Tesis a világ - Reisz Gábor: A labda volt az egyik első szavam
Reisz Gábor: A labda volt az egyik első szavam
Fotó: Szemerey Bence

Reisz Gábor: A labda volt az egyik első szavam

Takács MártonTakács Márton
2019/01/12 09:31
Az ember, aki a Testnevelési Egyetemen nem volt elég sportos, a Színművészetin meg nem volt elég művészi. Reisz Gábor filmrendező a kultstátuszba került első nagyjátékfilmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan után az önéletrajzi elemekkel átszőtt Rossz versekkel jelentkezett, amely 2018 egyik legjobb magyar mozija lett. Saját felnövéstörténetéről, vízilabdás múltjáról, az Újpestben és a Vasasban töltött éveiről, Benedek Tiborról, testnevelő tanári tapasztalatairól, az élsport hátrányairól, és a Rossz versek fiktív és megtörtént eseményeken alapuló jeleneteiről is beszélgettünk vele a Tesis a világ-interjúsorozatunk 16. részében. 

Két nagy vízilabdázót is adott egykori közös iskolánk, az I. kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium (akkor még általános iskola) is. Tudod ki a másik, Gábor?
Kásás Tamásról tudok.

Nekem csak nemrég jött szembe néhány újságcikk, miszerint tavaly ősszel a háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamásról nevezték el a sulink tornatermét.
Ő még az általánosba járt hozzánk, de én is csak később tudtam meg, talán már nem is jártam oda, amikor értesültem róla. A környéken lakott, többször is láttam arrafelé.

Kásás_Tamás_tornaterem.jpg Elég jó névadója lett a tornateremnekFotó: bdpst24.hu

Ebben a bizonyos tornateremben tényleg állandóan svédcsavarral akartál kosarat dobni, hol fél-, hol egész pályáról, mintha te lennél Hosnyánszky Norbert és Dávid Kornél közös szerelemgyereke?
Nagyon büszke voltam arra, hogy vízilabdás vagyok, talán túlságosan is. Próbáltam kitűnni kosarasként a szürkeségből. Volt egy kifejlesztett technikám, amivel próbálkoztam. Volt, hogy bement. De nagyon nem szerették, mert a félpályáról dobálni azt jelenti, hogy akkora erővel kellett eldobni a labdát, hogy néha eltalált valakit. Nem kedvelték annyira ezt a szokásomat.

2015-ben azt nyilatkoztad a készülő, de a végül bemutatottól eltérő Rossz versekről az Indexnek, hogy “személyes film szerelemről, sportról és középszerűségről. Ugyanis én vízilabdáztam 10 évig, és nem voltam jó. És ezzel nem vagyok egyedül, mert gyakorlatilag 1000-ből 950 ember elég rossz. Én meg pont erről a 950-ről akarok filmet csinálni, nekik akarok filmet csinálni.” Ezt a célodat elérted?
Az a másik filmterv egy olyan emberről szólt, aki vízilabdázott. Ennek pedig egy bizonyos része finoman érinti ezt a vonalat, azt, hogy ez az illető nem jó pólós, merthogy belőlem indul ki az egész, önéletrajzi ihletésű, ahogy szokták mondani. Ebből kifolyólag ezt a vonalat ugyanúgy képviseli ez a film is. Nem voltam egy kimagasló vízilabdás, az biztos. Fura dolog ez, mert nem kapsz igazából visszajelzést. Általános értékelést onnan tudsz lemérni inkább, hogy milyen sikereket érsz el egyénileg, hogy hány gólt lősz, beválogatnak-e, satöbbi. De hát az meg csak 13 ember, vagy bő kerettel 16.

Az Újpestben és a Vasas ifiben voltál szélső, erről Barabás Évi Portré című műsorában meséltél 2014-ben. Hogyan kerültél az uszodába, miért pont a vízilabdát választottad?
A labda volt az egyik első szavam állítólag. Anyámék szerint kabdát mondtam, de labdát akartam. Nagyon szerettem a labdát, aztán megtanultam úszni. Volt egy osztálytársam, aki vízilabdázott, ő egy nagy, magas és ügyes srác volt. Az fontos, hogy 1990-ben járunk, az idő tájt nem volt az a fajta heroikus hangulata a sportágnak, az a korszak az abszolút mélypontja a magyar vízilabdának. Nem azt jelentette vízilabdásnak lenni, mint amit mondjuk 1997, a sevillai Eb-arany óta. Akkor már kezdtem rájönni, hogy igazából nekem nincs keresnivalóm a pólóban, de azért még elvoltam a langyos vízben. Lementem ezzel a haverommal az Újpestbe, megnéztek, úsztam tíz hosszt, kicsit labdázgattam. Nyilván borzasztóan ment, de látták, hogy szeretném ezt csinálni, és akkor csináltam. A Vasasba az utolsó két-három évben kerültem.

