Tesis a világ - Lovas Rozi: "A művészvilágból sokan le akartak győzni teniszben, de még senkinek se sikerült"
Lovas Rozi: "A művészvilágból sokan le akartak győzni teniszben, de még senkinek se sikerült"
Fotó: Falus Kriszta/Radnóti Miklós Színház Facebook

Lovas Rozi: "A művészvilágból sokan le akartak győzni teniszben, de még senkinek se sikerült"

Takács MártonTakács Márton
2019/03/13 09:32
Korosztálya egyik legjobb, Junior Prima-díjas színésze, aki két egymást követő évben nyerte el a POSZT-on a Legjobb 30 év alatti színésznő díját, megkapta már a Színikritikusok díját és a Televíziós Újságírók Díját is. A Radnóti Miklós Színház társulatának tagja, többek között a Futótűz, az Egy piaci nap, A művésznő és rajongói, a 10, a Gloria című emblematikus előadások, Csak színház és más semmi és A mi kis falunk című televíziós sorozatok szereplője. 16 éves koráig versenyszerűen teniszezett, az Orlai Produkció Tagadj tagadj tagadj c. előadásában egy rövidtávfutót alakít. Lovas Rozival teniszről, a kaposvári színészosztályáról, a tíz éve elhunyt Cseh Tamásról, az edző-sportoló, rendező-színész viszonyrendszerről, a dopping kérdéséről beszélgettünk Tesis a világ-interjúsorozatunk 17. részében.

Több mint tíz éven át, 16 esztendős korodig versenyszerűen teniszeztél a BSE-ben, ahogy korábbi interjúalanyunk, Maros András is. Miért pont ezt a sportágat választottad, és miért hagytad abba olyan korán?
Nem én választottam, de aztán tényleg sokáig csináltam. A városmajori teniszpálya mellett laktunk, a szüleim szerették volna, ha sportolok valamit, adekvát döntés volt a tenisz. Jó labdaérzékem volt, látszódott, hogy egy sportos gyerek vagyok, kipróbáltam és ott ragadtam. Aztán szépen lassan kiderült, hogy viszonylag jól megy, bele nevelkedtem a versenyzésbe, igazából minden magától történt. Az volt inkább saját döntésem, amikor abbahagytam. Gimnazista koromban már egy szükséges választási helyzet volt, hogy a versenysportot csináljam tovább magas szinten, mert csak úgy van értelme, vagy pedig választok egy másik életet. A versenyzés amúgy sem feküdt nekem. A sport és a tenisz viszont sokáig ott maradt az életemben, még a kaposvári egyetemről is jártam vissza nyaranta női első osztályban csapat-bajnokságot játszani. De az érzés, hogy egyre jobb legyek, és minél többet hozzak ki magamból, az a gimnázium közepe tájékán megszűnt. 

Ennek lelki okai voltak?
Igen, magát a versenyzést nem szerettem. Stresszeltem, lebénultam, és soha nem tudtam olyan jól játszani meccsen, mint edzésen. Valahogy nem feküdt a lelkemnek egymás legyőzése, a téthelyzet. Az, hogy ha nyerek, akkor jó, ha nem, akkor viszont visszaesem a ranglistán. Nem szerettem, begörcsöltem tőle.

Lovas_Rozi_Radnóti_FB_Osztrovszkij_Dömölky_Dániel_2.jpg A művésznő és rajongóiban Porogi ÁdámmalFotó: Dömölky Dániel/Radnóti Miklós Színház Facebook

Egy interjúban a kabalák kapcsán felhoztad Rafael Nadalt. “Sokszor eszembe jut Nadal, a teniszező, akinek rengeteg berögzött, szinte már szertartásértékű mozdulata van. Ugyanoda ül le, ugyanúgy törli meg az arcát, és a háromféle italnak ugyanúgy kell egymás mögött várnia.” - mondtad. Kik voltak a kedvenc teniszezőid? Nadal pályafutását esetleg jobban figyelted?
Amikor aktívan versenyeztem, sokkal jobban figyeltem a nagyokat is. Amikor picike voltam, akkor Martina Hingis számított az egyik legjobbnak. Nadalt szerettem, most is. De ma már nem nagyon követem az eredményeket.

