7:6(3), 70:68]

Találni színvonalasabb találkozót a listánkon, ám az egészen biztos, hogy John Isner és Nicolas Mahut 2010-es összecsapására minden teniszrajongó örökre emlékezni fog. Isner ekkoriban még csak bontogatta a szárnyait, már top 30-as volt, de Wimbledonban korábban egyszer sem jutott túl az első fordulón. Mahut az Isner elleni találkozó előtt két maratoni meccset is játszott Wimbledonban: a selejtezőben Alex Bogdanovicot verte 3:6, 6:3, 24:22-re, a főtáblán pedig 0-2-ről fordított Stefan Koubek ellen (6:7(8), 3:6, 6:3, 6:4, 6:4).

Az első négy szettben semmi olyan nem történt, ami ne lenne teljesen megszokott egy wimbledoni második fordulóban. Az első két játszmában egy-egy brék, a harmadikban és a negyedikben tie-break döntött, majd sötétedés miatt a döntő szettet másnapra halasztották. Utána azonban rendesen beindultak az események: Isner 9:10-nél, 32:33-nál és 58:59-nél is befejezhette volna a meccset fogadóként, ám Mahut mind a négy meccslabdát hárította. A francia 50:50-nél került közel a mérkőzéshez, amikor kettő bréklabdát hagyott kihasználatlanul. 

Sokat elmond a mérkőzésről, hogy az IBM rendszere többször lefagyott a váratlan eredmény miatt. Mint utólag kiderült, a helyszíni eredményjelzőket csak 47:47-ig programozták, míg az online felületet 50:50-ig, ezért programozókat kellett bevetni a hiba elhárításához. A harmadik napon Isner került hamarabb bajba, akinek 68:68-nál 0-30-ról kellett megfordítania az adogatását, utána viszont Mahut-nak támadtak nehézségei. Isner az ötödik mérkőzéslabdáját már ki tudta használni, egy fonák elütéssel zárta le minden idők leghosszabb meccsét.

Novak Djokovic-Rafael Nadal, Ausztrál Open, döntő, 2012 [5:7, 6:4, 6:2, 6:7(5), 7:5]

Három dolog rögtön beugrik erről a mérkőzésről: Novak Djokovic szó szerint pólószaggató öröme, a majd' hat órás küzdelem után a hálónak támaszkodó döntősök kimerültsége (még jó, hogy a mérkőzésvezető Pascal Maria megszánta őket egy székkel) és persze az 5 óra és 53 percig tartó mérkőzés hihetetlen izgalmai. "Nyilvánvaló azok számára, akik látták ezt a mérkőzést, hogy minden csepp energiánkat ott hagytuk a pályán. Közösen írtunk történelmet, azonban sajnálatos módon nem lehet két győztese egy mérkőzésnek" - fogalmazott Djokovic.

Minden legendás párharcnak megvan A MÉRKŐZÉSE, Nadal és Djokovic több mint 50 találkozót számláló közös történetében talán ez a legmeghatározóbb. 2012-es meccsüket megelőzően Djokovic hatmeccses győzelmi sorozatot épített ki a spanyollal szemben, vagyis az erőteljes Nadal-fölénnyel induló rivalizálás szép lassan kezdett átfordulni a másik oldalra. Ebben az időszakban a szerb szinte mindenki számára megállíthatatlannak bizonyult: az utolsó négy Grand Slamből hármat megnyert, Melbourne-ben pedig címvédésre készült.

Végül a világelső szerb megszerezte pályafutása ötödik Grand Slam-címét (Ausztráliában ez volt a harmadik győzelme), de a találkozó könnyen alakulhatott volna másképp is. 4:2-nél a döntő szettben Nadal brékelőnnyel vezetett, azonban elrontott egy könnyű fonákot, ami fordulópontnak bizonyult. Djokovic feltámadt poraiból, a szett végén újra lebrékelte Nadalt, majd kiszerválta a mérkőzést. Nem Nadal volt az első, és nem is az utolsó, aki a saját bőrén tapasztalta meg, mennyire veszélyes a sarokba szorított Novak Djokovic.