Voltak olyanok a korosztályodban, akikből profi pólós lett?
A csapattársaim közül nem nagyon, az évfolyamomból viszont igen: Steinmetz Ádám és Katonás Gergő. Vicces utólag, mert meg voltam győződve, hogy egy csomó emberből világklasszis lesz. És nem lettek azok. Emlékszem, hogy szórakoztak velem az osztálytársaim, kérdezték, hogy kiből lesz öt év múlva olimpiai bajnok. Felsoroltam tíz nevet, és abból szerintem senki sem nyert aranyat. Amikor aktívan játszottam, Steinmetz Ádám sem volt még annyira kimagasló, Szivós Marci és Varga Dani is alattam játszott, kisfiúkként tekintettem rájuk, aztán egy év alatt háromszor akkorák lettek, mint én. 

"Definetly Benedek Tibor, nekem ő a legnagyobb példaképem, még ma is. Minden, amit csinált, amiatt nekem hatalmas ikonja a gyermekkoromnak, és edzőként is nagyra tartom azért, amit elért.” - válaszoltad tavaly Barabás Évi Portré c. műsorában arra a kérdésre, hogy ki a kedvenc vízilabdázód. Mivel nyűgözött le a vízben és a parton?
Ez olyan alapvetés, amiről nem is gondolkoztam még el. Nagyon él bennem egy kép Benedek Tiborról. Amikor felfogtam, hogy mit is csinálok, úgy ‘93 környékén, az Újpest akkortájt nyert meg mindent, az aranycsapatuk végigverte az egész világot. Benedek, Dala Tamás, Vincze Balázs, Gál András, Szabó Zoltán, döbbenetesen erős csapatot alkottak, ikonok voltak számomra. Benedek Tibit hatalmas tisztelet övezte, de azt láttam, hogy ez a fickó egyáltalán nem egy sztáralkat. A medence szélén úszkál le-föl minden meccs előtt. Nekem nagyon tetszett, hogy nem tűnt központi figurának, mégis valahogy látszott, hogy ha ő nincs a csapatban, akkor az egész nem úgy működik. Ez teljesen ámulatba ejtett. Világos volt, hogy elképesztően intelligens fickó, aki egyáltalán nem egy dumagép, nem egy nagyarcú karakter. Ha utólag belegondolok, ez a típus hozzám is közelebb áll, én is szeretek a peremen maradni, sokkal inkább introvertált vagyok, ezért is nevetséges, hogy főszereplőként is beszélhetek most már magamról. 

Te is annyira versenyző típus voltál játékosként, mint Benedek Tibor? Egyáltalán, a medencében voltál inkább a győzelemért, sikerért jobban harcoló, vagy civilben?
Van bennem versenyzői hajlam, ezt nem tudnám megtagadni. A vízilabdázásnak és utána a TF-nek pont annyi hatása van, hogy amíg mind a két helyen mindig is azért küzdöttem, hogy ne teljesítményközpontú legyen a szemlélet, mégis az egész filmezéssel kapcsolatban fontosnak tartom a befektetett energiának a mennyiségét. Iszonyú sokat dolgoztunk a Rossz versekkel. Előre mondom, hogy nem ez alapján kell megítélni egy filmet, nem is ezért mondom, nem is ez alapján van eredménye, vagy sikere egy filmnek. De nagyon sok energiát fektettünk a Rossz versekbe, talán jóval többet, mint amennyit kellett volna. Azért is, mert ilyen az én attitűdöm, és a többieké is. Berkes Juli, a film producere is ilyen típus, ameddig lehet, tolja ezt a dolgot. Nem elégedtünk meg könnyen semmivel, addig csináltuk, ameddig csak bírtuk. És nálam ez főleg a sport és a TF maradványa. 

