Tesis a világ - Szabó Benedek: "Amikor láttam a tévében azt a Bergkamp-gólt, belém égett"
Szabó Benedek: "Amikor láttam a tévében azt a Bergkamp-gólt, belém égett"
Fotó: Scholtz Kristóf/Szabó Benedek és a Galaxisok/Facebook

Szabó Benedek: "Amikor láttam a tévében azt a Bergkamp-gólt, belém égett"

Takács MártonTakács Márton
2020/01/19 09:40
A Szabó Benedek és a Galaxisok zenekar frontemberével, Szabó Benedekkel beszélgettünk a labdarúgásról, hogy miért Dennis Bergkamp került fel az együttese ötödik lemezének borítójára, kedvenc focis világversenyeiről, legkedvesebb szakíróiról, a saját és az új album sportos kötődéseiről Tesis a világ-interjúsorozatunk 21. részében.

"Gyerekkorában elsősorban újságíró, kommandós, orvos vagy focista szeretett volna lenni, később mégis zenész lett."- ez a CV olvasható rólad egy 2018-as cikkben. A focistás álmodnak mi vetett véget?
’98-ban egyik nap leültem a tévé elé, vagy a Belgium-Mexikó, vagy a Dél-Korea-Mexikó csoportmeccs ment épp a vb-n. Varázsütésre, teljesen villámcsapásszerűen beleszerettem a fociba. Ezt a vb-t meccsenként felvettem videókazettára, ez volt az első világbajnokság, amit láttam, így máig elfogult vagyok vele. Annyira beleszerettem ebbe a sportba, hogy azonnal elkezdtem focizni, és kitaláltam, hogy focista leszek. Akkor már 11 éves voltam, szóval nem kezdtem korán. Elmentem Baján edzésre az ottani csapathoz. Őszintén szólva nem voltam túl jó. Annyira erős volt már a serdülő is, hogy oda sem fértem be. Másfél-két évig jártam edzésekre, de sok sikerélményem nem volt, és visszatekintve nem is voltam teljesen alkalmas erre. 

Egy másik interjúban úgy nyilatkoztál, hogy "éles ellentétbe került a személyiségem és a sportközeg, amiről azért jól tudjuk, hogy milyen". 
Abszolút. Akkor voltam kiskamasz, ami eleve nagyon traumatikus korszak szinte mindenkinek. Még az átlagnál is érzékenyebb voltam, és ezt könnyen ki is szúrják azok az emberek, akik meg erre érzékenyek, úgyhogy engem sokat szívattak, ami nem esett túl jól. Nem emlékszem konkrétan olyan dologra, ami a mai napig megmaradt volna bennem, de a hangulat elég nyomasztó volt. Ott is hagytam a fociedzéseket, amikor pedig az edzőm kérdezte, hogy miért nem járok, kitaláltam valami kamut. De érdekes módon azóta még jobban szeretek focizni. Igazából akkor kezdtem el igazán megszeretni a játékot, amikor otthagytam az edzéseket, mert akkor végleg eldőlt, hogy nem leszek focista, ami visszatekintve egyáltalán nem baj. Felszabadultan kezdtem el játszani, gyakorlatilag onnantól kezdve - kisebb megszakításokkal - mostanáig folyamatosan fociztam. 

Galaxisok_foci_Scholtz_Kristóf.jpg A Galaxisok tagjai focipályán állnak nappal - Fotó: Scholtz Kristóf

A sportos kötődésed, amely a dalszövegeidben is visszaköszön, a labdarúgás hatására alakult ki, vagy már korábban megvolt?
Nálunk a családban nem nagyon voltak sportolók, talán a bátyám sportolt a legtöbbet. De nem is a foci volt az első nagy szerelmem, hanem a kosárlabda. Akkor voltam alsós általános iskolás, amikor a Chicago Bulls az utolsó nagy bajnokcsapatával szerepelt. A Utah Jazz elleni döntőjüket élőben néztem egy német adón, talán a DSF adta akkor még az NBA-t. Ezzel párhuzamosan elindult a kosárkártya-mánia, de annyira, hogy abban az időben Baján, egy akkor 40 ezres városban három, kizárólag kosárkártyákat áruló bolt is prosperált. Elmentem kosáredzésre is, az edzőm Hosszú István, Hosszú Katinka édesapja lett, aki a bajai kupagyőztes csapat tagja volt, és bajnoki döntőt is játszott a ’80-as években. Az ő fia, Gergő osztálytársam volt, Katinka pedig alattunk járt úgy kettővel, akkor még nagyon kicsi volt, de már akkor a nagymedencében úszott, amikor mi a kicsiben tanultuk az alapokat. A kosárlabdára visszatérve, rettenetesen játszottam, az is nehéz volt, hogy ne dobjak homályt folyamatosan. Amikor később elkezdtem focizni, attól tartottam, hogy ott is ez lesz a helyzet, de abban azért ügyesebb voltam. 