A Nemzeti Sportban említetted egyszer, hogy Kulka Jánossal többször is teniszeztél már. Milyen volt  ütögetni vele?
Ismertük egymást a szakmából, nagyon jóban lettünk. Ő imád teniszezni. Sok felkérésem volt a művészvilágból, amikor kiderült, hogy régebben teniszeztem, akkor vérszemet kapott mindenki, hátha meg tud verni, de ez még senkinek sem sikerült. Ezek miatt kezdtem el néha újra teniszezni, sajnos nincs erre sok időm, mostanában hiányzik is nagyon. Edzésként szeretem inkább csinálni, az más, amikor lemegyünk egy ismerőssel, vagy épp Jánossal ütögetni. Megmaradtak a régi beidegződések, hogy ilyenkor jól meghajtsam magam. Teljesen más lejátszani egy szettet csak úgy. 

Az ELTE-n két évig jártál olasz, filmelmélet-filmművészet szakra, mielőtt elvégezted volna a Kaposvári Egyetem színművészeti szakát. Hogyan következett az elsőből a színészi pálya, vagy az már korábban célod volt?
Eleinte nem vettek fel a Színművészetire, akkor még bátortalanul kacérkodtam ezzel a dologgal. Jól tanultam, kitűnőre érettségiztem, nyilvánvaló volt, hogy egyetemre kell mennem. A humán tárgyak érdekeltek elsősorban, a film mindenképpen izgalmas szaknak tűnt, az olasz pedig azért jött szóba, mert olasz szakos voltam gimnáziumban, nyelvvizsgám is volt.  A családom is komoly olasz fanatikus, sokat jártunk Olaszországba, a kultúrát, a nyelvet, az egész mentalitást nagyon szeretem. Úgy gondoltam, hogy belevágok az ELTE-n, de elég hamar kiderült, hogy inkább nyelvészetről és latin tanulásról szólt, amelyektől hamar elment a kedvem, nem volt nekem való. Maradt a film, de sokkal erősebb volt bennem az a késztetés, hogy a kamera másik oldalán álljak. 

Augusztusban lesz tíz éve, hogy meghalt Cseh Tamás. Ti a kaposvári osztályotokkal az egyik vizsgátokon Cseh Tamás-Bereményi Géza-dalokat énekeltetek. A műsorral fesztiválokon, New Yorkban és Washingtonban is felléptetek, amiről Micsoda útjaink címmel egy dokumentumfilm is készült. Te az egyik legerősebb dalt, a Keresztben jégesőt énekelted utóbbiban. Mit jelentenek neked ezek a dalok és a műsorotok? Miért pont azt a dalt választottad?
A műsorban még a Csönded vagyok című dalt is énekeltem. A Keresztben jégesőt kevesen ismerték az osztályból, én is úgy érzékeltem, hogy ez egy alter számuk. A szüleim révén ismertem már korábbról, be-bekúszott valahogy mindig a tapasztalásaimba, hallgattuk a lemezeit, voltunk koncertjén is. Sokat meséltek arról a korszakról, tetszettek ez a dalok. Amikor elkezdtem vele tüzetesebben foglalkozni, akkor barátomként jött be ez a téma. A Keresztben jégeső egy kései, Az igazi levél nővéremnek című lemezén jelent meg, és az egyik utolsó dalként szerepelt rajta, ez volt az abszolút kedvencem, annyira közel ért hozzám, hogy nem távoli emlékezésnek bizonyult. Az a korszak, amihez nekem nincs közöm, csak igazából beleszülettem, egy átmeneti időszak. A mi életünkre erőteljesen kihat az, hogy az emberek akkor mit hoztak ki magukból, milyen volt a mentalitásuk, milyen volt a szabadságérzésük. Fontos megértenünk, hogy akkor hogyan éltek és gondolkodtak az emberek. Számomra az egyik legtisztább, legáthatóbb, legérzelmesebb módon ezeken a dalokon és szövegeken jönnek le azok az érzetek, amelyek nagyon fontosak nekem. Amikor elkezdtünk dolgozni ezekkel a dalokkal, akkor kiderült, hogy jól tudnak állni ezek ma nekünk is, akiknek effektíve nem volt közünk ezekhez a dolgokhoz. Időtlen számok.  

A versenyektől való félelem nem jelentett gondot, amikor elkezdtél színpadra állni és szerepelni? A kettő mennyire hasonlítható egymáshoz? “És hogy hogy nem tud kizökkenteni semmi? Hogy nem félsz, ha sok emberre nézel?”  - ahogy együttesed, a BEKVART FAQ c. dalában elhangzik.
Nem, mert ez nem versenyzés, teljesen más. Van olyan, akinek teljesítményorientált a színészet, nekem egyáltalán nem. Nem arról szól, hogy le kell győzni a másikat, hogy jobb legyek valakinél, nem is magam miatt vagyok ott, ez egy sokkal magasabb szintű tevékenység. A mondandóm, amit ki akarok fejezni nagyobb dolog, mint az, hogy a teniszpályán magamért küzdök. Sokkal mélyebbre ható dolog, zsigeri és lelki cucc az egész színészkedés. Az izgalom és az adrenalin természetesen megvan, hiszen tétje van, de nem magamért küzdök a színpadon, hanem szeretnék olyan történeteket elmesélni, amelyekről úgy gondolom, hogy fontosak. 