Követed még a magyar vízilabda eseményeit?
Már nem. Olimpiákon és világbajnokságokon korábban elolvastam a nyilatkozatokat, de már meccseket és interjúkat sem nézek, a szabálymódosításokkal sem vagyok tisztában. Remélem, még labdával játsszák a sportágat! Eltávolodtam az egésztől, nem vagyok tisztában az erőviszonyokkal sem. A vízilabdával való kapcsolat és érdeklődés úgy 24 éves korom körül véget ért. Még eljártam a végén az ELTE-BEAC-ba, talán a Budapest-bajnokságba. Teljesen más dolgok kezdtek el érdekelni. Büszke voltam rá, hogy porszemnyi részese voltam a vízilabdás társadalomnak, de semmit nem tettem hozzá. Rájöttem, hogy nem nekem találták ki, nem is érdekelt annyira, csak belekergettem magam a tinédzserkori álmodozás közepette. A tehetségem sem volt meg hozzá, alkatilag sem voltam rá alkalmas, az én magasságom 177 centi. Azt hiszem, hogy Székely Bulcsú 180 centi magasan volt az olimpiai bajnok magyar válogatott legalacsonyabb tagja. Amikor még az előző filmemre készültem, direkt lementem párszor úszni a Hajósba, és visszamentem néhányszor a BEAC-ba is. Elképesztő, amikor megjelennek 18 éves arcok, akik most kerültek ki az utánpótlásból, és látod, hogy te sokkal jobb voltál 15 évvel ezelőtt, de most már nem, és ezek hülyére vernek. Én évek után mentem vissza, hogy jó, akkor passzoljunk. Passzoltunk hármat, és utána pihentem, de ez nem így működik. Kapkodtam a levegőért, vártam a cserét, nem bírtam.

Tíz éven át űztél csapatsportot. Az ott tanultakat mennyire tudod kamatoztatni a filmkészítésben, amely szintén csapatmunka, de ott rendezőként te vagy a főnök?
Akkor lennék boldog, ha nem főnökként látnának mások is ilyenkor, hanem csapatkapitánynak. A cséká is a csapat tagja, szeretném, ha a stábom is úgy gondolna rám, mint egy csapattagra, aki a kapitány, és próbálja őket valamilyen irányba vezényelni. Egy döntnök bizonyos helyzetekben.

Rossz_versek_stáb_Hajós_FB.jpg Rossz versek-stábfotó a Hajós uszoda előcsarnokábanFotó: Rossz versek/Facebook

Esterházy Péter idősebbik fia, Marcell is a Vasasban vízilabdázott fiatalon, és elképesztő sztorikat mesélt ugyanebben az interjúsorozatban. Futásnál bérlettel és 26-os busszal csalták el a Sziget-kört,  és összeverekedett például egy meccsen a későbbi matek tanárnőjével. Neked is vannak hasonló sztorijaid?
Az hiszem, hogy a Sziget-kört egyszer sem csaltam el. Ez azon múlik, hogy mennyire erős a vezető klikk. Nálunk is voltak hangadók, de olyanok is, akik terrorizálták a többieket, verték a kisebbeket, a gyengébbeket, a kövéret, vagy azt, akinek az apja mindig ott volt edzéseken. Csokit kellett vinni a nagyoknak. A Rossz versekbe szántunk is egy ilyen jelenetet, meg is csináltuk, de végül nem raktuk bele, annyi részt ölelt fel. Ebben a részben Merthner Tamás pénzt lop otthonról, azon csokit vesz, és ezzel próbálja elintézni, hogy ne verjék meg. Aztán jól megverik. Ez volt nálunk is. Amikor hétvégén vidéki meccsekre mentünk, öt-hat órákat ültünk a buszban. Hátul ültek a nagyok, középen a serdülők, elöl a gyermekek. Amíg nem jutsz hátra és leszel ifista, addig te ott kapsz mindent. Nagyon bratyiban kell lenned, de ha így teszel, akkor meg az a baj. Jól jött, ha vittünk magunkkal egy tábla csokoládét, amit el tudtunk osztani. Engem kipécézett egy-két srác, egyszer Tatabányára menet fogták a karomat, és teleírták tollal az egészet, nem tudtam lemosni. Eljöttek a meccsre a szüleim is, és az látták, hogy kék karral ugrom be a vízbe. Vicces is, hogy nem mertem bevallani, miért, de inkább szörnyű. Az iskolai és a sportban látott terrorra sem oké az a magyarázat, amire a legtöbb edző hivatkozik, hogy “velem is ez történt, mégis itt vagyok”. Szerencsére nem láttam nagyon durva dolgokat, de olyat igen, hogy levetkőztették az embert - még ha nem is meztelenre -, és megfuttatták, miközben eldobálták a cuccát. Ez nem oké, durván hatással vannak az életedre. Olyan ment még, hogy a haverjaim a busz végébe hívták hátra a gyerekeket, hogy azok szavaljanak verset. Ha nem tudtak, jött a koki. De ez nem csak a vízilabdában fordult elő, egy csomó más sportközösségben is megesett. Reménykedem, hogy ma már kevés ilyen van. Nem is beszélve arról, amikor az edzők pofonokat osztogattak.