Hosszú Katinka sikerei mennyire jelentettek témát a városban?
Nagyon erősen, de én pont akkor jöttem el Bajáról, amikor a Katinka-láz elkezdődött. Mindenki beszél róla és büszke rá a város. Baja egyébként is a vízi sportok városa, mindig nagyon erős volt a Bartos Nándi vezette evezős szakosztály is. Katinka persze kilóg felfelé, a város olimpiai bajnoka. 

"Az elmúlt pár évben újra focis lettem, volt egy hosszú kihagyás, amikor nem érdekelt, és most megint, gyermeki lelkesedéssel" – mondtad tavaly májusban egy podcastban. Mi volt a szünet oka, és mi hozta vissza a lelkesedésed?
Ez a meccsnézésre vonatkozott inkább, a játék folyamatosan ment. Voltak szakaszaim, 1998-tól úgy 2001-ig, amikor focis füzeteket is vezettem, feljegyeztem az eredményeket, minden meccset megnéztem a tévében. A ’98-as vb meccseit még két évvel később is visszanéztem VHS-en. Aztán ez elmúlt, de az érdeklődés megmaradt. Mostanában újra rengeteg focit nézek, elsősorban Premier League-meccseket és Bajnokok Ligáját. Többet vagyok otthon, több időm van, az albérletben pont olyan előfizetésünk van, amivel az angol bajnokságot közvetítő csatornákat is fogjuk. 

Kedvenc focicsapatod nem volt soha?
Nem, nehezen is értettem meg, hogy sokan fanatikus módon rajonganak külföldi klubokért. Cserébe engem általában nem vettek komolyan azok, akiknek volt ilyen elkötelezettségük. „Hát akkor te nem is szereted a focit.” – mondták. Pedig rengeteg meccset néztem és tényleg nagyon szeretem a focit. Persze van, hogy egy szezon vagy egy torna során kialakul bennem a szimpátia. Vagy az ellenérzés. Azt is megértettem, hogy annak idején sokan szerették a Pep Guardiola-féle Barcelonát, de én nagyon utáltam, pedig űrfocit játszottak. Inkább a Mourinho-féle Intert szerettem, mert az volt az életemben látott egyik legnagyobb teljesítmény, amikor egy egészen szedett-vedett csapatból csinált egy összeszorított foggal küzdő gépezetet, ami meg tudta akadályozni, hogy az a Barca, ami a támadófoci csúcsát játszotta, BL-döntőbe jusson. Fénykorában olyan volt Mourinho - már meg sem közelíti ezt a szintet -, mint az a szerencsétlen srác, aki valahol hátul cigizik és utálja a menő osztálytársait, de aztán, mint egy filmben, sikerül neki visszavágni. Egy ideig.  

Ha ennyire követted a focit, és képben voltál, a sportújságírás nem vonzott soha?
Érdekes, de nem. Pedig mindig újságíró akartam lenni, mert a kilencvenes években, amikor apukám csinált egy hetilapot Baján, gyakorlatilag egy szerkesztőségben nőttem fel. Nekem az a fajta újságírás volt vonzó, amit akkoriban láttam, de mire eljutottam odáig, hogy újságíró lehessek, addigra a printnek ez a világa gyakorlatilag eltűnt. Az online annyira nem érdekelt. Nagyon szeretek írni, de mint hivatás, nem annyira vonz már. Ennek ellenére sokáig zenei újságíró voltam. 2007-ben kezdtem el írni a Pesti Estnek, ahol Déri Zsolt volt a főszerkesztő. Utána őt elküldték, mindenki felállt, én a Quarthoz kerültem. Az fantasztikus volt, a Quart és a régi Recorder volt a két utolsó zenei oldal, ami viszonylag sok emberhez eljutott és érdemes volt olvasni. Nagyon sajnáltam, hogy a Quart az Origóval együtt szét lett verve, és gyakorlatilag egyik napról a másikra elpusztították. Én még korábban átmentem a Recorderhez, ahol Déri Zsolt és Dömötör Endre voltak a szerkesztők, Endrével is nagyon szerettem dolgozni. Akkoriban kezdődött a Galaxisok története, én pedig akkoriban kezdtem el nem írni. De például Sallai Lacival mindketten írtunk mostanában lemezkritikát az Indexre, és Soma és Ákos is írtak már kritikát különböző helyekre. Szeretnék megint többet írni. Nyilván magyar zenekarokról nem, mert nekem is van egy. 