Egyéni sportot űztél, a színészet viszont az egyéni és a csapatjáték közt helyezhető el, jóval közelebb az utóbbihoz. Zenekarban is játszol, ami viszont abszolút csapatmunka. A teniszben tanultakat, az együttesben tapasztaltakat mennyiben tudod kamatoztatni a színpadon?
A színészetben a szerepeken keresztül is embereket fejtünk fel, így minden szegmense fontos annak, amit valaha megéltünk. A versenysportban megtanult akaraterő, küzdés pedig mindenképpen fontos ebben is. A munka maga elég sokat tud jelenteni, az, hogy a dolgokért meg kell küzdeni, illetve ha megküzdök értük, akkor sokkal többet érnek. Az egy feladat, hogy kihozzuk saját magunkból, ami ott van.

Az Instagramod szerint jógázol és snowboardozol is, arról pedig máshol beszéltél, hogy úsztál és futsz is. Milyen sportok vannak még jelen az életedben?
Ma is futottam például. Nagyon kevés időm van, így fontos tényező, hogy rövid időn belül tudjak intenzív mozgást végezni. Erre igényem van a korábbi sok tenisz miatt is. Ha jó idő van, és belefér, akkor futok a szabadban. A Várban lakom, és ilyenkor lekanyarodom a Vérmezőre, ahol futok egy nagy kört, aztán fellépcsőzöm. Van, hogy otthon, pici helyen, saját testsúllyal végezhető fitness-szerű, átmozgató edzést csinálok videók alapján. Konditerembe is járok, jógázni is szoktam. Nagyon szeretek úszni, szaunázni. Teniszezni is szívesen járnék el, de az elképzelhetetlen a jelenlegi, random időbeosztásomban, nem fér bele.

"David Beckham még mindig top, azt mondanám neki, hogy pont ráérek." - mondtad egy régebbi beszélgetésben, az angolok egyik bálványa tehát fontos szerepet játszott az életedben. Esetleg maga a foci szeretete is jött vele?
Focizni szerettem, fiús lány voltam kiskoromban. Az általános iskolai osztályomban az egyik legjobban focizó voltam. Csapatválasztáskor mindig elsőnek választottak engem, a lányok közül biztos. David Beckham igazából csak a férfi mivolta miatt érdekelt. 

A sportolói teljesítmény mérhető, a színészi játék viszont nem értékelhető pontrendszer szerint. Miből érzed, tudod, hogy egy adott előadásban jó voltál?
Ez nehéz kérdés. Ahogy egyre tapasztaltabb az ember, és jobban megismeri magát - én ráadásul szigorú is vagyok magammal -, meg kell tanulnia önmagát is értékelnie és kívülről látnia. Vannak érzetek, amelyeket, ha jól megtanul kezelni az ember, akkor ismerőssé válnak, le tudom mérni, hogy a saját mércém szerint mennyire voltam jó, hogy mi hogyan sikerült. Van olyan eset, amikor valahogy nem érzem magam annyira jónak, annyira átmosva egy-egy estén, mégis az valahogy jobban működött a többiekkel való összjátékban. A különböző helyekről érkező visszajelzések is nagyon fontosak, a szakmaiak és a nézőktől jövők is, illetve attól a néhány embertől kapottak is, akikben igazán megbízom az ízlésük miatt, szakmailag és emberileg is. Sok mindenből rakjuk ezt össze, amit meg kell tanulni egészségesen kezelni. Minden este tétre megy a játék, és minden este szeretnék a legjobb lenni. De ez nem mérhető, az adott előadás adott pillanatait kell kihasználni. Minden este új előadás van, nem reproduktív az egész, mindig másféle energiák adódnak össze, és azokkal kell tudni gazdálkodni. 