“Mi van, művész úr?” - csapja meg a Rossz versek főszereplőjének, vízilabdázó kiskamasz énjének fejét egy csapattársa az uszoda öltözőjében, miközben kiderül, hogy Merthner Tamást minden délutáni edzésen megverte ez a srác. Te is kaptál ilyen csomagokat anno?
Sok mindennel csesztettek engem is, kevésbé ezzel a művészetes dologgal. Később jött az, hogy itt művész úr, amott meg vízilabdás voltam. Engem Gothár Péter hívott a Filmművészetin TF-esnek, a TF-en meg művész úrnak neveztek. Ezt a kettősséget bele akartam tenni valahogy a filmbe. 

Az egyik legjobb magyar pólós, Manhercz Krisztián szülei mindkét fiuk szinte összes mérkőzésén ott vannak a lelátón még ma is. A Rossz versekben Merthner Tamás megkéri az édesapját, hogy ha lehet, ne menjen ki a következő meccsére. Ez így történt veled is, egy idő után zavart a jelenléte a lelátón?
Igen, zavart. A papám régen focimeccsekre járt, kosarazott is. Benne az volt, ha kiment egy meccsre, akkor üvöltöznie kell. Ordított nekem, hogy “Gábor, ússz fel!”, “Gyerünk, mozdulj meg!”, Koncentrálnék a játékra, és közben egy más világba való irányítgatást hallok, plusz az edző is kiabál közben. Ezt kicsit kínosnak éreztem, miközben megszakadt a szívem, mert tudtam, a papám büszke az egész vízilabdás dologra. 16 éves voltam, amikor szóltam neki, hogy ha lehet, egy darabig ne jöjjön meccsekre. A vége felé, amikor újra voltak meccseim, mondtam, hogy jöjjön nyugodtan. Kétesélyes a dolog, nem tudod, mit fogsz produkálni. Volt olyan edző, aki szólt a szülőknek, hogy nyugodtan szurkoljanak, de ne irányítsák őket, mert azt ő szeretné. De az is vicces, hogy egy edző miért ordibál egy utánpótlás-meccsen? Ez egy kudarc, előtte kellene tisztázni mindent. Volt egy lány, akit nagyon szerettem, nem a csajom volt, de jóban voltunk, és bele is voltam zúgva kicsit. Kihívtam egy meccsre, de még életemben nem volt olyan, hogy kapásszélsőként egy labdát se kapjak. Annyira kivoltam miatta. 

A Rossz versek mosdós nagyjelenetében úgy jellemzi Merthner Tamás a pólós időszakát, hogy “egy középszerű szar voltam” és hogy “tök fölöslegesen vízilabdáztam”. A film első premier előtti vetítését követő közönségtalálkozón a Toldi moziban pedig azt mondtad magadról Valuska Lászlónak, hogy “rossz tanuló voltam, az egyetlen, amit fel tudtam mutatni, az a vízilabda volt, de abban meg középszerű voltam.” Ez utóbbi miben nyilvánult meg, más is éreztette ezt veled?
17-18 évesen esett le, hogy nem vagyok elég jó. Az Újpestben kezdtem vízilabdázni, ahol volt három elég jó edzőm, egyre jobbak talán. De miután megszűnt a nagyon erős Tungsram, a klub teljes utánpótlását átvette az Újpest. A mi csapatunk úgy 90%-ban kicserélődött, egy-két játékos maradt csak ott, kirúgtak minket. A Vasas vett át minket automatikusan, viszont ők csak az utolsó előtti helyen álltak a bajnokságban. Ott jó társaságba kerültem, de szakmailag az már nem sokat ért. Az iszonyat nagy fájdalom volt, zokogtam. Akkor mondott valamit először úgy a bátyám, hogy láttam, érzelmi alapon szeretne valamit kommunikálni felém. Korábban ment a tesós távolságtartás, noha ő nekem mindig is példaképem volt. Mondta, hogy nagyon büszke rám, hogy vízilabdázok, és ennek hatására folytattam, de őszintén szólva nem biztos, hogy kellett volna. A Vasasban csak és kizárólag kiváló csapattársakat kaptam, mást nem. Annyira jófejek voltak, hogy azóta is levelezgetünk, két-három évente találkozunk is. Az újpesti társaságnak teljesen vége lett, bedobták közénk a dinamitot. Körülbelül úgy éltem meg, mintha a családom egyszer csak azt mondta volna, hogy mostantól nem tartozol hozzánk, menj el valahová. Traumatikus élmény volt. 