Novak Djokovic-Juan Martín del Potro, Wimbledon, elődöntő, 2013 [7:5, 4:6, 7:6, 6:7, 6:3]

2013 a meglepetések Wimbledonja volt. Rafael Nadal az első fordulóban elhullott Steve Darcis keze által, a címvédő Roger Federert pedig a második fordulóban legyőzte a 116. helyen rangsorolt Sergiy Stakhovsky. Ezzel egyébként megszakadt a svájci nagy sorozata, korábban zsinórban 36 Grand Slam-tornán jutott legalább a negyeddöntőig. A lányoknál már az első napok erős csillaghullást hoztak, ám az igazi szenzáció Serena Williams negyedik körös búcsúja volt. Azt már csak mellékesen merjük megjegyezni, hogy a tornát Marion Bartoli nyerte.

Az év legjobb mérkőzését is Wimbledonban játszották, méghozzá Novak Djokovic és Juan Martín del Potro részvételével. Az argentin óriás pályafutását 2009-es US Open-győzelmét követően megtörték a sérülések, de a 2013-as wimbledoni tornán korábbi önmagát idéző játékot mutatott, közel négy év után jutott ismét négy közé egy Grand Slam-tornán. Sajnálatos módon a sérülések ezen a versenyen sem kerülték el, egy körrel korábban kifordult a térde, éppen ezért a szakértők kevés esélyt adtak neki a világelső szerb ellen.

Talán ez még segített is valamelyest, hogy gondolatait az egyetlen működőképes stratégia megvalósítására terelje, azaz, megpróbálja leütni ellenfelét a pályáról. Szinte az elejétől kezdve magas színvonalt hozott a találkozó, ám klasszikussá a negyedik játszma tette, melyben Del Potro előbb brékhátrányból jött vissza, majd a tie-breaket mérkőzéslabdákat hárítva nyerte meg. Az argentin közel állt egy hasonló csodához az ötödik szettben is, Djokovic azonban ekkor már megtalálta az utat a győzelemig.

Más kérdés, hogy a döntőt viszont Andy Murray nyerte, aki ezzel megtörte a britek 77 éve tartó nyeretlenségi sorozatát Wimbledonban.

Stan Wawrinka-Novak Djokovic, Ausztrál Open, negyeddöntő, 2014 [2:6, 6:4, 6:2, 3:6, 9:7]

A szerkesztőségi brainstorming során az egyik legnehezebb kérdés az volt, melyik Wawrinka-Djokovic kerüljön fel a listánkra. Próbáltuk nagyjából ahhoz tartani magunkat, hogy egy párharcból csak egy találkozót jelölünk, ebben a leosztásban viszont legalább három szóba jöhetett. A 2013-as mérkőzésük az Ausztrál Open negyedik fordulójából (1:6, 7:5, 6:4, 6:7, 12:10), a 2015-ös Roland-Garros döntőjük (4:6 6:4 6:3 6:4) és persze a 2014-es Ausztrál Open-negyeddöntő, amely az áttörést jelentő győzelemnek bizonyult Wawrinka pályafutásában.

2013-ig bezárólag ez a párharc épp oly egyoldalúan alakult, mint amennyire azt a Nagy Hármas vs. Mindenki Más viszonylatban megszokhattuk. Djokovic 13 mérkőzésből 11-et megnyert, a két vereségére pedig még nagyon az elején, 2006-ban került sor, amiből az egyik meccset feladta a szerb. 2013-ban viszont a pályafutásában Magnus Normannel új fejezetet nyitó Wawrinka két Grand Slamen is ötszettes küzdelemre kényszerítette az akkori világelsőt, Melbourne-ben döntő szett 11:10-nél ütötte be a meccslabdát Djokovic.

"Mindig a próba. Mindig a bukás. Sebaj. Kezdd újra. Bukj újra. Bukj jobban" - ez a Samuel Beckett-től származó idézet, amely ott díszeleg a svájci alkarján, 2014-ben a karrierjét figyelembe véve is értelmet nyert. Kétségtelen, hogy addigra Wawrinka sok próbán és legalább annyi bukáson túl volt, az pedig azon a bizonyos Ausztrál Openen bebizonyosodott, hogy megtanult még jobban bukni. Djokovic 2014-es legyőzése bizonyos tekintetben Wawrinka újjászületésének szimbóluma lett, az első igazán komoly lépés a három GS-győzelemig vezető úton.