"A Guardian Football Weekly-jét akkor is hallgattam, amikor éppen nem néztem focit, mert annyira elképesztően szórakoztató, azt jó hallgatni. Eleve, az angol sportújságírás nagyon jó dolog és követendő példa lenne." - mondtad a már idézett podcastben. Milyen típusú cikkeket szeretsz, melyek a kedvenc lapjaid, szerzőid?
Idefelé jövet is azt hallgattam. A Guardiannek nagyon szerettem a focirovatát, de mióta elindult az Athletic, ami lerabolta az egész sportújságírói mezőnyt (ez elég etikátlan, viszont fantasztikus oldalt csináltak), annak vagyok az előfizetője. Mióta elkezdték, a Guardian sportrovata rosszabb lett, nem véletlenül. Nálunk az a baj, hogy a Nemzeti Sport elég erősen rányomta a bélyegét a magyar sportújságírásra. Ez olyan, mint ahogy a science fictiont hajlamosak alantasabb műfajként kezelni az irodalomban, itthon ez a helyzet a sportújságírással is. Angliában ez egyáltalán nincs így. Ott az egyenrangú műfaj, ami kitermelte a maga fantasztikus szerzőit, egészen máshogy állnak hozzá és máshogy is írnak. Ugyanez a különbség a zenekritikában is tetten érhető, bár nem ennyire hangsúlyosan. Az angolok és az amerikaiak sokkal gyakrabban kalandoznak el akár az irodalmi igényű esszék, akár a gonzó irányába, és stilisztikailag is nagyon jók. A Football Weekly pedig nagyon szórakoztató dolog Max Rushdennel és Barry Glendenninggel, akit nagyon sokan utálnak egyébként Angliában, mondván, hogy szakmaiatlan, miközben mindig szórakoztató, vicces és nagyon jó orgánuma van. Az angolok sokkal hamarabb kezdték a taktikára és játékfilozófiára koncentráló sportújságírást is. Ezt nálunk először a blogok kezdték el, például az NST, a Nou San Trafford elindulása nagyon fontos volt. Ennek a blognak kezdettől fogva, a mai napig olvasója vagyok úgy, hogy soha nem kommenteltem, de úgy ismerem azt a társaságot az írásaik alapján, mintha személyesen is találkoztunk volna. 

Ennek nagyon fog örülni az NST oszlopa, Mártha Bence kollégám.
Bede Marci, Mártha Bence és Hegedűs Henrik neve fémjelezte azt a társaságot. A mai napig, ha meccset nézek, olvasom a kommenteket. Onnan nőttek ki a legjobb focis szakírók közül sokan. Henrik, aki az MLSZ-nél dolgozik, és Bence is, aki meg sokfelé ír, de Kele János is ott bukkant fel először. Ha jól emlékszem, a 2010-es vb volt az első, amikor meghívtak bloggereket a tévéstúdióba.

Szanaszét szívatták a felkészültségükkel a nagymagyarfocistákat, Bognár Györgyöt és társait.
Igen, miközben azoknak az embereknek azóta is megmaradt a hatalma. Bence vagy Henrik mesélte, hogy amikor először behívták a vb-re, napokig, hetekig készült a két csapatból, mire bement egy híres magyar szakvezető azzal a kérdéssel, hogy „ki is játszik ma?”. Az sem véletlen, hogy most már magyarul is elérhető Jonathan Wilson alapműve, az Inverting The Pyramid, ahogy több más könyve is, és Michael Cox The Mixer c. kötete is. Nagyon fontos, hogy ezek beépüljenek a köztudatba. 

Ezek szerint sok focis könyvet is olvastál?
Olyan nagyon sokat nem. Az Inverting The Pyramid nagyon jó volt, Nick Hornby Focilázát nyilván, de az szigorúan véve nem szakmai jellegű. Inkább cikkeket szoktam. A Blizzardot, Cox Zonal Markingját. Most már ő is az Athleticnek ír egyébként. 