Rossz_versek_Merthner_Tamások_FB.jpg A Rossz versek Merthner TamásaiFotó: Rossz versek/Facebook

“Nem annyira a vízilabdával, inkább az élsporttal. Bármikor könnyedén kiszállhatsz, és abbahagyhatod.” - válaszoltad Varga Ferenc azon kérdésére az Origón 2015-ben, hogy mi a legnagyobb tévhit a vízilabdával kapcsolatban, amit el akarsz oszlatni ezzel a filmmel. A Rossz versekben azzal a mondattal fordul oda a főszereplő az edzőjéhez, hogy "azon gondolkodom, hogy abbahagyom a pólót", mire az edzője: “Mi hiányzik neked, Tamás? Félsz, hogy lemaradsz valamiről?”. Te miért hagytad abba tíz év után a pólót, mi volt az a pont, ahol azt mondtad, vége?
Még az Újpestben történt, amikor leesett, hogy annyi minden más történik a világban. Moziban voltunk egy nagy társasággal, az a lány is ott volt velünk, akibe halálosan szerelmes voltam, akivel igazából kettesben kellett volna elmenni moziba. Megnéztük a Forrest Gumpot, és azt láttam, hogy van ilyen is. Nem ekkor határoztam el, hogy filmes leszek. De ott mit látunk? A csávó egyszer rákász, meg pingpong bajnok is, és hogy ez tényleg lehetséges. Másnap lementem az uszodába és megkérdeztem az edzőmet, hogy abba kéne-e hagynom. Rám nézett és kérdezte, hogy “Miért, csajozni szeretnél?”. Mondtam, hogy nem tudom. Ezután még folytattam. Nagyon nehéz helyzet ez. Tökjó, hogy van a sport, és hogy menő, szexi, cool csinálni komoly szinten, de beledöglesz a heti tíz edzésbe, mindezt éveken át. A vízilabdának nincs olyan verziója, hogy tinédzserkorban csak heti háromszor pólózol. Belekerülsz az élsportba és megkapod az ikonokat, meg a motivációs löketeket, nyomod, és nem is veszed észre, hogy mennyi minden van még. Pedig a tizenéves kornak arról kéne szólnia, hogy sokféle világot meg kell mutatni, amit lehetne választani. A sportot viszont nem lehet csak úgy felmutatni. Ahhoz, hogy megértsd, hogy az milyen, ahhoz teljesen el kell merülni benne. A vízilabda legalábbis ilyen. És ez egy csapda azoknak, akik bizonytalanok. Nekem például hatalmas löket volt, amikor először lőttem gólt meccsen. 29-2-re kaptunk ki, és én lőttem az egyik gólunkat, ráadásul tök messziről, kilenc méterről.  

Filmhu podcastben mesélted, hogy létezett egy Zita, akinek odaajándékoztad a 100 (rossz) versedet tartalmazó köteted. “Az, hogy 100 legyen, fontos szempont volt. Pedig tökmindegy. Úgy gondoltam gyerekként, hogy a 100 vers, az nagy dolog. A vízilabdás, teljesítménycentrikus életmód miatt, hogy legyen mögötte teljesítmény is.” Ez a pólóból hozott felfogás az életed más területén is érvényesült?Ugyanilyen, hogy megfestettem-e azt a nagy képet, ez a szöveg a film wc-s jelenetében hangzott el. Akkor még nem jártam a Sixtus-kápolnában - később igen -, de láttam, hogy Michelangelo egy grandiózus freskót alkotott. Úgy voltam vele, hogy akkor én is csinálok egy ilyet. Mindenben fontos volt gyerekkoromban a “nagy dolog” csinálása. Ma már teljesen máshogy látom. Sok ember ma is így gondolkozik 40 évesen. Kergetnek valami nagy ugrást, miközben lemaradnak mindenről. Ráadásul a Facebook is tele van sikertörténettel, amelyek iszonyatosan terjednek, és arról szólnak, hogyan lehet egyik napról a másikra megváltoztatni mindent. De semmi nem így működik. Egy csomó energia és ok-okozat sorozat van előtte. 