Roger Federer-Rafael Nadal, Ausztrál Open, döntő, 2017 [6:4, 3:6, 6:1, 3:6, 6:3]

Ha egy mérkőzésre rá lehet húzni, hogy Roger Federer pályafutásának egyik legnagyobb és kétségtelenül legváratlanabb sikerét jelenti, az bizony nem maradhat ki az évtized legemlékezetesebb mérkőzéseit felsoroló listáról. 2017 elején több égető kérdés is ott feszült Federer pályafutásával kapcsolatban. Vajon sikerült maga mögött hagyni karrierje addigi legsúlyosabb sérülését? 35 évesen is vissza tudja verekedni magát a legjobbak közé? Esetleg megkezdődik a nagy négyes régóta jósolt szétesése?

A 2017-es Ausztrál Open kicsit olyan, mint a Star Wars franchise-t újralövő Ébredő erő, amely lényegében a klasszikus, 1977-es rész modernizált, újraforgatott verziója. Ha 37 évet nem is, egy jó évtizedet azért visszautaztunk az időben, amikor még Federer és Nadal dominálta a férfi teniszt, és szemünk se rebbent, ha a nőknél a két Williams játszotta a finálét. Mint a legtöbb remake-ben, változások ezúttal is akadtak: a filmben Luke Skywalker karakteréből egy kompetens női hőst faragtak az alkotók,

Federer és Nadal epikus, ötszettes mérkőzésén pedig a svájci fonákja korábban nem látott módon vált főszereplővé.

Ez az egyik oka annak, hogy a svájci legváratlanabb sikerei közé sorolhatjuk a 2017-es Ausztrál Opent, ahogyan arra sem számíthattunk, hogy lehet esélye régi mumusa ellen egy döntő szettes Grand Slam-döntőben, amelyben ráadásul az ötödik szett elején brékhátrányba is kerül. Ez az epikus döntő játszma az elképesztően színvonalas labdamenetekkel, a szokása szerint iszonyú nagyot küzdő Nadallal és a hihetetlen fordulataival méltó helyre került a tenisztörténet és az évtized legemlékezetesebb pillanatai közé.

Novak Djokovic-Rafael Nadal Wimbledon, elődöntő, 2018 [6:4, 3:6, 7:6(9), 3:6, 10:8]

Azok után, hogy a Roger Federert búcsúztató Kevin Anderson és a wimbledoni maratonokban egyébként is jártas John Isner mérkőzése a torna történetének leghosszabb elődöntőjét hozta (6 óra, 36 perc), a nap legjobban várt összecsapása Rafael Nadal és Novak Djokovic között a tervezettnél jóval később kezdődött meg. Így pedig, hogy az a találkozó a torna történetének második leghosszabb elődöntőjének bizonyult (5 óra, 15 perc), esély sem volt rá, hogy befejezzék a mérkőzést az esti 11 órás villanyoltás előtt.

A találkozó harmadik szettjében szinte tapintani lehetett a feszültséget, mindketten pontosan tudták, hogy a mérkőzést csak másnap fogják befejezni és óriási előnyt szerez az a játékos, aki 2-1-es vezetésről várhatja a folytatást. Djokovic végül 11-9-re megnyerte a rövidítést, így másnap neki az is belefért, hogy elveszítse a negyedik játszmát. Pattanásig feszült, magas színvonalú döntő szettet láthatott a közönség, melyben mindketten többször is nagyon közel kerültek a győzelemhez, ám az ehhez szükséges bréket a szerb szerezte meg.

Novak Djokovic pályafutásában pedig igencsak fontos győzelem volt ez, hiszen az azt megelőző hónapokban rengeteg nehézséget kellett legyőznie. "Nagyon hosszú volt ez a 18 hónap, különböző akadályokon kellett keresztül verekednem magam. Időnként volt bennem kétség, frusztráció, csalódottság, azt a kérdést is feltettem, szeretném-e folytatni egyáltalán. Az, hogy most mindezek ellenére itt vagyok, igen-igen kielégítő" - nyilatkozta az elődöntőt követően a szerb, aki ezt követően sorozatban három GS-t nyert, ismét megnyitva az utat a nem-naptári Slam felé. 