"Egy bajnokságon vettem részt egy futballcsapat részeként, amit egyébként kapott gól nélkül abszolválva nyertünk meg" – mesélted a podcastben. Kikkel szoktál együtt focizni, és milyen körülmények között?
Sajnos egy viszonylag új fejlemény, hogy van egy porckopásom, egy gerincsérv-közeli állapot, úgyhogy a foci és a futás jó ideig kiesik, pont az a két mozgásfajta, amit a legjobban szeretek. Viszont mondta az orvos, hogy az úszást – ami szintén nagyon kedvelek – erőltessem, úgyhogy most a szobabiciklizés és az úszás felé tolódik el a dolog. De tavaly például még szerveztem egész évben zenészfocit, jó sokat fociztunk. A Platon Karataev zenekarból Balla Gergő és Czakó-Kuraly Sebestyén gyerekkoruk óta fociznak, igazolt játékosok is voltak. Sallai Laci az egyetemen focizott, az EZ Basic-es Szarvas Árpival is rengeteget játszottunk együtt. Baján az ottani barátaimmal fociztam, aztán Pestre költöztem és tumblr-foci volt, mert akkoriban nagyon aktív voltam azon a felületen. Ott ismertem meg például Szily Lacit, Plankó Gergőt, főleg újságírók meg zenészek fociztak. 

Az új, Cím nélküli ötödik lemez című ötödik lemezetek borítóján Dennis Bergkamp emlékezetes, az 1998-as világbajnokságon az argentinoknak a meccs 90. percében lőtt gólja előtti látványos mozdulata látható az Európa Zsebkönyvek vizuális megjelenését felidézve. És van egy Bergkamp c. dal is az albumon. Hogy jött az ötlet, hogy pont ő és így szerepeljen a lemezborítón? Miért olyan fontos neked ez a gól?
Nekem az a Bergkamp-gól egy nagyon meghatározó élmény. Egyrészt a gyerekkor végének örök nyarait idézi. Tizenegy éves voltam, tehát még pont nem kiskamasz, de már nem is gyerek. Amikor láttam a tévében azt a Bergkamp-gólt, belém égett. Ezen a lemezen elég sokszor kerül szóba a gyerekkor és a nosztalgia, és valahogy ennek az egyik legfontosabb szimbóluma az a Bergkamp-gól. Úgy alakult, hogy a lemez második fele ezekről a dolgokról szól, és ugye van egy Bergkamp című szám is a lemezen. Adta magát a dolog. Nagyon régen szerettem volna egy Európa Zsebkönyvek-lemezborítót. Már a harmadik albumunkhoz is ilyesmit terveztem. Ezeken jellegzetes festmények vagy rajzok szerepeltek, ezért mondtam a borító készítőjének, a Mayberian Sanskülotts gitárosának, Balogh Gallusznak, hogy ezt a Bergkamp-gólt szeretném, ő pedig megfestette a fotó alapján. Lesz belőle olyan CD-verzió, ami egy rendes könyvborítót imitál.

Az albumon található Bergkamp c. dal tényleg egy nosztalgikus szám, egy kimerevített életkép. Miért pont erre a lemezre került fel egy ilyen dal?
Tavaly, amikor elkezdtem villámcsapásszerűen megírni ezt a lemezt, az első fele a frusztráció feloldásáról és a dühről szólt. Nyár közepére valahogy megnyugodtam, és elég sokszor eszembe jutottak ezek a régi dolgok, amiket a Bergkamp c. számban megírtam. Ha szabad ilyet mondani, ennek a dalnak a szövege az egyik kedvencem saját magamtól, pedig elég kevéssel vagyok elégedett. 

A zenekar tagjait ábrázoló focis kártyák járnak majd az új CD-tek mellé. Honnan jött az ötlet, korábban talán gyűjtöttél ilyen kártyákat?
A Panini Stickers adta a mintát, és az egész lemeznek és a vizuális körítésnek van egy focis tematikája. Az új, hivatalos zenekari fotók is focipályán készültek, pont ott, ahol nagyon sokat fociztuk a tumblr-csapattal, a Kolozsvári Tamás utcában. Nagyon szeretem azt a helyet, a mai napig visszajárok néha. Gondoltam, mivel a lemez a foci köré szerveződött, tök jó lenne, ha a CD mellé raknánk egy ilyen gyűjthető kártyát is. Összesen öt különböző kártya van; az ötödik a legritkább, ez Szaszát, a menedzserünket ábrázolja. 