Lovas_Rozi_Radnóti_FB_10_Dömölky_Dániel.jpg László Zsolttal a 10 c. előadásbanFotó: Dömölky Dániel/Radnóti Miklós Színház Facebook

Az edző-sportoló és a rendező-színész viszonyrendszer összevethető valamilyen formában?
Lehet benne hasonlóság. Az közös, hogy én játszom, a másik pedig azt akarja, hogy jó legyek, különböző módokon segít a pálya széléről. Az edzők esetében is lehet olyan, hogy valamilyen taktikát követek, amit ő eszel ki, a rendező pedig kitalál egy koncepciót, és én annak vetem alá magam. Mindkét esetben egyedül vagyok a pályán vagy a színpadon. A rendező-színész helyzet sokkal intellektuálisabb és érzelmesebb viszony, más a produktum is. Nem verseny, hanem közösen építgetünk valamit, amiről jó esetben ugyanazt gondoljuk, és egy a célunk. Nagyon érzékeny, formálható építményt hoztunk létre. Ezt kevésbé tudnám elmondani a versenysportról, ott a győzelem a fontos. 

Az ország egyik legjobb rendezője, Mohácsi János osztályában végeztél Kaposváron. A Radnótiban futó Egy piaci nap ráadásul az ő rendezése. Ő mennyire mondható az “edződnek”?
Mivel a tanárom is volt, más picit. Ő főleg olyan, aki alkotótársnak tekint. Nem eszközként használ, hanem abból építkezik, amilyen én vagyok.

Játszottál a miskolci, a pesti Magyar Színház és a Thália Színház társulatában, mielőtt a Radnóti Színházhoz szerződtél volna három éve, klasszisokkal teli csapatba, ahol sok nagyon erős darabban, a Futótűzben, az Egy piaci napban, a 10-ben játszol fontos szerepeket, A művésznő és rajongóiban tiéd a címszerep. Hogy érzed magad ebben a pazar társulatban?
Nagyon jól. Inspirálva, biztonságban, teli kihívásokkal. Művészileg nagyon inspiráló, fortyogó a közeg, olyan emberekkel, akiktől tanulni lehet. 

Lovas_Rozi_Radnóti_FB_Osztrovszkij_Dömölky_Dániel.jpg Börcsök Enikővel A művésznő és rajongóibanFotó: Dömölky Dániel/Radnóti Miklós Színház Facebook

Kováts Adél, a Radnóti igazgatója azt mondta egy, a társulatokról szóló beszélgetésen nemrég, hogy a színházatok negyedik aranykora jöhet, olyanok a darabválasztások, olyan rendezők dolgoznak veletek, és megint összeállt egy erős társulat. Mi a véleményed erről?
Érezhető, hogy nagy svungban van a társulat, felkavarodott a légkör a színház körül, népszerűek lettünk. Fontos mondandóval rendelkező, komoly előadások születtek. Nagyon jók az energiák is, ezt kell megtartani, vagy továbbfejleszteni. Kiváló az emberanyag, nagyszerűen tudunk együtt dolgozni. Mivel nem voltam benne a többi nagy korszakban, nincs összehasonlítási alapom, de valóságosan nagy és komoly időszak a mostani. 

Az Orlai Produkció Tagadj tagadj tagadj c. előadásában egy rövidtávfutót alakítasz, a darab a sport és az ember tisztaságát vizsgálja, azt a kérdést fejt ki, hogy mi az ára egy olimpiai bajnoki címnek, vállalható-e a dopping is érte. Mi a személyes véleményed a doppingolásról?
A médián keresztül ez csak egy felszínesen megítélhető kérdés. Itthon eleve népszerű műfaj az ítélkezés és a sárdobálás. De a megértés és az empátia már sokkal kevésbé. Nekem azért volt fontos ez a darab, mert a végére lehetett ásni valaminek, ami egy nagyon könnyen és messziről erősen elítélhető dolog. És valóban az, de közben meg ezerféle szegmense van ennek a dolognak. Elképesztő mennyiségű melót végeznek el a sportolók, tehát nem az történik, hogy itt ülök az asztalnál, a lazac után pedig lenyelek egy tablettát, amitől holnap olimpiai bajnok leszek. Azok az emberek, akik valamilyen utat választanak ahhoz, hogy versenyben tartsák magukat, már letettek sok mindent az asztalra. Természetesen nem doppingolnék, azt tartom, amit Eve is mond a darabban, hogy ha így használjuk fel a tudományt és a modern technikát, akkor a végén hol vagyunk emberek? Valóságosan sok esetben igazából az orvosok és a kutatók versenyeznek egymással, nem is a sportolók. Csak megfelelő alapanyagnak kell lenned ahhoz, hogy azok a szerek működjenek. Az is kérdés, hogy mit nevezünk doppingolásnak. Innen az asztaltól nézve már azt is, amikor a sportoló gyerekeket elkezdik vitaminokkal tömni, hogy minél egészségesebbek legyenek az izmaik. Már ez is furcsa és természetellenes kicsit, de távol áll attól, amikor valaki megszúrja magát. A versenysportolókat továbbra is csodálom, és előszeretettel nézem a teljesítményüket, mert fantasztikusak. Gőzöm sincs arról, milyen így végig dolgozni egy egész életet, és utána egy pillanatra rátenni mindent. Olyankor teljesen mások a szempontok, és más alapján ítélkezel. Más éri meg, és más nem éri meg. 