Novak Djokovic-Roger Federer, Wimbledon, döntő, 2019 [7:6(5), 1:6, 7:6(4), 4:6, 13:12(3)]

Korábban is voltak fájó vereségek Federer pályafutásában, az idei wimbledoni döntő azonban messze kiemelkedik közülük, már csak azért is, mert ez volt az első olyan Grand Slam-döntője, amit mérkőzéslabdákról bukott el. A svájci szinte minden fontosabb, mérkőzéseket meghatározó statisztikában felülmúlta szerb ellenfelét: hatékonyabban adogatott, több nyerőt ütött, jobb volt a hálónál és 14-gyel több labdamenetet nyert meg. Épp ebben rejlik a tenisz szépsége: itt nem elég sok pontot nyerni, a fontos pontokat is meg kell.

Djokovic a pályafutása során sokszor bizonyította, hogy ebben a műfajban ő a legjobb, ennek közvetett bizonyítéka, hogy a listánk közel felét olyan meccsek adják, amit éppen csak meg tudott nyerni. Ez a bizonyos döntő pedig újfent rávilágított, miért lehet a szerb teniszező abban az esetben is erős jelölt a legnagyobbság kérdésében, ha történetesen a két nagy rivális mögött zárja a GS-versenyt. Mert arra tényleg csak ő képes, hogy háromból három tie-breaket megnyerjen és fogadóként meccslabdákat hárítson Roger Federer ellen Wimbledonban.

Nem nagyon tud igazán emlékezetes lenni olyan mérkőzés, amelyből elmarad a döntő szett drámája, hiányoznak a mérkőzést eldöntő labdamenetek izgalmai. Ebben a tekintetben ez a találkozó szinte páratlan, hiszen volt itt minden: korai Djokovic-brék, Federer-feltámadás, Federer-meccslabdák, majd a szokásos Djokovic-menekülés. És persze a döntő szett tie-break, amely stílusosan épp a férfi döntőben, egy instant klasszikus mérkőzésen mutatkozott be szélesebb közönség előtt. Ennél több nemigen fér bele egyetlen meccsbe.

Stan Wawrinka-Stefanos Tsitsipas, Roland Garros, negyedik forduló, 2019 [6:7(6), 7:5, 4:6, 6:3, 8:6]

Stefanos Tsitsipas egészen varázslatos salakszezonnal a háta mögött érkezett a Roland Garrosra: Estorilban győzött, Madridban (az elődöntőben Nadalt verve) a döntőig jutott, majd Rómában is elment a legjobb négyig. Stan Wawrinka a szokásainak megfelelően szürkébb volt a felvezető versenyeken, Párizsban azonban olyan teniszt mutatott, amivel már-már a Grand Slam-győztes önmagát idézte. Már a sorsolás pillanatában előre dörzsöltük a tenyerünket a párosítás láttán, az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a győztes Federerrel találkozhatott.

Egészen brutális mérkőzés lett Tsitsipas és Wawrinka találkozójából, több mint öt órán keresztül nyúzták egymást végeláthatatlanul hosszú labdamenetekkel a forró párizsi salakon. Fáradhatatlanul zúzták a másik térfelére a hatalmas tenyereseket, a szemet gyönyörködtető és kíméletlen erejű egykezes fonákokat, de mindenekelőtt küzdőszellemből vizsgáztak jelesre. Az pedig, hogy a mérkőzést egy meg nem ütött röpte döntötte el, tökéletesen szimbolizálta, hogy a fiatal görög pályafutása addigi legnehezebb mérkőzésén egyszerűen félt a győzelemtől.

"Nagyon régen fordult elő utoljára, hogy sírtam egy mérkőzés után" - mesélt az érzéseiről Tsitsipas. "Annyira sok érzelem dúlt bennem, amit már nem tudtam kezelni. Annyit szeretnék tanulni ebből a találkozóból, amennyit csak tudok." Wawrinka, aki hosszú, sérülésekkel terhelt időszak után élvezettel merült el a közönség szeretetében és a győzelem mámorában, egészen egyszerűen a "csodálatos" szóval jellemezte a brutális összecsapást, aminek szerintünk is bőven megvan a helye az évtized legemlékezetesebb mérkőzései között.