A Focipályákon sétálsz át éjszaka után ez a második Galaxisok-lemez, amin főszerepet játszik a labdarúgás. Annak miért ez lett a címe?
Amikor a Kolozsvári Tamás utcában fociztunk a tumblr-csapattal, a végén gyakran ránk kapcsolták a lámpát. Egyszer a pályán maradt a labda, én meg visszafutottam érte, és ahogy sétáltam vissza a klubház felé, a hegytetőről láttam a város fényeit. Nagyon szép pillanat volt. Ott csináltam a fényképet, ami a Focipályákon sétálsz át éjszaka borítója lett. 

Az új lemezen szereplő Szép volt c. dal klipjében az Index cikke szerint "csupa olyan sportot pakoltak bele, amiket Szabó élete során rövidebb-hosszabb ideig űzött." A videóban futsz (New York marathon-pólóban), kerékpározol, úszol, - a Royal Tenenbaums c. filmben a Ben Stiller és fiai által viselthez hasonló piros tréningruhában - pingpongozol, focizol. Milyen sportágakat űztél még?
Az említett pólóban szoktam aludni néha, a barátnőmtől kaptam, de soha életemben nem futottam a New York maratonon. Az életem úgy telt - főleg általános iskolától a középiskoláig -, mint a legtöbb magyar embernek, aki mozog. Középsuli után szinte semmi, de addig szinte mindennap voltak edzések. Sok különböző dologba belekóstoltam, dzsúdóztam, karatéztam, kosaraztam, evezni is jártam. A pingpong onnan jött, hogy egyszer, amikor apukámék még csinálták az újságot, egy hirdetés fejében - akkor nagyon mentek a barterüzletek - egy Joola versenyasztalt kaptunk, ami fantasztikus volt. Nagy vendégségek voltak nálunk, a klubhelyiségben felállítottuk az asztalt, aztán éveken át hajnalig tartó pingpong-csatákat vívtunk. Előfordult, hogy táblán vezettük az eredményeket. A mai napig nagyon szeretek pingpongozni. A múltkori düreres koncert előtt is játszottunk, ha jól emlékszem, megvertem a Galaxisok összes tagját, de ha olyan jönne szembe, aki versenyszerűen pingpongozik, simán szétverne. 

Ugyanebben a dalban énekled, hogy "Nem szoktam hozzá, hogy második legyek. Nem szoktam hozzá, hogy megsemmisítsenek… Gratulálok a végső győzteseknek. Szép volt, fiúk! (Dögöljetek meg.)"
Mi a véleményed a versenysportról, meg egyáltalán a versengésről?

A versengés nem mindig rossz. Akkor az, ha az ember nem érzi jónak magát. A versenysportokat nagyon szeretem nézni, úgyhogy nem ítélhetem el, de hosszú távon nem tesz jót az egészségnek. Persze ez attól is függ, milyen sportágról beszélünk. Focistaként viszonylag sokáig ellehetsz, ha szerencséd van, ha viszont tornász vagy, hamar vége a pályafutásodnak. A kerékpársport is őrület. Van egy rettenetes képmutatás benne, hogy a társadalom szemében a dopping őrületes csalás, de közben azért indulj el minden héten versenyeken, szórakoztasd a közönséget. Ezt azért valahogy össze kéne egyeztetni. Közben a doppingnál százszor károsabb az online sportfogadás, aminek nem tudnak és nem is akarnak véget vetni. A legtöbb haverom, akivel annak idején együtt kezdtünk el focit nézni, mindig hozza a tippmix-szelvényét, hogy ez vagy az meg van téve. Azt mondják, ez plusz izgalom, de néhányuknál látom, hogy már csak ettől jönnek izgalomba.

A mai foci is azért tölt el kevesebb gyermeki örömmel, mert minden törekvés arra irányul, hogy minél több meccs legyen, ami viszont azt eredményezi, hogy kivész a sportból az izgalom. Nemrég egy felmérés során fiatal focirajongókat kérdeztek arról, hogy ők mit tartanak többre a fociban, a meglepetést és az izgalmat, vagy az állandó magas színvonalat. Elsöprő többséggel nyert az utóbbi. Ez azt jelenti, hogy ők inkább évente százszor néznének egy Barcelona-Chelsea-t, és egyáltalán nem érdekli őket, ha mondjuk Görögország nyeri az Eb-t. Ha az Európai Szuperliga nem is valósul meg, a BL fog lassan szuperligává alakulni. Míg régen a FIFA-játékok szimulálták a valóságot, most a valóság szimulálja a FIFA-játékokat. Panaszkodhatok itt emiatt, de úgy látszik, a legtöbb embernek ez tetszik. Beszéltem nemrég valakivel, aki azt mondta, nagyon sajnálja, hogy vannak még válogatott tornák és BL, mert ő Manchester United-szurkoló, csak a Premier League-t akarja nézni, minden más szar. Nekem viszont a mai napig, ha elkezdődik egy vb, az egy semmivel össze nem hasonlítható érzés, nem fogható egy bajnoki meccshez, még a BL-hez sem. Számomra az az igazi eufória, ha elkezdődik egy világverseny. Minden idők legjobb válogatott tornája a 2000-es Eb volt, csodálatos meccsekkel. Olyan már soha többé nem lesz, mivel átalakították a formátumot, kibővítették a létszámot. Mondjuk ennek köszönhetően jutott ki a magyar válogatott is a 2016-os Eb-re, ami eufórikus élmény volt, de a színvonalat nem növelte. Többek között a lebonyolítási rendszer miatt sem lehetnek már olyan élmények, mint régen. 