Tasnádi Zsófi, a Rossz versek látványtervezője mesélte egy Filmklub podcastben, hogy “Reisz Gábornál volt olyan, hogy egy uszodajelenetet kifejezetten a Hajós Alfréd uszodára írt, mert neki érzelmileg és minden szempontból fontos volt, hogy ott játszódjon.” Neked mit jelent a Hajós Alfréd Sportuszoda?
Az újpesti időszakomat töltöttem ott, a legszebb vízilabdás éveimet. A Vasassal már a Komjádiban voltunk alapvetően. Úszni is a Hajósba jártam vissza, pedig úszni annyira nem szeretek. Kicsit hiányzik, de ha beugrok a medencébe, és pár hosszt leúszok, az elég is. Azokat nem értem, akik maguktól akár háromnegyed órát is úsznak. 


A We Love Budapest videóinterjújában pedig arról beszélsz, hogy az uszoda mellett maga a Margitsziget is fontos helyszíne az életednek. Sokat lógtatok ott az uszodán kívül is?
Sokat lógtunk ott amúgy is, a nyarakat is ott töltöttük. Az alapozás közben talán csak kajálni ugrottunk haza, bár inkább azt is befizettük az ottani kajáldába. Volt napi három edzés. Belegondoltam, hogy mennyi idő volt ez, rengeteg. Ennek a kezelését meg kell valahogy oldani. Az embernek a legérzékenyebb időszakában, a tinédzserkorban, amikor megalapozódik a viszony mindenhez, akkor ez túl sok idő. Futni is kijártam a Margitszigetre, ahogy vége lett a vízilabdának, elkezdtem futni. Azt sokkal jobban szerettem ott csinálni, mint úszni. Zenét hallgattam közben, és az teljesen kikapcsolt. ‘96-ben már a félmaratont is lefutottam. 

Azt is a Toldiban fejtetted ki, hogy a TF-en sokat tanultál arról, hogyan kell filmet nézni, a ritmust is ott tanultad meg, majd az ELTE film szakára is jártál, amit követett a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a rendező szak. Úgy tűnik, végül abszolút a mozi került ki győztesen a sport vs. film csatából az életedben. Mi billentett át egyikről a másik felé, miközben volt, hogy egyszerre foglalkoztál mindkettővel?
Nem volt kérdés. Bár megcsináltam a TF-et, sosem érdekelt komolyan akkor se. Az volt a tervem, hogy egy év után átmegyek máshová. De ami érdekelt, az képlékeny volt. Az anyámnak egyszer elmondtam, hogy érdekel a filmrendezés, de senki nem vette komolyan, így bennem is volt némi önbizalmi, önértékelési kérdőjel. A kézügyességemre kaptam csak visszajelzést, jól tudtam rajzolni. Nem bíztam magamban, és azt sem támogatták, hogy otthagyjam a TF-et, és elmenjek a semmibe. Be kellett fejeznem, pedig az első pillanattól fogva nem akartam. 

A filmben kifigurázott reklámipar felé te is kacsingattál, a Filmklub podcastben azt mondtad 2018 márciusában, hogy “próbálkoztam négy-öt tenderrel is, hála isten, egyik sem sikerült... Úgy döntöttem, bármi mást, ha kell visszamegyek tesitanárnak, de ezt nem.” Milyen volt testnevelőtanárként dolgozni?
Egy éven át tanítottam egy Waldorf-suliban Solymáron úgy, hogy közben az ELTE-n tanultam. Az egyetemi diákéletet akartam élni, megnyíltak az eltés bulik kapui, miközben reggel 8-ra Solymáron kellett lennem, hogy nyomjam a fehérzoknis szövegeket. Mivel állami suliba jártam, és ezt is tanították nekem, ez volt a minta, a poroszos nevelés. A Waldorfban viszont pláne nem szerették, hogy ezt nyomom. Azt pedig nem tanultam meg, hogy ennek ott mi a rendszere. El akartak küldeni továbbképzésre, de mondtam, hogy azt nem szeretném, úgyhogy nem hosszabbították meg a szerződésemet. Elkezdtem állást keresni, egy nagyon kevés jó filmmel rendelkező videótékában dolgoztam négy hónapot a Rózsadomb Centerben. Tipikus lúzer történet, hogy az első napomon, amikor már megtanultam, hogyan kell kezelni a programot - 350 Ft-os órabérért -, bejött egy fickó, elvitt négy filmet Szabó Attila néven, és soha nem hozta vissza őket. Ezeket nekem kellett kifizetnem, így az első két és fél hétben nem kaptam fizetést. Oroszlán Szonja többször is bejött a tékába, mert arra lakott, egyszer Koltai Lajos is, aki castingolt a következő filmjéhez. Álltam ott leizzadva, hogy úristen, mondani kéne neki valamit, csak annyit kérdeztem, hogy “Egy újabb filmre készül?”, mire ő, “Igen, most szereplőt keresek”. 