Rafael Nadal-Daniil Medvedev, US Open, döntő, 2019 [7:5, 6:3, 5:7, 4:6, 6:4]

Tudjuk, hogy baromi unalmas az állandó nextgenezés, ugyanakkor valahol érthető, hogy a közeget - beleértve a szurkolók egy részét is - erősen foglalkoztatja, mi lesz akkor, ha befejezi a teniszt a sportág történetének három legjobb játékosa. Már csak azért is érdekes kérdés ez, mert egészen addig nincs nyomós okuk a nyugdíjon gondolkozni, amíg nincsenek olyan játékosok, akik háttérbe szorítják őket Grand Slameken. És mégis honnan várnánk ezeket az ellenfeleket, ha nem az épp szárnyaikat bontogató, piszok tehetséges fiatalok közül?

Daniil Medvedev ezen a nyáron megmutatta, hogy a hájp lehet valós is, a közelgő trónfosztás pedig, ha rajta múlik, nincs már annyira messze. Azok után, hogy már a tél során és tavasszal is voltak biztató eredményei, július végén egészen más fokozatba kapcsolt: zsinórban hat tornán jutott döntőbe, ezek közül hármat megnyert, de ami a legfontosabb: a Masters-tornákon mutatott erős teljesítményét képes volt tartósan átemelni valamelyik Grand Slamre. Pályafutása első major-döntőjét pedig egész éves teljesítményéhez méltó módon játszotta le.

Igazi hullámvasutat hozott ez a két hét Medvedevnek, hiszen szinte az első meccsektől kezdve küzdött sérülésekkel, sikerült magára haragítania a New York-i publikumot, de aztán a felemelt középső ujjtól csak sikerült eljutni odáig, hogy hősként távozzon Flushing Meadows-ból. Ehhez pedig az kellett, hogy a külső körülmények helyett a teniszre koncentráljon, és persze, hogy a döntőben 0-2 után se adja fel a küzdelmet. Nadal végül megtalálta az utat a győzelemig, de minden csepp energiájára szüksége volt, hogy megszerezze 19. GS-címét.

Stefanos Tsitsipas-Dominic Thiem, világbajnokság, döntő, 2019 [6:7(6), 6:2, 7:6(4)]

Lehet, hogy csak az élmény frissessége miatt, de úgy éreztük, Stefanos Tsitsipas és Dominic Thiem világbajnoki döntőjével igen szépen búcsúzott tőlünk ez az évtized teniszfronton. Önmagában már az elég nagy sztori, hogy Tsitsipas három évvel korábban, pályakezdő tinédzserként épp Thiem ütőpartnereként utazhatott a londoni világbajnokságra, ráadásul ez a döntő mindkettejüknek óriási ugrás volt. Az osztráknak azért, mert korábban mindig elvérzett a vébéken a csoportban, a görög pedig először kvalifikált az ATP Finalsre.

Thiem a csoportban nem akármilyen tettet hajtott végre azzal, hogy Federer után Djokovicot is legyőzte, még az is bőven belefért neki, hogy a harmadik, már tét nélküli mérkőzését elveszítette, mert az elődöntőben ismét kiválóan játszott. Tsitsipas vébéjének is megadta az alaphangot, hogy hatodik nekifutásra le tudta győzni a szenzációs kemény pályás formát mutató Daniil Medvedevet, és abból is erőt meríthetett, hogy pazar tenisszel óriási küzdelemre kényszerítette Nadalt a csoportban. 

Talán egy kicsit rányomta a bélyegét a mérkőzés súlya Thiem játékára, az osztrák csak időszakokban merte/tudta úgy elengedni a kezét, mint mondjuk a csoportkörben. Ellenben az, ahogyan menedzselni tudta a nehezebb időszakait, kordában tartva félelem nélkül teniszező ellenfelét, mégis meccsben tartotta. Azt követően lett igazán jó a mérkőzés, hogy a döntő szettben Thiem visszajött a brékhátrányból, Tsitsipas pedig még épp időben összeszedte magát ahhoz, hogy a tie-breakben elhappolja a 2019-es világbajnoki címet.

Hozzászólások