Minimum tucatnyi zseniális meccs volt azon a 2000-es Eb-n.
Igen, a spanyol-jugó alatt például a bátyám elindult biciklivel hozzánk 1-1-nél, aztán amikor megérkezett, nézett, hogy mi van itt. A végén 4-3-ra nyertek a spanyolok. 

Ma már értelmezhetetlen, hogy milyen jók voltak még a szlovének is.
Zlatko Zahoviccsal. Vezettek 3-0-ra a jugoszlávok ellen, aztán tíz emberrel egyenlítettek a jugók. Talán az utolsó nagyon jó román válogatottat is ott láthattuk. A németek viszont nagyon rosszak voltak. 

Miért pont Solksjaer, Figo és Bergkamp emlékezetes góljai szerepelnek az új lemez Első szám c. klipjében?Igyekeztem az 1998-2000 közötti időszakot lefedni. A ’99-es Bayern München-Manchester United BL-döntő volt az első, amit láttam. Figo rohadt nagy gólt lőtt a 2000-es Eb angol-portugál meccsén. Az egy nagyon nagy meccs volt, épp nemrég néztem vissza, viszont egészen elképesztő, hogy mennyit változott a játék azóta. Eltelt lassan 20 év, ez elég durva.

Tavaly posztoltál egy videót Facebookon Jay-Jay Okocháról, elmondásod szerint gyerekkorod kedvenc cselét ő követte el. Melyek még az ehhez hasonló emlékezetes focis pillanataid?
Okocha pont azon a meccsen mutatta be ezt a cselt, amin szarrá verték őket a dánok. Úgy ültem le a tévé elé az 1998-as vb alatt, hogy mindenki azt mondta, Nigériát most érdemes nézni, mert csodálatos, amit csinálnak. Erre 4-1-re nyertek a dánok. Okocha viszont így is szétszívatta - teljesen feleslegesen - a védőket. Van az a csele, amikor elhúzza a labdát talppal, aztán úgy csinál, mintha visszahúzná, de elhúzza a lábát a labda fölött, a védő pedig elesik. Mindig próbáltam ezt megcsinálni meccseken, de csak álló helyzetből ment. Úgy tudtam megcsinálni, mint Denilson a biciklicselt, hogy semmi értelme nem volt. Természetesen Zidane jellegzetes cselét mindenki csinálta a suliban, az még mindig működik, pedig furcsa, kicsit bénának tűnő dolog. Aztán ott volt a mexikói Blanco, aki bevette a lába közé a labdát és ugrált vele. Később jött Ronaldinho elég nehezen reprodukálható csele, amikor a levegőben húzza vissza. Pár haverom meg tudta csinálni, én soha. 

Egy FB-posztban így jelentkeztél kispályás focira: "akinek szüksége van egy kissé kopottas, cserébe a régi időkről gyakran álmodozó és meccs közben mezőnyjátékosi ambíciókat nem dédelgető kapusra, szóljon."
Vannak kedvenc kapusaid?
Más posztokon is szeretsz játszani?
Eredetileg mezőnyjátékos voltam, mostanában is kint játszottam. De akadtak hosszabb időszakok, amikor védtem. Mindig gondolkodtam, hogy nekem igazából kapusként kellett volna kezdenem, annak elég jó voltam. Szeretek is védeni, volt is hozzá kedvem. Peter Schmeichel nagy kedvencem volt, és döbbenetes látni, hogy már a fia is elmúlt harminc. Nagyon szerettem Chilavertet. Gyűlöltem a Bayern Münchent, de Oliver Kahnban volt valami félelmetesen tiszteletreméltó. Vítor Baíát is szerettem, pedig nem volt különösebben jó kapus. Anyukámék nem véletlenül szerették azt a portugál válogatottat, mindig mondták, hogy mennyire szép férfiakból áll. Soha nem voltam juventusos, de Buffont mindig is szerettem. 