Rossz_versek_Szemerey_Bence.jpg Az ELTE használaton kívüli uszodájában vették fel ezt a jelenetetFotó: Szemerey Bence

Hajdu Szabolcs igen emlékezetes szerepben, az énekkart vezető testnevelő tanárként, zöld garbót és zöld joggingot viselve küldi ki a csak tátogó Merthner Tamást a közös éneklésről a Rossz versekben. Neked is az volt a tesitanárod a Kosztolányiban, mint nekem, aki éveken át ugyanazt a rózsaszín joggingot viselte?
Igen, de nem csak ő volt az ihlet a filmhez. Több suliban is hospitáltam, nem csak ő öltözött így, de ő is inspirált. A filmben látott konkrét eset a Kosztolányiban történt, de egy másik tesitanárral. Nem tudom, mennyire van hallása, de ő csinálta ezt a kiszavazó show-t a kórusban. Ott voltam a válogatáson, bementem, mert tetszett egy csaj, de a tanár kiküldött egy “Köszönjük!” kíséretében. Nyilván túlkarikíroztuk az egész jelenetet a síppal és az egy-két-há-val.

A VAN minimális költségvetésből készült, 80 milliót és több mint 65 ezer nézőt hozott. Mi volt számodra a legnagyobb tét a Rossz versekkel? A filmben látható ennyire mély és személyes kitárulkozás, az “így jöttem”-filmed elkészítése vagy az, hogy felelősen el tudj rá költeni 30-szor annyi pénzt, mint az előző filmedre úgy, hogy az látszódjon is a vásznon?
Mindkettő, nem választható külön a két dolog. Ehhez a személyes kitárulkozáshoz még nem ismertük a receptet. A nagyobb költségvetéshez - tekintve, hogy a Proton Cinema készítette a Rossz verseket, akik túl vannak rengeteg filmen - viszont volt egy apparátus, akik tudtak ezzel foglalkozni. A nyomás rajtam teljesen prózai történetekben nyilvánult meg, át kellett látnom, hogy mikor mi történik, és fel kellett készülni ilyen mennyiségű forgatási napra. A VAN-t teljesen ad hoc jelleggel forgattuk, öt embert kellett összeszervezni, itt meg 50-et. 

Merthner Tamás két korszakában is hord a filmben egy South Africa Waterpolo feliratú pólót. A világbajnok vízilabdázó, Gór-Nagy Miklós írta meg nekünk, hogy azért tetszett neki nagyon a Rossz versek, mert "tele van jó ötletekkel, és rengeteg olyan dologgal, amit egyrészt azért élveztem, mert korosztályos dolog, másrészt meg azért, mert vízilabdásoknak szóló belső poén. Például sokáig én is egy dél-afrikás vízilabdás pólóban nyomtam, amit aztán hosszú hosszú évekig hordtam, egészen a rothadásáig. A dél-afrikaiak állandóan itt edzőtáboroztak régen, mindig saját pólóval a táborokhoz. Plusz a szobában random helyekre kiakasztott köpeny, meg a végtelen buszozás. Meg a falról fejre pattanó labda." Az a bizonyos póló miért jelent meg a filmben, esetleg saját darab?
Saját darab, igen. Én nem nyertem érmeket, kupákat, kevés tárgybéli emlékem van a vízilabdázásból, még a régi, hipó által agyonmart újpesti köpenyem is elveszett sajnos. Erre a pólóra mindig nagyon büszke voltam. Egy edzőmeccset játszottunk a dél-afrikaiak ellen, azután kaptuk emlékül. A mai napig megvan, igaz, elég rongyos állapotban, ezért Keszei Bori jelmeztervező újra készíttetett egy párat.

Más jelenlegi vízilabdázoktól, vagy korábbi csapattársaidtól kaptál visszajelzéseket a Rossz versekről?Írtak ketten, hogy nagyon tetszett nekik. Varga Dani bátyjának véleményére nagyon kíváncsi lennék, ő annak idején Daninál is nagyobb tehetségnek volt kikiáltva, de mivel egy rockzenekarban játszott, abbahagyta. 