Szereted beleásni magad az aktuális darabok témájába és sokat olvasol hozzájuk, kutatómunkát végzel. Hogyan készültél fel erre a szerepre?
Sokat olvastam, sokat beszéltünk róla, filmeket és dokumentumfilmeket néztem meg a témában, például Lance Armstrongról. Azóta már ötször lehagyta magát az a problémakör, ami akkor volt, már rég más dolgokról beszélünk. Komoly tudomány naprakésznek lenni abban is, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnél éppen melyek a tiltott szerek, és hogy miért azok.  

Minden előadáson igen erőteljes fizikai teljesítményt kell produkálnotok, hiszen edzéseket, futást, ugrálást, intenzív mozgást hajtotok végre. Mekkora megterhelést jelent ez a figurák ábrázolásaival együtt?
Előtte jól be szoktam melegíteni. Mindenképpen szerettem volna, ha van benne valami fizikai megnyilvánulása is a témának, hogy a nézők szeme láttára is legyen valami átvezetése a színházi és a sportolói létnek. Annak, hogy lihegünk, elfáradunk. Ilyen módon is lehessen azonosulni velünk. Fárasztó eléggé.

Lovas_Rozi_Orlai_FB_Tagadj_Takács_Attila_2.jpg A Tagadj tagadj tagadj c. előadásbanFotó: Takács Attila/Orlai Produkciós Iroda Facebook


Tesis a világ – 1. rész: NÉMETH RÓBERT: “AZ VOLT A BECENEVEM, HOGY ROBSON”  

Tesis a világ – 2. rész: SZEGŐ JÁNOS: “ÉN VAGYOK FORREST GUMP ÉS ROCKY IS”  

Tesis a világ – 3. rész: ESTERHÁZY MARCELL: “ELÉG JÓL TUDOK SÍRVA FUTNI 5-6 KILOMÉTERT”  

Tesis a világ – 4. rész: LÁZÁR DOMOKOS: “AMI A RADIOHEAD A ZENÉBEN, AZ ZIDANE A SPORTBAN”  

Tesis a világ – 5. rész: VALUSKA LÁSZLÓ: “VAN, AKI MAGDI ANYUSSAL ÉLI AZ ÉLETÉT, ÉN LEBRON JAMESSZEL”  

Tesis a világ – 6. rész: LÉVAI BALÁZS: “LEPLEZETLEN VARGA DUMI-HÍVŐ VAGYOK”  

Tesis a világ – 7. rész: CSEPELYI ADRIENN: “HA ÉN NEM SZÓLOK, HOGY EZ NEM OKÉ, MÁS SEM FOG”  

Tesis a világ – 8. rész: PETŐ PÉTER: “A FELCSÚTNAK SEMMIJE SINCS, CSAK ORBÁN VIKTORA”  

Tesis a világ – 9. rész: JÓKUTI ANDRÁS: “NEM BÁNTAM VOLNA, HA VÉLETLENÜL VILÁGSZTÁR LESZEK”  

Tesis a világ - 10. rész: PRIEGER ZSOLT: “KERESD AZ ÚJAT ÉS KÍSÉRLETEZZ!”  

Tesis a világ - 11. rész: MAROS ANDRÁS: "NEM ÚGY LETTEM VASASOS, MINT AC/DC-RAJONGÓ"  

Tesis a világ - 12. rész: GAZDAG JÓZSEF: „MAGÁNYOS FUTBALLSZURKOLÓNAK LENNI IS ÉLETFORMA”  

Tesis a világ - 13. rész: NÉMETH GÁBOR: "ALBERT FLÓRIÁN CSERÉT KÉR - ÉS ÉN ÁLLOK BE A HELYÉRE. SZMÁJLI.  

Tesis a világ - 14. rész: MÉSZÁROS ÁBEL: MAGYARORSZÁGON TELJESEN MÁSKÉPPEN MŰKÖDIK A FUTBALLHOZ VALÓ VISZONY

Tesis a világ - 15. rész - DARVASI FERENC: MÁNDY IVÁN FOCISTA ÉS KARMESTER SZERETETT VOLNA LENNI

Tesis a világ - 16. rész: REISZ GÁBOR: A LABDA VOLT AZ EGYIK ELSŐ SZAVAM


Hozzászólások