Focizás közben is olyan szókimondó, beszólogatós szoktál lenni, mint a dalszövegeidben?
Az egyik nagy hiányosságom a játékban, hogy nem voltam erőszakos soha. Szabálytalanságot alig követtem el, nem is nagyon tudok odalépni Viszont régen nagyon gyors voltam és elég jól cseleztem. A gyorsaságom viszont azóta megkopott; egyszer észrevettem, hogy egy loboncos hajú hippi lefutott a pályán. Így az utóbbi években átpozícionáltam magam védőnek. Egészen új és felszabadító érzés hátvédként tevékenykedni. Nem akarsz gólokat rúgni, de stabilan ott vagy hátul. Ezzel párhuzamosan elkezdtem többet kiabálni a pályán, mert többet kell irányítani, de egyébként előtte nem voltam az a kiabálós. Sőt, a vasárnapi focibajnokságoktól is azért ment el a kedvem, mert oda jár a legtöbb frusztrált apuka, aki eltöri a lábadat.

Galaxisok_foci_kispad_Scholtz_Kristóf.jpg A Galaxisok tagjai a kispadon - Fotó: Scholtz Kristóf

A zenekar Facebook-oldalán rendszeresen posztoltok kulturális tartalmakat könyvekről, filmekről, zenékről. A 2015-ös párizsi terrortámadások idején például Ottlik Géza Iskola a határon c. korszakos regényéből idéztetek. Mennyire a célotok ezzel a kultúrmisszió, hogy egy tudatosan gondolkodó emberekből álló bázist alkossatok a közönségetekből?
Inkább úgy mondanám, hogy minket elég sok dolog érdekel a zenén kívül is. Azért szeretjük a közösségi oldalainkat, mert ott tudunk arról beszélni, amit szeretünk. Mi nem arra használjuk a Facebook-oldalunkat, hogy „találkozunk Kerepestarcsán, gyertek el, jee!”. Nyilván van egy kultúrmissziós célja is a tevékenységünknek, mert szeretjük azt mondani, hogy mi ezt hallgatjuk, ezt olvassuk, ezt nézzük, csináljátok ti is. Azt is meghallgatjuk, amit mások küldenek nekünk. Nagyon szeretek olvasni, ahogy nálunk gyakorlatilag mindenki. Ez volt a legelső szerelmem. Az egyetlen dolog, amiben valaha megelőztem a korosztályom nagy részét, hogy már négyévesen olvastam. Nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, nekik köszönhetően rengeteg könyv között nőttem fel. 

Decemberben azt nyilatkoztad a 24.hu-nak az új lemez kapcsán, hogy "tavasszal elvesztettem minden lelkesedésem a Galaxisokkal kapcsolatban, megmondtam a többieknek, hogy koncerteken kívül ne zenéljünk, felmondtuk a próbatermünket, biztos voltam benne, hogy hosszú-hosszú ideig nem fogok számokat írni, mindenre képtelennek éreztem magam. Aztán egyik délután feljöttem a Lehel téri aluljáróból, tehetetlenül bolyongtam a benzinszagú zajban, egyre idegesebben próbáltam kiszabadulni a metrópótlóra váró tömegből, amikor hirtelen eszembe jutott egy mondat és egy dallam. Ez volt a ’gyűlölöm ezt a kurva várost’, amiből a hazaúton komplett versszak lett, otthon pedig gyakorlatilag azonnal megírtam ezt a számot." Aztán ömlöttek belőled a szövegek és a dallamok. Pont a Lehel csarnokban csináljuk ezt az interjút, ami az új album kiindulási pontja. Mi a viszonyod a szeptemberben elhunyt Rajk László által tervezett épülethez, és ehhez a környékhez, illetve magához Budapesthez, amelyről sok dalban énekelsz?
A Lehel Csarnokot és ezt a környéket is nagyon szeretem. A közvélekedéssel ellentétben úgy gondolom, hogy ez egy nagyon szuper épület. Soma, a dobosunk művészettörténész, mesélte, hogy a Rajk László-emlékkiállításon az épület eredeti makettjét is látta, küldött is róla egy képet. Ezt a környéket azért szeretem, mert nem a belváros, de nincs tőle messze. Az a része, ahol mi lakunk, mondjuk lehetne zöldebb, éjszaka pedig gyorsulási versenyek vannak a közeli utcában, ami nem túl jó. Szeretek itt bóklászni, főleg, hogy mostanában kevesebbet járok bulizni. Úgy gondolom, hogy minden embernek van egy extrovertált és egy introvertált része; az előbbi igényeit eléggé kielégítettem az elmúlt tíz évben, és mostanában inkább az utóbbi kerül előtérbe, ezért Budapestet néha nehezebben viselem, mint korábban. Ezért is volt jó, hogy decemberben úgy tíz napra Bajára utaztunk, kicsit fel is töltődtem, most jobb. 