A We Love Budapest veled készült videóinterjújában említetted, hogy nagy hatással volt rád az Egy nap c. film. Abban, a VAN-ban és a Rossz versekben is fontos jelenetek játszódnak Budapest közlekedési eszközein, villamosokon (2-es, 4-es/6-os, 56-os), buszokon (5, 7, 86). A Rossz versekben személyes kedvencemen, az 5-ös buszon láthatjuk a film egyik csúcspontját. Szilágyi Zsófia, az Egy nap rendezője a Fidelio interjújában elmondta, hogy a villamosok hangját ő vette fel a Moszkva téren, mert azokat nagyon szereti. Neked is vannak ehhez hasonló különleges élményeid?
Az interjúra is BKV-val jöttem, még nincs jogsim. A buszok, villamosok pedig nagyon inspiratív helyek, itt találkozol az élettel, itt vannak az emberek. Aki egyedül van, az bele van dőlve a magányába és csak néz előre. Itt hallasz beszélgetéseket, és közel vagy mindenkihez. Ha belegondolsz, egy munkahelyen sem vagy ilyen közel a kollégáidhoz, elválasztanak az asztalok. Itt viszont benne vagyunk egymás arcában. És ezek durván hatnak, nem is akarom elengedni ezeket az élményeket, mert fontosak. Így érzed magad a város részének.

Reisz_Gábor_Prae_Bach_Máté.jpg Fotó: Bach Máté/prae.hu

(Köszönjük Valuska Lászlónak az interjú létrejöttében és elkészítésében nyújtott segítségét!)



Tesis a világ – 1. rész: NÉMETH RÓBERT: “AZ VOLT A BECENEVEM, HOGY ROBSON”

Tesis a világ – 2. rész: SZEGŐ JÁNOS: “ÉN VAGYOK FORREST GUMP ÉS ROCKY IS”  

Tesis a világ – 3. rész: ESTERHÁZY MARCELL: “ELÉG JÓL TUDOK SÍRVA FUTNI 5-6 KILOMÉTERT”  

Tesis a világ – 4. rész: LÁZÁR DOMOKOS: “AMI A RADIOHEAD A ZENÉBEN, AZ ZIDANE A SPORTBAN”  

Tesis a világ – 5. rész: VALUSKA LÁSZLÓ: “VAN, AKI MAGDI ANYUSSAL ÉLI AZ ÉLETÉT, ÉN LEBRON JAMESSZEL”  

Tesis a világ – 6. rész: LÉVAI BALÁZS: “LEPLEZETLEN VARGA DUMI-HÍVŐ VAGYOK”  

Tesis a világ – 7. rész: CSEPELYI ADRIENN: “HA ÉN NEM SZÓLOK, HOGY EZ NEM OKÉ, MÁS SEM FOG”  

Tesis a világ – 8. rész: PETŐ PÉTER: “A FELCSÚTNAK SEMMIJE SINCS, CSAK ORBÁN VIKTORA”  

Tesis a világ – 9. rész: JÓKUTI ANDRÁS: “NEM BÁNTAM VOLNA, HA VÉLETLENÜL VILÁGSZTÁR LESZEK”  

Tesis a világ - 10. rész: PRIEGER ZSOLT: “KERESD AZ ÚJAT ÉS KÍSÉRLETEZZ!”  

Tesis a világ - 11. rész: MAROS ANDRÁS: "NEM ÚGY LETTEM VASASOS, MINT AC/DC-RAJONGÓ"  

Tesis a világ - 12. rész: GAZDAG JÓZSEF: „MAGÁNYOS FUTBALLSZURKOLÓNAK LENNI IS ÉLETFORMA”  

Tesis a világ - 13. rész: NÉMETH GÁBOR: "ALBERT FLÓRIÁN CSERÉT KÉR - ÉS ÉN ÁLLOK BE A HELYÉRE. SZMÁJLI.

Tesis a világ - 14. rész: MÉSZÁROS ÁBEL: MAGYARORSZÁGON TELJESEN MÁSKÉPPEN MŰKÖDIK A FUTBALLHOZ VALÓ VISZONY

Tesis a világ - 15. rész - DARVASI FERENC: MÁNDY IVÁN FOCISTA ÉS KARMESTER SZERETETT VOLNA LENNI


Hozzászólások