Szabó_Benedek_Baja_könyvespolc_Index.jpg Szabó Benedek a bajai családi ház egyik könyvespolca előtt - Fotó: Németh Sz. Péter/Index


Tesis a világ – 1. rész: NÉMETH RÓBERT: “AZ VOLT A BECENEVEM, HOGY ROBSON”  

Tesis a világ – 2. rész: SZEGŐ JÁNOS: “ÉN VAGYOK FORREST GUMP ÉS ROCKY IS”  

Tesis a világ – 3. rész: ESTERHÁZY MARCELL: “ELÉG JÓL TUDOK SÍRVA FUTNI 5-6 KILOMÉTERT”  

Tesis a világ – 4. rész: LÁZÁR DOMOKOS: “AMI A RADIOHEAD A ZENÉBEN, AZ ZIDANE A SPORTBAN”  

Tesis a világ – 5. rész: VALUSKA LÁSZLÓ: “VAN, AKI MAGDI ANYUSSAL ÉLI AZ ÉLETÉT, ÉN LEBRON JAMESSZEL”  

Tesis a világ – 6. rész: LÉVAI BALÁZS: “LEPLEZETLEN VARGA DUMI-HÍVŐ VAGYOK”  

Tesis a világ – 7. rész: CSEPELYI ADRIENN: “HA ÉN NEM SZÓLOK, HOGY EZ NEM OKÉ, MÁS SEM FOG”  

Tesis a világ – 8. rész: PETŐ PÉTER: “A FELCSÚTNAK SEMMIJE SINCS, CSAK ORBÁN VIKTORA”  

Tesis a világ – 9. rész: JÓKUTI ANDRÁS: “NEM BÁNTAM VOLNA, HA VÉLETLENÜL VILÁGSZTÁR LESZEK”  

Tesis a világ - 10. rész: PRIEGER ZSOLT: “KERESD AZ ÚJAT ÉS KÍSÉRLETEZZ!”  

Tesis a világ - 11. rész: MAROS ANDRÁS: "NEM ÚGY LETTEM VASASOS, MINT AC/DC-RAJONGÓ"  

Tesis a világ - 12. rész: GAZDAG JÓZSEF: „MAGÁNYOS FUTBALLSZURKOLÓNAK LENNI IS ÉLETFORMA”  

Tesis a világ - 13. rész: NÉMETH GÁBOR: "ALBERT FLÓRIÁN CSERÉT KÉR - ÉS ÉN ÁLLOK BE A HELYÉRE. SZMÁJLI.  

Tesis a világ - 14. rész: MÉSZÁROS ÁBEL: MAGYARORSZÁGON TELJESEN MÁSKÉPPEN MŰKÖDIK A FUTBALLHOZ VALÓ VISZONY  

Tesis a világ - 15. rész - DARVASI FERENC: MÁNDY IVÁN FOCISTA ÉS KARMESTER SZERETETT VOLNA LENNI  

Tesis a világ - 16. rész: REISZ GÁBOR: A LABDA VOLT AZ EGYIK ELSŐ SZAVAM  

Tesis a világ - 17. rész: LOVAS ROZI: "A MŰVÉSZVILÁGBÓL SOKAN LE AKARTAK GYŐZNI TENISZBEN, DE MÉG SENKINEK SE SIKERÜLT"  

Tesis a világ - 18. rész: MÁN-VÁRHEGYI RÉKA: "A MECCS HANGJA ÚGY HAT RÁM, MINT VALAMI RÉGI KEDVENC SÜTEMÉNY ILLATA

Tesis a világ - 19. rész: KISS TIBOR NOÉ: "EGYSZER LECSESZTEK, HOGY MINDIG ÉN AKAROM ADNI A GÓLPASSZT"

Tesis a világ - 20. rész: KRUSOVSZKY DÉNES: "ANNAK, HOGY MA CSAK A GYŐZTES SZÁMÍT, MI KÖZE VAN MONDJUK A COUBERTINI ESZMÉKHEZ?"


Hozzászólások